VR-szemüveggel a középkorban

Véletlenként megélt dolgok, amelyekre utólag úgy emlékezünk vissza, hogy szükségszerűen következtek be. A gondolat nemcsak Bene Zoltán Isten, ítélet című regényének hőseire vonatkozik, hanem saját életeseményeink jó részére is – de ezt mindenki magában kell megvizsgálja, ha van erre kedve, érkezése. A kötet címe azonban ebben az olvasatban nem véletlen, és éppen ezt a vívódó kettősséget hivatott közvetíteni: mi az, amit Isten rendelt el vagy mások, és mi az, amit én magam döntöttem s cselekedtem meg a saját gondolatom szerint? A regény főhőse, Szórád Lőrinc mindvégig azon tépelődik, sorsának mely részét alakította ő, és melyet mások, előre megírt forgatókönyvek szerint, melyek azok a tettek, cselekedetek, amelyekkel megmagyarázhatná magának és másnak is, mi végre született a világra és miért élt? Ám lélektanozásra túl sok nyugalmas idő nem jutott történetünk idején.
A regény dicső, de úgyszintén vérzivataros századába kalauzol a magyar és európai történelemnek, tételesen a 14. századba, amikor a magyarok erős birodalma felett I. Károly, azaz Caroberto Anjou-házi magyar király regnált. Azaz uralkodott volna, de uralkodni nem olyan könnyű, főként, ha a királyt sokáig idegen elemként kezeli a nép, a befolyásos gazdag urak, és ha az elődök jócskán herdáltak vagyonból és erőből, tekintélyből. Ahogyan a regényben is elhangzik, a királynak (hiába nevelkedett Nápolyban és csörgedezett ereiben nápolyi vér az Árpád-háziakéval keveredve) előbb magyarrá kellett lennie, és aztán válhatott a magyarok királyává, akit aztán elfogad és cselekedeteiben támogat a nép. Olyan időkben járunk Szórád Lőrinc oldalán, amikor a magyarokat félték, egyszersmind faragatlan barbárnak tekintették Európa művelt népei, akik városaikban javarészt az utcára ürítették az éjjeliedény tartalmát.
Az Isten, ítélet többféle műfaji dobozba is beleillene, s bár nem szeretek dobozolni, sőt, különösebben a műfajokat sem, mégis elmondom, hogy ezt a történetet olvashatjuk krónikaként, korabeli útikalauzként, történelmi vagy családregényként, történelmi krimiként, sőt, lélektani regényként is, bár ez utóbbihoz alkalmaznunk kellene egy kis erőszakot – igaz, van belőle bőven a sztoriban. És nem a történet kedvéért! Életünket ma bonyolultnak, rohanósnak, külső erőszakos behatásoktól terhes létnek fogjuk fel időnként – ám szinte elképzelhetetlen az, hogyan teltek elődeink napjai a 14. századi Magyar Királyságban és Európában, mondjuk Itália földjén, ahol, tegyük fel „diplomáciai feladatokat teljesítettek” – és örülhettek, ha esténként ugyanarra a szállásra térhettek meg, ahonnan reggel elindultak, továbbra is épen és szabad emberként.
A kötet legnagyobb erőssége a lehető legrealistább ábrázolása a korabeli viszonyoknak, beleértve ebbe annak minden ága-bogát. Romantikus cicomák és szépítőszerek, mellébeszélések nélkül ír Bene Zoltán arról, milyen is volt az a középkori ország, amelynek a nevétől még a pápa is összerezzent, és amely ország a legbonyolultabb intrikák, dinasztikus összefonódások és ádáz hatalmi harcok színtere volt. Milyen volt? A szerző nyilvánvalóan hosszas és alapos kutatást végzett arról, hogy eleink hogyan és miként éltek, mit ettek és ittak, milyen erkölcsök és „filozófiák” mentén cselekedtek, milyen törvényekhez igazodtak, nagyjából mit képzeltek a világról tanult és tanulatlan népek, hogyan szaglottak, szerettek, utaztak, hová jutottak. Az említett századról szóló bonyolult, de időnként mégis száraz és unalmas történelemleckék helyét gond nélkül átvehetné az Isten, ítélet – és ha már a prózaíróban nem bízna teljes mértékben az olvasó, úgy dr. Szabó Pál történész is átnézte a kötetet.
A Szórád nemzetség Szeged városának környékén birtokol földeket, megerősödésük Aba Sámuel uralkodásának idején kezdődik, miután a király Mihály nevű szolgájával és kíséretével éppen arrafelé jár, és megtetszik neki Varkocs leánya Réka, akit utóbb Mihály nevű szolgájának ajándékoz a birtokkal együtt. Így indul a Szórádok története a 11. században.
Szórád Lőrinc, a történet első számú főhőse Károly Róbert Anjou-házi magyar király uralkodásának első éveiben születik, és sorsa, no meg a véletlenek örökre a királyhoz és a királyi családhoz kötik – gyermekkorában persze erről mit sem tud, a korabeli viszonyok között nevelkedik, apja egyetlen fiaként. Szabad kunok és házi tanítója, Novák mester, valamint apja bölcsességei alapozzák meg a nem túl megnyerő külsejű Lőrinc tudását, akit később a budai domonkosrendi atyák oktatnak, talán a királyi ajánlólevél, talán a gyermek eszessége miatt – hogy miből mennyi nyomott többet a latban, azt maga Szórád Lőrinc sem tudja pontosan, élete vége felé sem. A királyi ajánlólevél egy meghiúsított merénylet eredményeként kerül Lőrinc kezébe, és egyben kiszabja azt is, merre indulhatna: az ifjú megmenti az uralkodót, de látja őt gyenge pillanatában, és ez egy alattvaló számára egyáltalán nem előny. Ám elég ahhoz, hogy kinyissa a tudás, a tudományok kapuit, Szórád Lőrinc pedig meghozza azt a döntést, amely még talán sajátja: nem lesz barát vagy pap, hanem tanulni kíván, ez utóbbiból pedig bőségesen kijut nemcsak a páduai egyetemen, ahol nyolc évig studíroz, hanem a nápolyi udvar intrikáktól terhes környezetében, úttalan utakon, idegen portákon, idegen városokban.
Esta, a csodálatos illatú és szépségű velencei kurtizán a történet másik főhősének és valamiképpen ellenpólusának is tekinthető. Esta szép és okos, szerencsés és viszonylagos kényelemben, jólétben él – bár Lőrinchez hasonlóan neki is ritkán nyílik alkalma önként határozni saját sorsáról, melyet már anyja is eleve megírtnak tekint, és aszerint egyengeti lánya életét. Esta és Lőrinc találkozásai éteriek, legtöbbször nem evilágiak, bár ahogyan haladunk előre a történetben, amely egyre inkább valódi kémtörténetté, ha úgy tetszik, krimivé lesz, megtörténnek a valós szembenézések is, és kiderül, életünk fonala olyanokéval van összekötve, akikről sokáig sejtelmünk sincs, sőt, a szálak olyan emberek kezében futnak össze, akiket ritkán vagy soha nem látunk. A kérdés mindvégig ez: beletörődjünk sorsunkba, vagy dacoljunk ellene?
Nem Esta személye és sztorija az egyetlen szerelmes-erotikus szál ebben a regényben, de kétségkívül ez a legjobban kidolgozott, s talán nem véletlenül, mert a hősök ide-oda hányódó, csapongó sorsával ellentétben a szerző igen biztos kézzel szövi egybe olaszok, nápolyiak, calabriaiak, rómaiak, böszörmények és besenyők, kunok és németek, magyarok történeteit. Remek vallásfilozófiai vagy költészettel kapcsolatos eszmefuttatásokat olvashatunk, amelyeket Szórád Lőrinc és barátai, ellenségei folytatnak az akkor ismert világról, Istenről, az ő nagyságáról, és a hitről, hitetlenségről, igazságos és gonosz királyokról, a jövőről, amely olyan kétséges, mint az, hogy valóban bekövetkezik-e a világvége a Teremtés hétezredik esztendejében, vagy az még odébb van, és különben sem lesz olyan rossz, mint ahogyan sokan félik s rettegik pillanatát.
Remek szellemi utazás az Isten, ítélet! Olyan, mintha VR-szemüveget tennénk, sőt, valami annál komplikáltabb szerkezetet húznánk a fejünkre, amely lehetővé teszi, hogy érezzük a 14. századi budai, nápolyi, páduai, római utcák szagát, az emberek és állatok kipárolgásait, a karcos vagy vizezett borok ízét, a vadhúsokét, énekesmadarakét, a mártásokét, hallanánk a népek hangját, idegennek tetsző s néhol mégis ismerős beszédjüket, nótázásukat és káromkodásukat, szerelmük és üzekedésük neszeit, lovak patáinak zaját, fegyverkovácsok és aranyművesek műhelyszagát, a csaták fülsiketítő és gyomrot megrengető lármáját, a füstökét, ételek illatát, és átélhetnénk minden rémséget és borzadályt, a fekete halál őrületét, a fájdalomét, és kénytelenek lennénk látni mások megkínzatását, bőrének lenyúzását. Olyan, mintha VR-szemüveget viselnénk, és mégis saját képzeletünk és az író biztos keze vezet végig ezen a középkori történeten, mely mégis ablakot nyit a mára, arra, hogy hol vagyunk ma, egyénként, magyarként, nápolyiként, kunként – választhat mindenki tetszése szerint.

Bene Zoltán: Isten, ítélet. Kortárs Kiadó, Budapest, 2020.