Versek

egy kis matek

az nem megoldás, ha kivonod magad

hogyha akad,

aki magával összead,

s annak, ki majd kettőtöket megoszt,

a szava, hidd el, nem oszt,

nem szoroz

hol vagyunk attól, hogy két párhuzamos

a végtelenben egymásba botol,

lettünk két ismeretlen,

egy egyenletben,

amely haldokol

e műveletben fölcserélhető

a nullával mindkét tényező,

négyzetükből gyököt von a magány,

minden egész törtté lesz a nyomán

a szó fölös, mint

hajótörött kezébe(n) evező,

a szádon már

negatív a szám

Posztok

Kőléghajóból

búcsúzva int az égnek

valaki: marad.

Kalicka tájban.

Kóbor, kusza párákat

őriz egy szobor.

Járólapokon

tompán megtörik egónk

reggeli fénye.

A menny hüvelykje

letörli a fekete

nippekről a port.

Ágakon átüt,

mint hímzésen a tűhegy,

egy kondenzcsíkpár.

Osztott képmező –

hiánnyal öblögetett

csomós együttlét.

Zuhog a fehér

a fekete lándzsákra:

bábeli összhang.

A fű menedéke,

pillanatonként óvó

árva gyerekkor.

Emléket állít

valami nehéznek a

könnyű véletlen.

Optikák

Az egyikük lábán gyűrű vehető ki.

Sasok hóviharban, kamerán a cseppek.

Késő este (talán farkasok lehettek)

csak rágás hallatszott, csontok koppanása.

Szuroksötétséget hoztak a szobámba.

Láttam is meg nem is.

Álmomban ismét megjelentél, abban

a megindult-megindító alakban.

Ilyenkor mindig télikabátod van,

amelyben elférek én is.

Kérdezted: hogyan számolsz el majd ezzel,

mint aki aggódik, s emiatt neheztel.

Mindent odaadok, de semmim se vedd el,

mondtam is meg nem is.