.svg)
Vasfüggöny
Nem is figyelsz rám
Nem lámpást kérek tőled, csak szikrát.
Tudnod kell, hogy bennem határok élnek.
Nem a schengeni féle határra gondolok, hanem a szocialista típusúra.
A vasfüggönyre. Taposóaknákkal, fegyveres őrökkel.
Ha sikerül átjutnod, kijátszottad a rendszerem, nem voltam elég éber.
De te sem lehetsz nyugodt bennem.
Bár eleinte jól érzed magad, van déligyümölcs, Nutella, minden, mi szem-szájnak.
Aztán valami hiányozni kezd.
Itt nincs nagypapa házi pálinkája, nagymama otthonkájának illata, jóéjtpuszi.
Ugyanis belül, mármint bennem, hűvös szél fúj.
Végül rájössz, hiába a kecsegtető felszín, a te mentalitásod ehhez még túl kelet-európai.
Nem tudsz mit kezdeni az én időzített atombombáimmal.
Ezért megpróbálsz szabadulni.
Csakhogy, ha van valami, ami nehezebb, mint kijutni a keleti blokkból, az a visszaszökés.
Így hát maradsz.
És lassan elemésztelek.
Amerika
Ötévesen hallottam először a szót
Egy fotót mutatott a nagyanyám.
Teri nénikéd, diszidált, így, röviden,
idegenül pergett az ő nyelvéről is.
Sokáig azt hittem, Amerika egy gyűjtőhely,
ahol az elveszett lelkek kerengnek.
Ma már tudom, közel jártam a valósághoz,
te is odavesztél, látod.
Előtte összezúztad a lényemet, aztán eldobtad,
most ott hever egy Népszínház utcai csatornában.
Néha felmegyek a Starbucks poharammal a Gellért hegyre,
emelem poharam arra, amerre sejtelek.
Hátha te is ezt teszed az új világodban.
Sági Enikő 1995-ben született Sopronban, jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója, Budapesten él.
