A magány lakályossá tételéről és Varga Melinda verseskötetének bemutatójáról

Varga Melinda Sem a férfiban, sem a tájban című verseskötetének első kolozsvári bemutatójára az Ünnepi Könyvhét második napján, délután hat órától került sor a Bulgakov kávéház kerthelységében. A szerzővel Demeter Zsuzsa beszélgetett, aki kiemelte: ez a költő negyedik kötete, ugyanakkora „legszebb”, legigényesebben szerkesztett munkája. A kötet a Kalligram Kiadó és az Irodalmi Jelen gondozásában jelent meg 2017-ben.
Demeter Zsuzsa észrevétele szerint a verseskötetet elsősorban a nagyon erős „pillérversek” határozzák meg, így megkérte Varga Melindát, olvasson fel párat ezekből. A kötetben négy különálló ciklus körvonalazódik, amelyek fokozatos betekintést nyújtanak az egyre komplexebb témakörökbe: az erotikus, majd szerelmi lírától kezdődően egészen az idő-emlékezet és az állati-emberi szeretet megtapasztalásáig. Varga Melinda megerősítette, hogy tudatos szerzői döntés állt a ciklusok sorrendje – és ez által a versek mélysége mögött, így a kötet inkább egyfajta átvezetést nyújt a testi tapasztalatoktól indulóan a személyes, belső történések felé.

„Találjunk ki új írásjeleket a szerelemre” – hangzott el az Írásjelek című vers felolvasásában, ennek kapcsán Demeter Zsuzsa megjegyezte, hogy a szerző „nem szereti az írásjeleket”, különösen a kérdőjelek keltenek benne szorongást, ahogy versében is „görcsös pozícióra, tehetetlen sírásra és füstízű egyedüllétekre” emlékeztetik. Épp ezért különös, hogy az első két ciklusban jóformán nem is alkalmaz írásjeleket: az utolsó két ciklus prózaverseiben tűnik fel néhány pont, az utolsó vers pedig érdekes módon kérdőjellel végződik. A versvilág váza gesztusokból és mondattöredékekből rajzolódik ki; a veszteségtörténet magány- és hiányérzete metaforák, „pillanattájak” és szinesztetikus képek révén körvonalazódik. A szinesztézia apropóján Demeter Zsuzsa egy rövid játékkal készült, amelyben a „belső táj” színei a résztvevők számára is láthatókká váltak: így kiderült többek közt az is, hogy a költőépp vörösnek látja a lélegzetet, fehérnek a patakot vagy szürkének az időt, a szerelmet viszont a kék és a piros színek átmeneteként.
Felmerült továbbá a Sem a férfiban, sem a tájban cím kettős metaforikus szerepe: Demeter Zsuzsa szerint a két elemet az köti össze, hogy a költő mintha egyikben sem találna teljes nyugalmat – a versek egyfajta „belső érés” folyamatát kapcsolják össze a külvilág tájaival, ugyanakkor a nem női vers révén merészen kijátszanak pár megrögz(őd)ött toposzt. Talán épp ezzel magyarázható az, hogy a versek egyszerre személyesek, ugyanakkor egy kollektíven megtapasztalható, egyetemes élményt nyújtanak az olvasók számára. Varga Melinda szerint ez megint csak egy eltökélt szerzői szándék, egyfajta kísérlet „a magány lakályossá tételére”.

A ciklusindító mottókban és a magukban versekben is feltűnik valamilyen formában Dsida Jenő, Hamvas Béla, Nemes Nagy Ágnes, Sziveri János vagy Weöres Sándor – alkotói világuk és filozófiájuk valamilyen formában hatással volt a költőre. Demeter Zsuzsa kiemelte az állatszív című verspárbeszédét Dsida Jenő Kóborló délután kedves kutyámmal című versével, valamint Varga Melinda „négylábú barátai” iránt érzett erős ragaszkodását és szeretetét, amely a negyedik ciklus meghatározó szervezőelvét képezi.
A könyvbemutatóhoz Böszörményi Zoltán fűzött pár megjegyzést Varga Melinda verseinek bonyolult érzésvilágát illetően, amely szerinte nagyon nehezen tematizálható és érvényesíthető a kortárs lírában, ezért külön dicséret illeti a költőt. Ezt követően Varga Melinda felolvasott párat az „igazán pikáns” művekből is, például az életöröm vagy a levél helyett című verseket. A könyvbemutató dedikációval és kötetlen beszélgetéssel zárult.