.svg)
Kinyitottam a hátsó ablakot. Letöröltem róla a port. A pókhálókat eltávolítottam. Most itt ez a nyitott ablak, és mit látok ott kívül? Na, mit? Már megint a – történelmet.
Sehogysem sikerül ebbűl a történelmet nézdegélő, história felé kacsintgató állapotból kikecmeregni. Pedig milyen szép, példának okáért: a bámészkodás, a nyitott szemmel álmodozás és egyéb, ehhez hasonló, igen dicső és felesleges dolgok, melyeknek gyakorlati haszna nincs ugyan, de a szemet, ha elég messzire bámul, ha elég messzire jut el a bámész tekintet, még pihenteti is.
Ellentétben a másikkal, a történelmet szemlélni igyekvővel. Ez a tekintet ugyanis fontosnak tartja magát, szándéka, talán jól kitűzött célja is van, ezzel a szuronyt-szegezz-csak-előre pillantással. Valamit a nagy-híres történelemből el akar csípni, ahogy kutya tarkójánál fogva a kölyköt, ezzel is jelezve, hogy ő a nagy, ő uralja a helyzetet. A pillanatot, mint kutya a kölykét, meg is ragadja, mintha az idő fiatalabb, kölykebb lenne, mint ő.
Az ilyen tekintetet, a történelmet vadászni kész szelindekként vizslató tekintetet, kéretik valahol a tyúkketrecek mellett, a hátsó udvaron tartani, ahol még a fű se nő, vagy ha nőtt is, azt a mindenféle házi lények már rég lelegelték, szétcsipegették. Ha valaki jót akar magának.
Ha nem – akkor tessék. Itt ez a hátsó ablak. A port letöröltem, a pókhálókat eltávolítottam. Aki a szemüvegét elvesztette valahol, az is tisztán hallhatja, mi zajlik. Mert zajlik. Már megint.
