.svg)
Horváth Levente munkája.
semmivel határos
csend illata
könyököl rá a délutánra,
sétál a faluban, majd
fel-alá a lakásban,
nagyot szippant
a levendula-alkonyból,
megtelik némasággal a konyha.
gömbölyödik a sötét,
távol, a kertek alatt
csaholó kutyák,
ez az este
a semmivel határos.
tégla és lila
tégla és lila színben
úszó domboldalt figyeli,
az ágakra hulló porhavat.
giccsesen idilli.
ha fényképen látná,
azt hinné, retusálták a színeket,
a mindennapokban nincs idill,
és a tökéletes színek
tiszta kék éggel sem léteznek.
csak a sárga csend állandó.
a napokig tartó szerelmeskedésre
gondol, az ölelés mohaillatára
csókok fenyőízére.
szinte hallja,
ahogy hevesebben ver a szíve,
izgatott a boldogságtól.
sétálna a januári kékben most vele,
de csak beszél a szélhez,
akár gyerekkorában,
amikor a természetbe menekült,
eljátszadozott a gondolattal,
van egy képzeletbeli barátja.
ez az év legmagányosabb napja.
