Zarándoklás egy malomhídhoz

‍„– Érzed – kérdezte a híd –, ilyenkor szinte érezni lehet,

ahogy meghal benn a testben valami. Érzed?”

                     (Király László: Kék farkasok)

Látott már valaki űrruhás zarándokot

egy lyukas malomhídon?

Ugye, hogy nem?

Vagy ha mégis,

akkor csak látogató lehetett az illető:

lőtt egy retro fotót az Instára,

s már itt se volt.

Ebben a versben kizárólag gyalog,

esetleg lóháton jönnek zarándokok

a lyukas malomhídra,

tehát ők se búzát őrletnek,

nemhogy szegény űrruhás látogató,

egy űrhajóban vajon hová kell tenni

a négyvékás,

kékcsíkos búzászsákot?,

meg aztán:

melyik űrruhás látogató venné vállra

a négyvékás,

kékcsíkos búzászsákot,

hogy átcipelje a rozoga malomhídon?,

na ugye!,

még egy lovat is csak bajosan lehet átistenkedni

a lyukas fahídon,

nemhogy egy űrruhás látogatót.

Ebben a versben tehát kizárólag gyalog jönnek

zarándokok a lyukas malomhídra,

de már ők se búzát őrletnek,

csak könyökölnek ráérősen a hídkorláton,

mint sok-sok évvel ezelőtt,

amikor még hemzsegett a haltól

a malomárok vize,

megbámulják a mohás malomkereket,

fölidézik a huncut molnárt,

aki még véletlenül se,

még részegen se a korpából,

hanem mindig a finomlisztből vette ki a vámot,

majd leereszkednek a jégtörőn,

s miután megmosdottak a langyos,

virágszagú vízben,

rozsdás faleveleken hazaeveznek

egy másik világba,

s csak egy eltévedt jégmadár néz utánuk,

míg meg nem érkezik a lyukas malomhídra

egy űrruhás zarándok.