A világ elfesztiválosodása

Fejér Bernadett munkája.

Az új éned frissen él. Ezzel a jelmondattal – vagy valami hasonlóval – indított kampányt az egyik nagy áruházlánc az elmúlt években, de ha egészen pontosan akarnánk fordítani, akkor az a nyelvi förmedvény keletkezne belőle, hogy „Az új te freshen él”. Tekintsünk el az unzsenírt letegezéstől, és rögzítsük: az új ő azért él frischen, mert eleget tesz egy új életstílus kihívásainak, úgymint mer új ízeket és új élményeket kipróbálni, van elég bátorsága szabadon önkifejezni magát, elkezd mozogni, új emberekkel ismerkedni, valamint zenei, gasztro-, streetfood- és egyéb fesztiválokra járni, egyszóval beleveti magát az élet sűrűjébe. Vásárol, jól érzi magát és elvegyül.
Dühöng a nyár, nyakunkon a fesztiválszezon, minden nap minden órájában mindenütt megnyitja kapuit egy újabb kihagyhatatlan eseménysorozat, természetesen forradalmian új hangzásaival, alternatív életformamodelljeivel, összetéveszthetetlen kínálatával. Mintha a felnövekvő nemzedékek és az őket kiszolgálni – és egyben alakítani – igyekvő iparágak attól tartanának, hogy a szabadidő minden percének be- vagy ki-nem-töltése helyrehozhatatlan károkat okozna az egyes emberek életében, a magáramaradtság hiányérzete mérgező lehet. Egyetlen pillanatot sem tölthetsz a legszűkebb, zárt világodban, mindig valahol lenned kell, szocializálódnod kell, ha belegebedsz is, nyitottnak kell lenned az új élményekre és új emberekre, akár jó ez, akár nem, mindig valahol másutt; készen kell álnod az instant szédülésre, a domesztikált lázadásra, az önkifejezés végtelenül konformista rítusaira és az életmódguruk fröccsentett bölcsességeinek ismétlődő befogadására. Egyedi és különleges vagy, mert minden olyan különbséget eltöröltél, ami igazán számít.
„Csak a derű óráit számolom”, de ez a derű nem a hallgatásé, nem az elidőzésé, nem a személyes szabadság kis köre, a termékeny magány, a szeretők szerelme, a barátok bora, a mindennapi tapasztalások tapintható, józan mámora, a „független nyugalom”; mindez unalmas – és az unalom bűn, még egy olyan világban is, amely sikeresen szabadult meg a bűn bőr alá férkőző, ósdi démonaitól. „A világ csak hangulat” – bár kétséges, hogy méla költőnk éppen erre gondolt volna.
Az új éned mindenütt ott van, mert sehol sem lehet otthon; az új te abban találta meg magát, hogy elveszett. Fesztivál az egész világ, és ezer meg ezer torok zúgja benne, hogy mi mind egyéniségek vagyunk.
„Én nem.”