.svg)
Matei Țigăreanu: Cím nélkül
aludni tanulsz
nyitott szájú táskáktól aludni tanulsz
minden ágytálat ki kell vinni erre gondolsz elalvás előtt
a reggeli kávét nem mindig te főzöd le
reggel nincsenek ködök ez hazugság
a presszógőz felpuffasztja a konyhabútort
ez sűrűbb de még mindig nem elég
aztán minden reggel eltelik
elfelejted hogy kell elindítani a mosógépet
van néhány blúz amit nem mosnál ki
nincs hely a tiszta ruháknak
a kulcs a reggelek katalizátora
a kilincset kétszer nyomod le zárás után kézfogásokhoz hasonlítod
becsukod az ajtót nyitva hagyod a szemed
a délutáni kávét te főzöd le
a kabátok belélegzik amit kifújsz
kiszellőzteted a konyhát
a cipők nem tudnak semmiről
eltűnik a nedvesség és összereped a talpukra felhordott föld
nem minden virágot öntözöl meg azonnal
egyre nagyobb tálakban hordod a vizet
mintha ők akarnák így
nyitva hagyod az ajtót becsukod a szemed
nem érted hogy miért lehet másképp
behúzott sötétítők egyenes falak
vérezz össze úgysem láttam még az arcod
most jól jönnek az úgyfelejtett lámpák
torkod szakadtából mosod a kezed
lerázod a kagylóba
mindkét kezemmel csodálkozom rajtad
pandémia
„Súlyos vagyok és faragatlan,
mint a felhők”
(Orbán Ottó)
műtétre stábbal érdemes
az operatőrnek később megköszönni
na itt ez a mozdulat látod itt
emiatt lehetnek még szavaim
igen az ott most egy mondatom
nem is rossz rendezés
éppen kihúzza
erről most ennyit
nyitva tartás ettől addig
a szemnek gyilkosa a látás
orvoshoz is már csak altatás miatt
egy ideje kigyógyíthatatlanul felébredtem
pedig azt mondták minden rendben lesz
rendet raktam nincs benne sehol
egy töltéssel
elkezdeni nehéz befejezni könnyű
belevágni a nyakba nehéz átmetszeni a torkot könnyű
nagyapámmal egyszerre emeltük fel a késeinket
olyan helyen érdemes ami tisztább
kicsit le is kell tépkedni a szőrt
mindketten pontosan tudtuk hogy egyformán nem értünk hozzá
a szúrások elértek a gerincvelőig a bénulást csak ő vette észre
addig soha nem láttam olyan kéknek a szemét
azután sem
aztán fenni kezdte a kését hogy húzza az időt
beleszúrni nehéz te jössz
a bénulástól már nem kellett tartani
a vér mint aki kiszabadul egy egész életnyi tévelygés után
végigszaladt a fekete nyélen és megpihent a szorító kéz hajlataiban
nagyapám csak fente a kését amíg elfogyott az éle
és azóta a megmaradt késnyelekkel mutatunk rá egymás félelmeire
vannak emberek akik belefolynak a tekintetekbe
más viszkozitáson tartják a szemgolyókat benedvesítő folyadékot
és olyankor ez a réteg nem engedi hogy valami könnyű legyen
sem azt hogy valami nehéz
és ez súlytalanság sem lehet
mert ahhoz itt túl könnyedén de túl keveset képesek repülni a madarak
videókról nézem vissza a megszúrt nyakat és az átmetszett torkot
pontosan annyi emlékem van erről az évről amennyi fotó meg videó a telefonomban
pontosan annyira emlékszem a gyermekkoromra mint amennyire a fényképalbumok emlékezni hagynak
mintha azoknak akik megtöltötték az albumokat hatalmuk lenne dönteni
mintha tudták volna előre hogy mindig is a súlytalanságra vágytam
ezért csak akkor engedték rá a fényt a filmtekercsre mikor ők is érezték azt
ha kiégett egy kép azért megtartották azt is
ezek miatt változtatok a történeteimen
nagyapám meddig élezi a kést
hogy tényleg könnyű-e átmetszeni
elkezdeni nehéz befejezni könnyű
ma farkasszemet néztünk
te azt mondtad nem ilyennek képzelted és lecsuktad a szemhéjadat
vörös ledeket láttál ilyenkor betolatni a szobákba a rosszul záró dó ajtókon keresztül és összeszorítottad a tökéletesen illeszkedő fogsorod mert tudtad hogy egyszer nem lesz ahová tovább hátrálj előlük
mert egyszer majd ki kell nyitnod a szemed
és rájössz hogy undorodnak tőled a bálványaid
és most nem lesz elég megmikrózni az éveket
mert amióta percekben mérjük a hazugságaid hányingerem van a sugárzástól
mégis azon gondolkodsz hogy ha most tényleg kibírnád egy töltéssel akkor befejezhetnéd az elkezdett mondataidat
hogy végre ne csak a leoltott lámpákról tudjuk hogy nincs mit mondanunk egymásnak
kérdeztem hányon vagy azt mondtad huszonegy százalék
mondtam az kurvasok
mondtad az kurvakevés
és ujjainkat hosszan lenyomva hagytuk egymás szájain
mert attól tartottunk egyikünk egyszer tényleg elmondja
hogy mit is szeret a másikban
de most sem tudom eldönteni hogy ez egy újabb menekülésed
vagy csak kimentél megállítani a mikrót
Tófalvi Előd 1996-ban született Székelyudvarhelyen. Jelenleg a kolozsvári Műszaki Egyetem Építészmérnök hallgatója, emellett slam poetryvel és lírával próbálkozik.
