.svg)
A nemzet osztályfőnöke
XXXIII. ÉVFOLYAM 2022. 22. (852.) SZÁM – NOVEMBER 25
A magyar rendszerváltásnak nincsenek hősei.
Meglehet, sarkítottnak tűnhet ez a mondat, de annak is szántam. Ha a kommunista diktatúrával szembeni ellenállásról, hősiességről van szó, az 1956-hoz kapcsolódó történések, eszmények és személyiségek mozgatják meg a nemzet kollektív képzelőerejét: a pesti srácok legendáriumával nehezen vehetik fel a versenyt ’89-90 öltönyös, pulóveres, tárgyalóasztalnál a vértelen átmenetért munkálkodó értelmiségi-politikusai. „Tetszettek volna forradalmat csinálni” – idézhetnénk Antall József keserűen kijózanító szavait. A rendszerváltás folyamata, történelmi ideje – amelybe beleértendő a 90-es évek elejének néhány átmeneti éve is – nehezen filmesíthető meg. Az pedig, hogy a Blokád alkotói – Köbli Norbert forgatókönyvíró és az elsőfilmes Tősér Ádám rendező – ennek az átmenetnek az egyik legkevésbé mozivászonképes figuráját, Antall Józsefet választották filmjük főhőséül, kifejezetten bátor döntés. Az első szabadon választott magyar miniszterelnök ugyanis nem túlzottan attraktív figura (a reformpolitikusok, lásd például Deák Ferencet, ritkán számítottak annak), de jóval többet érdemel az utókortól, mint ami a kollektív emlékezettől eddig kijutott neki. A közösségi emlékezet alakításában pedig a vizuális kultúrának, azon belül a filmnek kulcsfontosságú szerepe lehet – és ezzel a Blokád alkotói láthatóan tisztában is vannak.
Minden olyan művészi vállalkozás, amely a közelmúlt konszenzusos értelmezéssel nem egyértelműen rendelkező eseményeit kívánja narratív keretbe helyezni, pengeélen táncol; talán ez az (egyik) oka annak, hogy a mai magyar filmgyártás, ellentétben a politikai aktualitásokra előszeretettel reagáló hollywoodi álomgyárral, vonakodva nyúl kortárs történelmi témákhoz. Nem telt el elég idő, a szemtanúk még élnek és megnyilatkozhatnak a produktum művészi hitelességével kapcsolatban (amint azt többen meg is tették),1 és könnyen lelepleződhet, ha egy alkotás burkoltan kurzuscélokat szolgál. Ezért aztán Köbliék a valószínűleg egyedül életképesnek bizonyuló megoldást választották: személyes drámává oldották a történelmi-politikai folyamatokat. A film középpontjában a demokratikus átalakulás útjára lépő ország első igazi kataklizmája áll: a taxisblokád, amely először szembesítette a magyar polgárokat a többpárti, demokratikus rendszer buktatóival, és megrengette a frissen választott – amúgy is afféle kamikazeszerepre vállalkozó – kormány autoritását. És miközben a benzináremelés ellen tiltakozó taxisok lezárják az utakat és hidakat, a válságot kezelni hivatott miniszterelnök kórházban lábadozik nyirokrákműtétje után, és azzal kénytelen szembesülni, hogy ő, aki 1956-ban ambiciózus, fiatal tanárként a diákjaival együtt utcára vonult a diktatúra ellen, ezúttal szembetalálja magát annak a népnek a haragjával, amelynek szolgálatára felesküdött és – a család kisgazda-polgári politikai hagyományainak köszönhetően – világéletében készült. Ez tehát az alapkonfliktus; és viszonylag hamar világossá válik, hogy a tétje nem a történelemábrázolásban, hanem az eseményeket uralni csak részben képes Antall József emberi/személyes és államférfiúi portréjának megrajzolásában rejlik.
A konfliktus egyszerre belső és külső. A halálos betegségének árnyékában is felelősségteljes döntéseket hozó, Moszkvában Gorbacsovval, betegágyáról telefonon Helmut Kohllal tárgyaló, higgadt, de bátor politikus képét ellensúlyozza a fiatalkori Antall forradalmár énjének megmutatása – ez utóbbi sík (a szabad szellemű ifjú irodalom- és történelemtanár és őt rajongva követő diákjai viszonyának) inspirációja túlságosan is egyértelműen a Holt költők társaságában keresendő. A külső konfliktussík – mivel a fellázadt fuvarosok és támogatóik alaktalan tömege önmagában nem alkalmas erre – antagonistáért kiált, ezt a figurát pedig a film alkotói a kitűnő műfordítóból és íróból lett köztársasági elnök, Göncz Árpád karakterében találták meg, aki a film narratívája szerint a konzervatív kormányfőhöz fűződő több évtizedes barátsága helyett az őt elnöki székbe delegáló liberális ellenzék érdekeinek képviseletét választja. A „jóságos Árpi bácsi” közemlékezetben élő képének tudatos dekonstrukciója nem kockázatmentes döntés, és a filmelbeszélés több más vonatkozásával együtt felveti annak kérdését, milyen mértékben alkalmazhatók fikciós elemek egy konkrét történelmi helyzet bemutatására vállalkozó alkotásban. Mert olyan történetelemek, amelyeket a rendelkezésünkre álló információk nem támasztanak alá, bőven fellelhetők a filmben: ilyen Göncz és Antall közösen fogalmazott ’56-os memoranduma vagy az a feltételezés, miszerint az üzemanyag-ellátás zavarai abból fakadtak, hogy a szovjetek bosszúból elzárták a csapokat Antallnak a Varsói Szerződés feloszlatására vonatkozó javaslata miatt – ez utóbbi narratívának az orosz–ukrán háború kontextusában kibontakozó energiaválság fájóan aktuális akusztikát kölcsönöz. Az alkotók azonban nem dokumentum-, hanem játékfilmet készítettek, a kiindulópontjuk pedig érezhetően az volt, hogy az akár a történelmi hűség feszegetéséig elmenően fiktív történetszálak alkalmazása vállalható, amennyiben egy „nagyobb kép” igazságát támasztja alá: ez a cél pedig nem más, mint a rendszerváltás magyar hősfigurájának megteremtése.
A környezetábrázolás, a 90-es évek elejének díszletvilága viszont teljesen autentikusnak tűnik, a szereplők alakítása, a mellékkarakterektől Gáspár Tibor Göncz-figuráján át a fiatalkori Antallt játszó ifj. Vidnyánszky Attiláig és a miniszterelnököt idősen megszemélyesítő Seress Zoltánig, nem hagy kívánnivalót maga után – pedig ez utóbbinak már csak azért is különösen nehéz dolga volt, mivel fizikai adottságai, a sminkmesterek áldozatos munkájának dacára, nemigen emlékeztetnek az Antall Józseféire. A politikai és személyközi viszonyok bemutatása, a dialógusok „üzenetessége” azonban helyenként zavaróan leegyszerűsített. A Blokád ezért kicsit olyan mű lett, amilyennek főhősét ábrázolja: tanáros, oktatói alapállású alkotás, amely nyilvánvaló hibáinak ellenére végig képes fenntartani a dramaturgiai feszültséget, vállalásában, témájában pedig hiánypótló. Ahogyan a film kezdőmondata találóan összefoglalja és előrevetíti: „Antall József vagyok, és én leszek az önök osztályfőnöke.”
Blokád, színes magyar film, 90 perc, 2022. Rendező: Tősér Ádám. Forgatókönyvíró: Köbli Norbert. Producer: Lajos Tamás. Operatőr: Nagy András. Vágó: Makk Lili. Szereplők: Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila, Gáspár Tibor, Sütő András, Tóth Ildikó, Márkus Luca, Végh Zsolt, Csőre Gábor.
Jegyzet
1 A rendszerváltás első nagy krízise a filmvásznon – Jeszenszky, Kónya és Rainer M. a Blokádról. VálaszOnline, 2022. 10. 20.
