„A kör kinyílt / kiállt annyi nyílt” Bréda Ferencre emlékeztek az utolsó Hüpátián

Február 20-án, Bréda Ferenc születésnapján került sor a Hüpátia szellemtörténeti műhely utolsó ülésére a Bulgakov emeleti termében. Ellenben a tavalyi emlékesttel, amely egy formálisabb forgatókönyvet követett, a mostanit egy sokkal családiasabb, baráti légkör jellemezte.

„Bréda Ferenc számára fontos volt a csend, volt türelme kivárni a bingópillanatot” – emelte ki köszöntő szavaiban Boros Lóránd, az est moderátora, így az utolsó Hüpátia (amelynek Bréda Ferenc alapítója és vezetője volt évekig) hasonlóképp pár perc személyes csenddel telt el. Ezt követte a kollektív megemlékezés: az est szabályai egyszerűek voltak: bárki megszólalhatott, hallgathatott, felolvashatott egy saját vagy Bréda által írt szöveget.

Kezdésképp a résztvevők a korabeli kocsmakultúrát térképezték fel: kiderült, legalább tíz-húsz különböző kocsma köthető valamilyen formában Bréda emlékéhez. Ugyan „a kocsma nem munkahely, a kocsma csak a munka jutalma” (írja Bréda a Lali lakomái című regényében), Bréda Ferenc számára akár munka is lehetett volna, hiszen egy napjából legalább 18 órát társaságban töltött, hogy tudását és tapasztalatát másokkal is megossza. Továbbá az is beszédes lehet, hogy a Nepotu’ lui Thoreau irodalmi kör neve is hozzá kapcsolódik, ugyanis Ștefan Manasiával és Szántai Jánossal közösen alapították 2007-ben, és napjainkig az egyik legszínvonalasabb román nyelvű irodalmi kör Kolozsváron, de talán egész Romániában is, emelte ki Márkos Tünde.

A felolvasók sorát Gombos Szilárd kezdte az eseményre írt versével, amelynek címe nagyszerűen nyitószóként szolgált: A kör kinyílt. Ebből kiindulva felmerült a körkérdés: milyen volt Bréda Ferenc tehetséggondozóként, különösen a Gaal Gábor (később Bretter György, jelenleg Bréda Ferenc) irodalmi körön? Váradi Nagy Pál elmondása szerint – bár sokan tudtak bántóan viselkedni ezeken az esteken –, Brédában nem érzett rosszindulatot vagy ártó szándékot, annak ellenére, hogy abban az est során is egyetértettek, „Bréda sokszor úgy tudott bántani, mint a penge”. Mindezek ellenére azonban rengeteget tanultak egy-egy párbajból, és nehéz lenne olyan alkotóembert találni Kolozsváron, aki nem hallott volna a nevéről, függetlenül attól, hogy mennyire tartozik a „régiek” körébe.

Egyed Emese ezt kiegészítette azzal, hogy a tanügyben is megelőzte Brédát hírneve, ugyanis még bánffyhunyadi tanárévei alatt sokan kifogásolták, hogy nem hajlandó a tanterv szerint tanítani – érthető módon a diákok körében hatalmas népszerűségnek és elismerésnek örvendett. Emellett azt is kiemelte, hogy Bréda „úgy tudott a kultúrába visszapillantani, hogy folyamatosan gazdagította a szellemi környezetet” – illetve azon kevesek közé tartozott, akik a tömeges kivándorlás mozgalmában visszatért Kolozsvárra. Márkos Tünde is elsősorban tanárként ismerte Bréda Ferencet, aki könyörgött neki, hogy legalább egyszer tanítson a kedvéért az egyetemen.

Varga Melinda is egy saját verssel készült E világi színház címmel, valamint az Előretolt Helyőrség tematikus lapszámával, amelyet Bréda emlékének szenteltek. Szántai János A Klozettolvasó naplójából című sorozatának kilencedik részét olvasta fel, felidézve legőszintébb beszélgetéseit Brédával (például azt, hogy a mosdóban lehet igazán elmélyülni az irodalomban – nem meglepő tehát, hogy Bréda javaslatára született meg a Klozettolvasó-sorozat). A kilencedik részt már publikálásakor Brédáról és Brédának szólt: „Üdvözlégy a szigeten, te, aki a nagy Körnek eme pontjáig Francois voltál, a másik, aki ugyanaz, tudod, a Vidáman Vijjogó Villon, avagy a nebuláris nebuló, esetleg önmagad öngerjesztő ősanyja-atyja, netán a tanított tantételek tabula rasatora, teremtésterminátor [...]”. Mindezek mellett olyan szerzők szövegei is elhangzottak, akik bár nem voltak jelen az eseményen, Bréda Ferenc közeli barátaik voltak (például Király Farkas vagy Orbán János Dénes). Érkeztek továbbá udvarhelyi és franciaországi meghívottak is, akik felszólaltak az emlékesten.

Karácsonyi Zsolt felidézte a Bréda által sokat emlegetett „mumu”-t, egy különös szót, amelyet Bréda értelmezésében legtöbbször negatív hangsúly kísért. Ennek kapcsán megosztott egy anekdotát is, ugyanis Budapesten barangolva döbbent rá arra, hogy létezik egy Mummu nevű alak az akkád mondakörben, aki a teremtő szellem és a szél megszemélyesített formája. Zárszóként, mielőtt a közel kétórás est hivatalosabb felvonása lezárult volna, elhangzott a mondat, amely most is szimbolikusan brédai erővel bír: mumu forever.