Zöld Kráter – Töredékek Pilinszkyről

„Kedves Laci,ezt a félévet az ELTE-n töltöm, erasmusos hallgatóként. Az egyik választott tárgyam az Antik témák a kortárs irodalomban címet viseli. Nagyon jólesett, amikor a kortárs művek között a Te nevedet is felfedeztem. Csak gondoltam, megírom, lehet, hogy te is tudod, oktatási tananyag vagy az ELTE-n. :-) Csütörtökön a Zöld c. kötetedről tartok egy ötperces referátumot, utána meg kb. másfél órán át fogjuk boncolgatni a kötet és az ókori irodalom viszonyát.Szeretettel és üdvözlettel:NN

Kedves NN,ha gondolod, megemlítheted csütörtökön Pilinszky ZÖLD c. négysorosát („Elmerűl szemem, arcom, lelkem, / minden élőlény megmerűl / abban a feneketlen zöldben, / ami egy fa kívűl-belűl”), hiszen ennek a mélyfúrásnak a horizontális változata akart lenni az én ZÖLD című kötetem – antikos köntösbe rejtve…Csók:Laci

Kedves Laci,a kötetedről szóló óra jól telt, leginkább én tartottam, sikert aratott, hogy az utolsó órára egy költői önértelmezést is sikerült becsempészni. A hallgatóknak összességében tetszett, és születtek nagyon érzékeny hozzászólások is. Utólag is köszönet a súgásért!Szeretettel és üdvözlettel:NN”
(Részletek egy diáklánnyal folytatott levelezésből)

*

1983-ban jelent meg az Albatrosz Könyvkiadó Pilinszky János legszebb versei című kötete, Adonyi Nagy Mária válogatásában. Ez a világoskék borítójú kis kötet a 2000-es évek elején „összes” versek lett a kezem alatt, én ugyanis szépen, lassan bemásolgattam a hiányzó verseket ebbe a kis formátumú könyvbe. Sok-sok éven át, ha hosszabb útra indultam, ezt a könyvet hurcoltam magammal, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb sikerülni fog – ha nem is megfejteni, de legalább – közelebb kerülni a Pilinszky-titokhoz. Hááát, hogy is mondjam csak… Sikerült érdekes felfedezéseket tenni, de… Felfedeztem például, hogy a fiatal Pilinszky Örökkön-örökké című verse milyen jól dúdolható a „Tüzed, uram Jézus, szítsd a szívemben” kezdetű katolikus egyházi ének dallamára:
„(…) Tűrök és törődöm engedékenyen:mint Izsák az atyját, én se kérdezem,mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,szófogadó szolga, ami hátra van. (…)
Sohase szerettél, nem volt pillanat,ennem is ha adtál, soha magadat (…)” stb.

Bárki azonnal láthatja, hogy ugyanarról a versformáról van szó! (Az említett egyházi ének amúgy meghallgatható a YouTube-on, ajánlom mindenkinek. Sőt, érdemes meghallgatni utána Izrael Állam himnuszát is, állítólag mindkét ének ugyanannak az ősrégi zsoltárnak a dallamát vette kölcsön. Nem tudom, így van-e, a zene – sajnos – nem az én szakmám.) Aztán össze-vissza olvasgatva mindenféléket az is nyilvánvaló lett (legalábbis számomra), hogy Pilinszky verse alighanem csak afféle ráírás Aquinói Szent Tamás Oratio in praesentia Corporis Christi című himnuszára:

„(…) Plagat, sicut Thomas, non intueor,Deum tamen meum te confiteor:fac me tibi semper magis credere,in te spem habere, te diligere (…)” stb.

(Aquinói Szent Tamás himnuszát Ének Krisztus testéről címmel Babits is lefordította az Amor sanctusban, de szerintem Sík Sándor fordítása sokkal szebb: „Sebeid Tamással nem szemlélhetem, / Te vagy mégis, vallom, Uram, Istenem. / Add, hogy egyre jobban higgyek teneked, / Tebenned reméljek és szeresselek”. Aki nem hiszi, járjon utána.)

*

Mondom: talán sikerült érdekes felfedezéseket tenni, de kenhetem a hajamra ezeket a híres felfedezéseket: a Pilinszky-titoktól ugyanolyan távol vagyok még mindig, mint a kezdet kezdetén. (Pedig tényleg igyekeztem: az összes verseken kívül egy időben szinte Bibliaként olvastam Pilinszkynek az Új Emberbe írt tárcáit; alaposan kijegyzeteltem a Beszélgetések Pilinszky Jánossal című kötetet is; Maár Gyula Pilinszky-filmjét is többször megnéztem – igaz, utóbbi esetben egyre jobban idegesített Pilinszky „színészkedése”. Szögletes zárójel: vajon az én „irodalmi szereplésem” ugyanilyen idegesítő-e a kívülállók számára? Alighanem. Nagyon ideje lenne leszokni nekem könyvbemutatókról-miegyébről. Szögletes zárójel bezárva.)
És akkor? Akkor… semmi. Vagy maradok a félig-meddig viccesnek szánt megjegyzéseknél, mint amilyen annak a diáklánynak adott ajánlásom volt, vagy pedig komolyan veszem magam, hogy tudniillik ha van „befelé-út”, akkor ezt az utat Pilinszky kövezte ki a legkövetkezetesebben (mármint a magyar irodalomban). Hadd másoljam ide rendesen, sort sor alá tördelve a Zöld című verset Pilinszky utolsó kötetéből, a Kráterből:

„Elmerűl szemem, arcom, lelkem,minden élőlény megmerűlabban a feneketlen zöldben,ami egy fa kívűl-belűl.”

Tehát: szemem → arcom → lelkem: milyen szépen szűkül (vagy pont hogy tágul?) a perspektíva! Hogy érthetőbb legyek, kénytelen vagyok kölcsönkérni a fiatal Babits Paysages intimes című miniciklusának 2. darabját, a Tavasz előttöt:

„A fák az égre nyujtják mezítlen karjukat,»Ruházzatok fel minket!« kérik a mennyeket.»Adjatok bő ruhának lobogó lombokat,húzzatok ujjainkra zöld selyem kesztyüket.«
A domb görbítve hátát sütkérez a naponés szól: »Tavaszi tarka ruhámat megkapom,zöld bársony lesz a vállam, tollas a kalapom,virágos fák tollával tollas a kalapom.«

A fázós öreg föld is új ruhájára várs fázón röpül az űrben, mint egyvedlett madár,szeretne napanyjához közelebb szállni márs meleg ölébe bújni, mint egy vedlett madár.”

Tehát: fák → domb → fázós öreg föld → napanya: ugyanolyan szépen tágul (vagy pont hogy szűkül?) a perspektíva, mint Pilinszkynél. És mégis: „paysage intime”-nek tényleg remek a fiatal Babits verse, de semmi több! Mert: az a bizonyos „napanya” lenne világunk legszélső határa? Ott van a napanya mögött Isten? Ha jóindulatú vagyok, akkor igen, de a versből egyáltalán nem következik Isten ott-léte. Bezzeg a Pilinszky-versben! Pedig csak befelé utazunk abban a feneketlen zöldben, „ami egy fa kívűl-belűl”, de micsoda meteorfelhőkön át visz az utunk, hány csillag születik és hal meg utunk során, hány feketelyukon vergődünk át, amíg – elvileg – megérkezünk… hova is? kihez is? (Külön köszönet Pilinszkynek a bizalomért, hogy a „minden élőlény”-be beleértett engem is…)

*

Csak ismételni tudom magam: nagyon messze vagyok még a Pilinszky-titok megfejtésétől. Vén fejjel talán azt sem szégyen bevallani, hogy nem is fogom tudni megfejteni soha. S aki csak magamfajta istenkereső, az ne is reménykedjék abban, hogy fel fog emelkedni előtte az örök sorompó! Nem baj. Egyszerű versolvasóként így is hálás vagyok Pilinszkynek a „Zöld Kráter”-ért. Még csak félig merészkedtem le ebbe a tölcsérbe, de legalább ezideig sikerült száraz lábbal megúszni a dolgot…