Versek

Lőrincz Gyula: Szabadesés

Sakkleckék

Egy idő óta már csak a királynő

előtti gyaloggal nyitok. Megfontolom.

Búsképű lovag ne tétovázzon,

de ne is kapkodjon holmi kis előnyért.

Jön a cé-négyes gyalog, majd a ló,

dacára annak, hogy ez a világ

lassan száz éve tényleg nem a lovak,

lovagok vagy királynők világa.

Odakint sunyin elered az eső.

Ma kék öltöny van rajtam, és furamód

hasonlítok egy magándetektívre.

A mellettem ülő öreg pályamunkás

nem tud sakkozni. Nem baj. Mindketten

vonatra várunk a malátaszagáról,

lepusztultságáról és démonairól

híres kocsárdi váróteremben.

Itt a késés. Jó nagy aljasság van ebben,

örökös sakk, mert annak az esélye,

hogy Románia bármely pontjáról

tetszőleges közlekedési eszközzel

valaki épp időben eljusson

egy másik pontba, körülbelül annyi,

mint annak, hogy minden hétvégén

telitalálata legyen a lottón.

Egyszer mégis bedöcög az a vonat.

Északra visz a jóbaráthoz,

akivel éveken át együtt őriztük

az izgalmasabb végjátékok titkát.

Mindegy, sötéttel vagy világossal

játszol-e, ha ott van a lépésben a terv.

Az alvók arca kisimul ilyenkor,

a síneken túl varjú szökdécsel.

Milonga

Voltál te már feketében is,

hogy hányszor, azt ne is számold,

mert ki tudná azt kiszámolni,

hogy a magány szobájában,

ahol nullfok a hőmérséklet,

hányszor vártál egy rezdülésre.

És néha pirosban voltál,

az öröm színében, hiszen

úgy érezhetted méltán, hogy

a vasárnapi húslevesnél

neked is van családod,

dobbantál is forrón

egy argentin tánc ütemére.

De egy idő után úgy tűnt,

hogy mégiscsak hiába vagy te,

hiába zakatolsz, remélsz,

dal és vonat nem a tiéd,

nem jön már érted senki.

És mégiscsak eljött egy asszony,

egy nő az utolsó vonattal,

hát örülj, hűséges szív,

mert Kolozsváron süt a nap,

és a te bolond gazdád végre

szerelmes és boldog.

‍