Versek

Varga Borbála: Képzelt torna 8

angyali kör

nem tudtam felnevelni magam.

szeretném visszafizetni,

de félek, hogy túl sokba kerülne,

ennyi évnyi felgyűlt adósság mellé,

ha elve(sz)tem az életem,

egy másikban is végig fizethetem.

részvét

sajnálom a boldogtalanságukat

leülök a legkényelmetlenebb székre

előveszem a régi fényképeket

mint a szomszéd Erzsike néni

aki átjön régiségeket mesélni

ugyanazzal a tónussal mondja

ugyanazzal a lé-leg-zet-vétellel

tudja nem tudok tőle megmozdulni

csontváz ami összeforrt a családfával

igen én is úgy ülök ezen a széken

és már érzem azt is hogyan lesz belőlem

előbb cicás majd galambos néni

(csak a cukrászdáig)

azt mondja apámra

gyáva görény

azt ígérte hogy

visszahoz

–

én is emlékszem rá

mi akkor jól

rá-játszodtunk

mert mert

kórházba kellett

volna menjek

jehova és az anyám

oltalma helyett

egyik anyám ha-jléktalan

lekapcsolom a villanyt

levetkőzöm a használt énem

kényelmesebbet húzok

magamra

elalvás előtt ismételgetem

kipróbálom múlt időben

hogyan hangzana –

nem velem történnek

a tüdő viharai

hanem úszik bennem egy orka

fókát marcangol

száz kilónyi tehetetlenségem

mert a krízisek után

fókazsírt kenek az arcomra

és ugyanúgy ébredek

mint bárki

bárki aki lehetek és aki lehetnék

ha-

fogadalmak között

megint elfelejtettem:

ég a képernyője, eső a fogyasztása.

el-mulasztottam a távozás előtti rendet,

és még az időjárás(á)ra sem figyelek.

az ernyő és a gumicsizma a garzont védi,

engem a szétázott bőr közti hártyák

fognak ki az elmerüléstől:

megtanultam egyik napról a másikra

átúszni az Isart,

és úgy tenni egyik megállótól a

másikig, mintha mindjárt elvennék

az áramot.

nincs bűntudatom.

direkt lassabban megyek át a zebrán.

legközelebb jobban figyelek arra,

hogy tilos.

(vigasz)

sokáig fog tartani a te-rá-pia

de

két anyát nehéz eltemetni

(kapufa sem)

játszok veled, újra és újra a labda

mellé rúgok,

szép, légüres tér a hiány,

nem tanultam meg

célozni,

de felemelkedik a lábam, jó cipő,

és még a fű is hűvös melletted –

mintha mi lennék

itt a földön, pedig csak a labda az,

meg a labda mellett

elrepülő, mindig elhúzó

pillanat.

talán nem is szeretsz –

szeretnélek.

jobb lenne, ha

hinnél nekem:

már képes vagyok arra,

amit a gyermekkor

reklámjaiból

ismerek.

Kovács Emőke: 1990-ben született Sepsiszentgyörgyön. Komparatisztika–magyar szakon végzett Kolozsváron. Jelenleg Münchenben él.

‍