Versek

nagy zsebek, díszmellények

majd valahogy megoldódnak a nagy kérdések
a kicsik feloldódnak a félreértések
meg a féltések is magára hagynak
mindent amihez oda-odasimulnak
és némán de hűséggel dorombolnak
valami bődületes nagy istenségnek
megfelelve a kellő létigénynek
kiöltözve nagy zsebek díszmellények
délceg legények bazsajgó leányok
drága díszlet színház van felállok
hogy jó messzire ellássak én is
hogy részese lehessek mégis
hátha jut egy falatka vagy morzsa
és a zsáknak is legyen foltja
a szép nagy kérdéseket pohárba
a féltéseket berakni mozsárba
és addig őrölni törni őrülni zúzni
az időt a végtelenségig elhúzni elnyúzni
a nagy isten képét arcátlanul míg csak
meg nem törik mert ez játszma kérlek sakk-
matt és a hűséges dorombolók dörömbölnek
az ajtókon eztán hogy a kellő létigénynek
köszönik szépen rendben megfeleltek
kiöltöztek szépen nagy zsebek
és értékes díszmellények
volt itt minden mióta a világ
meggyújtotta magának a lámpát
azóta villognak szemekben a fények
szórnak szikrákat ilyen kicsi lények
egymásra lövöldöznek játszi könnyedséggel
puskapor keverve testi-lelkiséggel
minden együtt kapható akciós csomagban
– felállok: ott vagy a színházi darabban.

magától értetődő

magától értetődő a kimondott szava
édes mint az életnek a sava-borsa
magától minden szó olyan mint az élet
és mindegy hogy épp melyik véglet
az amire gondolok én pont most:
mind az összes ugyanolyan fontos.
magától az élettől is kérdeznék én párat
például hogy miért ereszti belém azt a tárat
ami a rosszaknak volna tán illő reszortja
nem pedig a tévelygőnek golyóbis leosztva.

hanem kedves élet kérdeznék még egyet.
amikor én szedem az epret és a meggyet
akkor a nagy boldogságok idejét élem.
de most jöjjön az én szerény véleményem:

hogyha tényleg boldogságos időinket éljük
szóljon róla valaki hogy feledni ne véljük
ezt a fontos részletet ami rejtve maradt
sok fegyelmi elterelő mechanizmus alatt.

Bárány, felhő

Amott kúszik egy bárányfelhő,
Emitt meg én, a bárány kúszok.
Ha folyót látok, át is úszok,
Mert ezt már csak így szokás.

Mindegy, hogy milyen szopás,
A lényeg, hogy a lehetetlen
Nincs e világegyetemben.
Sem kifogás, sem mentség,

Hogy szétrepeszt a teltség
Vagy épp unalomba fullad,
És a folyón át se juthat
Az úszó, vagy az égbolton kúszó

Bárány, aki felhő,
Mert szétkapta a szél,
Míg lebegett a cél,
Hogy egyszer csak eső lesz.

Csendélet, reggel

A reggeli utcán még
ott van a vacsora maradéka,
a slájmot köpő bácsi
meg a banán barna héja.

A szájlent technós csöves
monoton idegrángása,
meg az alkalmi füves
elnyomott csigája.

A reggeli utcán még
ráncosak a bőrök
és puha párna melegét
áhítják az őrök,

míg állnak tükörajtóknál,
mert odabent javában
áll valami éji bál
– mennyi báj, mennyi baj kiabál.

És az új nap javára
nagyot köp egy bácsi,
hisz a reggeli utcára
mégse illik hányni.

UNICUMolytalan vers

UNICUMolytalan a helyesírás,
ha úgyis csak, hejj, e sírás
marad hátra. Ha hátra arcot
fúj a fujj! de nagyon falsot
játszó trombitás,
csak ásítás
a komédia médiuma
– lecsengett régiója
a szellemi mani-mani-mani
maszt bi fani-fesztációjának.
feszt ácsingóznának
valami maradékért,
ha valaha valamit is ért,
nem úgy, mint sokan semmihez –
csak a szájak (fel)tépéséhez,
pedig jól van az úgy zárolva,
mintegy folyószámlája
az elfolyt éveidnek.
A véredényeidnek
lehetsz csak adósa,
alkoholisztikus apósa
egy kivénhedt
– ránc-ránc-eszterránc –
régen eltévedt,
értelmi-seggreült
hadisebesült
pofalemezének,
pofáraesésének.

Ozsváth Zsuzsa

1992-ben született Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyete­men szerzett grafikusi diplomát 2014-ben, jelenleg ugyanott mesterképzős hallgató.