„a kertész az kertész, az kertész, az kertész...” – Fischer Botond Bréda Köréről

Március 25-én, délután nyolc órától került sor a Bréda Ferenc Irodalmi Kör második kiadására a Bulgakov irodalmi kávéházban. Az est meghívottja ezúttal Fischer Botond volt, vitaindítóval Benke András készült, a beszélgetést pedig Horváth Benji és Sánta Miriám moderálták.
Benke András a „konstruktív dekonstrukció” fogalmával közelített a szövegekhez, ugyanakkor kiemelte azok jól működő feszültségmechanikáját, amelyek nem a feszültség feloldására vagy „megszelídítésére” tesznek kísérletet, hanem épp kitartják azt. Külön figyelmet érdemel ugyanakkor a folyamatosan késő és megbomlani látszó messiásszerep, illetve a lírai megszólaló kettőssége és hitelessége, valamint az anarchizmus, buddhizmus és a ’90-es évek rebellis utalásainak pontossága és következetessége.

Sánta Miriám a versekbe épülő keresztény-buddhista elemek antagonisztikus jellegére hívta fel az egybegyűltek figyelmét, illetve arra, hogy a versek összefüggésbe hozhatók a zen kóanokkal, amelyekben rendszerint egyfajta megoldhatatlan feladvány kalauzolja el a tanítványt a megismerés, elfogadás vagy békeállapot felé. Ez könnyen összefüggésbe hozható Fischer Botond lírájával, amely inkább szemléltet, minthogy konkrét problémamegoldásokat keressen. Horváth Benji a versek kimértségét ragadta meg, olvasata szerint a lírai személyiségben ugyan bőven „van egó”, ezt egyensúlyozni tudja azonban öniróniával, kiszolgáltatottsággal, gyengeség vállalásával. A spiritualitáshoz való viszonya is különös érzékiségen alapul, a minimalista képeket (mint a kertben gyomláló krisztusok vagy buddhák) nagyszerűen bontja ki, a korábban említett kettősséget azonban ezzel sem oldja fel: „a kertész az kertész, az kertész, az kertész / csak nem hiszem el, nem hiszem el” (Előzmény).

Amin a legtöbb résztvevő hamar konszenzusra jutott, az mindenképp a vulgaritás redukálása volt, különösen a Nikotin című vers lehetne erősebb a kiszólások elhagyásával, ugyanakkor a Marijuana bevezető része is sokaknak problémásnak vagy redundánsnak tűnt. André Ferenc szerkesztőként közelítette meg a szövegeket, így aprólékosan végigment azokon a részleteken, amelyek szerinte túlírtnak vagy túlságosan töltöttnek tűntek és ettől kioltották egymást. A válogatás legutolsó verse, az Előzmény nagy sikert aratott, mind a szerző korábbi munkáira való visszautalás, mind a merész versszerkezet sokak szerint követendő példa is lehet.
A kritikai diskurzus hamar elkanyarodott a spirituális-ideológiai eltérések felé, különböző megközelítések ütköztek a buddhizmus vagy épp a kereszténység kérdéseiben, ezeket azonban a szerző feloszlatta az utolsó szó jogán. Elmondta, hogy számára a buddhizmus és az anarchia nem egymással szembemenő szemléletek, hiszen mindkettő szembefordul a hatalmi-hierarchiai konstrukciókkal, ugyanakkor a kereszténység is meghatározó szerepet játszik a világlátásában, hiszen a családja révén ebben a kultúrában szocializálódott – ezeket azonban nem tartja semmiképp egymást kizáró vagy összeférhetetlen ideológiai rendszereknek.