A középnemzedékesedés felé

A Helikon 25. évfordulóján a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Mile Lajos,
Király László, Egyed Emese, Szilágyi István, Fekete Vince, Papp Attila Zsolt
A Helikon harmincéves. Ez így szikárul leírva vagy kimondva csak egy tény, amelynek nincs önmagán túlmutató jelentősége; de én megtanultam Szilágyi Istvántól – sok egyéb mellett – az „éppen soros kolozsvári szépirodalmi folyóirat” kifejezést – ami azt jelenti, hogy a Helikon nem (csak) önmagában érdekes, hanem egy gazdag Kolozsvár-centrikus folyóirattörténeti hagyomány részeként, amely a Döbrentei Gábor-féle Erdélyi Múzeumtól az Utunkig terjed, és tovább. A Helikon „szem a láncban”.
Több mint tíz éve dolgozom az éppen soros kolozsvári szépirodalmi folyóiratnál, és nagyjából húsz éve közöltem először a hasábjain. Mert én is itt kezdtem, mint szinte mindannyian: a Serény Múmiában, majd A nagy Kilometrikben, mostanság pedig a Pavilon 420-ban. Akkor, húsz esztendeje – ahogy a költő mondaná –, „gondolta a fene”.
A lap, amelyben oly sokan kezdtük a pályát, harmincéves, én pedig elmúltam negyven. Nemrég egy kedves ismerősömtől megtudtam, hogy ebben a korban már, ha egy hajnalig tartó táncmulatságba, magyarán buliba készülne az ember, próbáljon úgy ügyeskedni, hogy „a skála jobbik felén álljon”, mármint korosztályilag. Hát ez mostanában egyre nehezebben jön össze.
Nem így a Helikonnak! Azért mondom ezt, mert például a különböző ösztöndíjak, pályázatok, miegyebek, amelyek fiatal íróknak és költőknek szólnak, általában harmincöt évnél húzzák meg a határt. A senior tagságok pedig ugyanennél az életkornál kezdődnek.
Amikor én a Helikonhoz mint – még ha más néven is – nagy múltú folyóirathoz kerültem, fiatal szerzőnek számítottam: több kollégámmal egyetemben a szerkesztőség „fiatalításának” célzatával alkalmaztak. Most pedig arra kell ébrednem, hogy idősebb vagyok a lapomnál. A fiatalítás programját pedig mások, a tényleg ifjak képviselik.
Van erre egy szó, mostanában kezdek megbarátkozni vele: a „középnemzedék”.
A Helikon még nem tartozik a folyóiratok középnemzedékébe, de már elindult afelé. Akkortájt fog megérkezni, amikor a mostani fiatal szerkesztők elkezdenek majd azon gondolkodni, hogy jót tenne a lapnak egy kis vérfrissítés.
Mert épp ez a vonzó benne a kilencvenes évek eleje-közepe óta: hogy mindig képes volt a vérfrissítésre. Így vonzott az évek, évtizedek során magához mindenkit, engem is. És tudja a fene, talán így maradhat mindig ilyen szemtelenül fiatal.