Verses aparegény generációs élményleltárral

Balogh Ádám Nyers című, debütáló kötete számtalan szempontból egyedülálló. Úgy gyászregény, hogy az élettel legalább annyit foglalkozik, mint a halállal, és úgy aparegény, ahogyan kevés könyv mer és képes annak lenni.
De mielőtt még nekilátnék bővebben kifejteni a fentieket, lássuk, miért tituláltam a Nyerset regényként, amikor szemlátomást verseskötet. A helyzet az, hogy Balogh első könyve újabb képviselője a kortárs magyar irodalomban megfigyelhető jelenségnek, ami abban rejlik, hogy a vers átnavigálja magát a líra tartományaiból az epika vizeire (talán indokolt megjegyezni, hogy ebben a navigációban Térey János költészetéé a zászlóshajó-szerep).
Az epikusság Balogh Ádám első könyvében is főszerephez jut, ezt a kötetnyitó Vanília Égbolt felütése rögvest egyértelművé teszi: „Hétéves lehettem, amikor az apám elővett egy kazettát./Ez a változás szele, ez rap, súgta,/mert akkor a változásról csak suttogva lehetett,/és nekem akkor mindegy volt, hogy mi, de változás kellett,/mert már kínos volt a család előtt a Modern Talkingra ugrálni./Végre férfi akartam lenni, nem aranyos.” Ebből a kötetindító hat sorból sok minden kiderül a könyvről. Elsősorban az, miért érvényes kötetcím a Nyers. Balogh Ádámé ugyanis igencsak tárgyias költészet, mentes mindenféle ballaszttól, bizony még a költői képektől is. Mégis félreismerhetetlenül költőiek ezek a versek, köszönhetően annak, hogy a szerző már ebben a debütáló kötetben is ura egy csak rá jellemző, egyéni versnyelvnek, amely épp sallangmentessége folytán enged teret annak, hogy más, kevésbé egyértelmű eszközökkel emelkedjék el a közbeszédtől, és váljék a művészi anyaggá. Balogh nem a rímek és a hibátlan, időmértékes sorok könnyedén ható, látványos sikerrel csábító útját választotta, hanem megnehezítette önnön dolgát – ennek eredménye az a minden pátosztól mentes, mégis bensőséges, letisztult és hajszálpontos versnyelv, amelynek ritmusát a dramaturgiailag hangsúlyos kulcsjelenetek, valamint az azokat illető szerzői reflexió adja. Mint egy minimalista filmdráma, amelyet az egyik főszereplő narrációja kísér – Balogh pontos érzékkel és biztos ízléssel válogatja ki önnön élményanyagából a kulcsfontosságú pillanatokat, hogy aztán egy-egy takarékos, céltudatos megjegyzéssel perpektívába helyezze őket, és megteremtse dinamikájukat. Nyers versnyelv ez, abban az értelemben legalábbis, hogy pontos és céltudatos, sallangoktól, mi több, a per se költőiségtől is mentes. Minden szó, minden írásjel okkal van ott ebben a versvilágban, ahol van – éppen ezért hat.
És Nyers ez a költészet még amiatt is, hogy Balogh Ádám nem főzi túl a nyersanyagot, amelyből versei táplálkoznak – nem teremt alteregókat, és nem lendíti az élményanyagot a lírai magasságok személytelen sztratoszférájáig. Hangsúlyosan referenciális, ha lehet ezt a szót még negatív konnotációk nélkül használni: alanyi költészet az övé, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha inkább megélt költészetről beszélünk, Molnár H. Magor Memento vivere című, a Tiszatájonline-on megjelent recenziójából kölcsönözve a meghatározást. Molnár H.-nak ugyanis igaza van, amikor azt írja, hogy a Nyerset referenciálisan érdemes olvasni, „(e)gyrészt azért, mert a szövegek egyébként is eléggé erősen ezt kívánják tőlünk: úgy vallanak a gyászról és egy kivételes emberi kapcsolatról, hogy nincs bennük egy hamis gesztus, egy őszintétlen félmondat sem. Balogh Ádám farkasszemet néz életének nagy részével, és nem pislog”, miként akkor sem téved a recenzens, amikor azzal folytatja: azért is érdemes engedni a referenciális olvasatnak, mert így az olvasó saját referenciái is hamarabb kezdenek dolgozni. Balogh ugyanis azzal, hogy az édesapjához fűződő emlékeit tette meg a kötet központi témájává, erős fogást talált a befogadón, aki a kötetben szereplő versek olvasása során akaratlanul az önmaga által megtapasztalt szülő-gyermek viszonyra is reflektál.
Balogh Ádám könyve abban a tekintetben is párját ritkítja, ahogyan az apa-fiú viszonyról szól. Ebben a kapcsolatban ugyanis nyoma sincs a generációs ellentétnek – ehelyett inkább az ideálishoz áll közel ez a viszony, amelynek főszereplője egy olyan apa, aki tisztelettel és a megértés vágyával fordul a fia felé, aktív társaként próbálja segíteni a felnőtté válásban, és nem próbál csak a „jó nevelés” ürügyén jelentőséget tulajdonítani olyan társadalmi normáknak, amelyekben ő sem igazán hisz. Ehhez hasonlóan a fiú is afféle partnerként viszonyul apjához, s amikor annak betegsége felcseréli a támogató-támogatott szerepeket, ő is aktív odafigyeléssel és empátiával próbálja úgy megkönnyíteni az apa utolsó hónapjait, hogy azt ő valóban segítségként élje meg. A letisztult előadásmód és a visszafogott tárgyilagosság ellenére is – vagy éppen ezeknek köszönhetően? – érzelmes és átélhető versjelenetekké sűrítődik ez az élményanyag. Példaként idézzük ide a Halandóknak című vers középrészét, amelyben a fiú egy MP3 lejátszót ajándékoz apjának, rajta Hrabal Táncórákjának hangoskönyv-­változatával, hogy az akkor is élvezhesse az irodalmat, amikor már „a daganat elvette tőle az olvasást”: „Másnap reggel csöngött a telefonom. / Aggódó hangon rebegte apám, hogy kisfiam, / valami nagy bajt csináltam, elromlott a lejátszó, / pedig olyan jól indult, aztán hirtelen / érthetetlenné vált minden szó, / és én hallottam a félelmet a hangjában, / hogy mi van, ha nem is a kütyü, hanem az agya / kezdte el felmondani a szolgálatot. // Reggel besiettem hozzá, elindítottam a felvételt, / és a cincogó hang hallatán felkacagtam, hogy ne aggódj, / csak a lejátszó romlott el. Ő elmosolyodott, de éreztem rajta, / hogy mi van, ha ezt csak megnyugtatásképpen mondom.”
A Nyers, azon túl, hogy egy apa-fiú kapcsolat regénye, egy közös generációs élmény megfogalmazása is, amely emléket állít az első nyugati utak izgalmának és az ismeretlen világba szakadt utazók téblábolásának – azoknak az időknek, amikor apák és fiúk még egyaránt a nyugatról csempészett szexmagazinokat dugdosták anyuka elől.
Balogh Ádám Nyers című kötete az elmúlt évek egyik legerősebb költői pályakezdése. Magánjellegű, megélt húsvétmisztérium – egy egyéni nyelvvel dolgozó, érett és sokrétű versvilág első megmutatkozása, amely eszköztára és tematikai gazdagsága folytán számos folytatási lehetőséggel kecsegtet. Balogh debütálásának erényei nyomán azt reméljük, hamarosan a nagyepikának is nekiveselkedik majd – csak nehogy megszűnjék közben verselni!


Balogh Ádám: Nyers. Műút Könyvek, Miskolc, 2016.