.svg)
Hogyha már
Mint egy fog a létből
Kilazultam végleg
Fingom sincs fogok-e
Valaha írni egy
Jókedvű verset
Régóta alszom egyedül
Mostanában senkivel
Sem vagyok szívesen
Ahogy születtem a halál
Előtt éppoly tudatlan állok
Kinek a könnycseppje az ég
Kékítőjében mosom lelkemet
Jól nem vagyok
Mindig csak valahogy
Sziporkázom az ürességet
Fehér ködben
Angyal lépked nincs a
Fehérnél sötétebb
Lenyúzott fán üldögélve
Min mélázok
Hova nézek
Hogyha már nem leszek
Mit számít hogy éltem
Mondom ezt olyan közömbösen
Kicsordul a könnyem
Ereszkedem
Hallgatom korsóban
Dongók dongását
Fű közt tücskök
Csorduló muzsikáját
Tavasznak nyárnak
Nyoma sincs már
Ősz is csak volt
Nagy tél hull rám
Most ezen a lélek
Borús órán magamnak
Is sok vagyok mégis
Nehezemre esik a távozás
Tutajnak szálfákat
Összekötözöm éveim
S ereszkedem a tomboló
Léth vizén egyre
Közelebb sorsom
Könyörtelen kinyilat
Koztatásához lelkem
Őgyeleg templom egere
Hidegen hagy
Égetett szalonnabőr
Zsugorodik a szivárvány
Hidegen hagy
Gyöngyök feszegetik
Az érett kagylókat
Hidegen hagy
Asszonyom nagy fésűvel
A hajában rohangál
Hidegen hagy
Az idő hernyó nyugalommal
Szövi körém az elmúlást
Hidegen hagy
