A pályaudvaron úgy mászkáltam, mint aki vonatra vár. Sokáig az összes érkező szerelvényről azt hittem, képes leszek felszállni rá.
Lajika egyedül sétál az utcán ő mindig egyedül jár
Ti sem tudjátok, mit cselekedtek, anyagokat kevertek, lelkeket hívtok elő, a diszkó-fényorgona felemeli,
Csak a szemem sarkából látom, amit tulajdonképp próbálnék leírni.
Félszeg kamasz a remény, szégyenlős, mint akit rajtakapnak, aprópénz helyett kabátja utolsó gombját dobja a templom perselyébe, de előtte még
Gyertek ki a blokkból ember! Üljetek pár órát a friss levegőn, s nem fogtok válogatni: a vasszeget is megeszitek!
Mivel tökéletesen tisztában voltam a betegség lefolyásával és végkimenetelével, miután túlestem a kezdeti sokkon, választhattam két út között.
Dantéval ellentétben éppen az esztétizáló hozzáállás, a körülírás, a szövegek emelkedettsége okozza a hatást, amely miatt elszorul a szívünk, morális iránytűnket pedig zavar mágnesezi.
A gondot az jelentette, hogy nem volt egyértelmű számunkra, a színházi előadásé vagy a futballmérkőzéseké alapján kellene.