Versek

‍

Kispál Ágnes-Evelin - A Velencei Biennálé őrzői, őrzői, 2015, 2017. Fotósorozat (Őrzők bejáratoknál)

Adrian kecskéje

(Capra lui Adrian)

Adriannak van egy kövér kecskéje tele tejjel –

jönnek hozzá az egész városból hátha jobban

menne a soruk. Adrian mindenkinek mér a

tejből – mert ki nem szeretné hogy legyen

egy jól tejelő kövér kecskéje ki ne szeretne

vagyont gyűjteni hogy tovább mehessen.

Én fütyörészek és nem őrzök semmilyen

kecskét tejet sem iszom nincs szükségem

mások napjaira. Egoista vagyok mint egy

kereszt melyre egyetlen nevet véstek.

Adriant be fogják rámáztatni – a jókat mind

berámázza a nép. Egyesek titokban imádkozni

fognak: Adj Uram nekünk is egy kecskét! Kövér

legyen és tele tejjel. Én fütyörészek. A katedrális

falán fönnakadt a nap. Egy ponyva az tudom én

hogy nem a nap. A ponyvából hirtelen csigaszarvak

bújnak elő.

1989

Szedj altatót és hallgass

(Ia somnifere și taci)

Az ég és a zoknik kirké és mások is beléptek

hozzám a házba bemutatkoztak azt mondták

övék vagyok. És ha csak föld lennék ennyi:

maroknyi föld melyben megadóan fekszik

egy semmiségekkel megtelt füzet. Mert

tintából jobb ruhád készül és

útleveled.

S az ég és a zoknik kirké és mások is beszéltek

hozzám mikor a sárkány a zsibvásárok

városában vér után szaglászott. Szép

nagymamám akinek szárnyai voltak soha nem

ismert férfit az isteneknek ajánlotta magát

esti imáiban. Lehet hogy őt kereste a sárkány.

Mennyi dolgot tart számon egy esendő

asszony – a vakációkban kezdtem csak igazán

megismerni. Mennyit álmodtam róla! Az ég a

zoknik kirké s mások is… És mindaz amire

emlékeznem sem érdemes.

1989

A verssor

(Versul)

Az ég falja fel az életük. A mienket: csak újságok.

Előfordul hogy megálmodok egy istent akire

köveket raknak mindenki hordja („legyenek minél

nehezebbek” – egy mesebeli dalia segíti őket) és

senki sem tud sírni már. Tudom hogy ez csak egy

álom amit mások is álmodni mernek. De ha

virradna mindenki hallgat elveszett szemmel

lépnek ki a házból vérereikben csapdos a szél. Fű ütközik

az üres temetőkben – velünk lesz tele – kürtök esőznek.

Letartóztatási parancson a költőt fojtogató verssor.

1987

A félelem nem ír verset

(Frica nu scrie)

A félelem nem ír nekünk verset. Elképzelem

reszketeg gyerekkorát az első csókot amit egy

vérfolttal váltottak. Vannak elemi osztályok

melyekből a hold piszkosan jár ki és csakis

olyankor jön egy lány és azt mondja: nem

megyek veled. A tengerszéli dombokon

gőgösek henyélnek a könyvekből elszökött

rókák esőkben kóborolnak. Mindketten tudjuk

ki érkezik haza szabadon tudjuk a gyomorban

rejtegetett édent. A félelem nem ír a félelmet

megosztjuk.

1986

Báli ruhában

(În haine de bal)

Szenvedélyesen hatol be a golyó a fülemüle húsába

a fal mellett állok és nézem

nem is hiszem nem is üvöltök nézek

két női ruha lebeg az erdő fölött

két férfi mosolyog a kartonból épült vesztőhely előtt

két kulcs fordul el a városi

tanácsos szájában

kettő meg kettő az hét egy kocsmáros

számításai szerint

annyi a bölcsesség hej de mennyi a bölcsesség

csönget a postás.

A kihalt házban a patkánykirály báli

ruhában remeg.

1987

Meg nem született gyermekeim

(Copiii mei nenăscuți)

Ne szülessetek költőnek

meg nem született gyermekeim

elégedjetek meg azzal

hogy van egy gazdag és kietlen apátok

akit összetévesztenek a rókátlan

erdőkkel a tisztátalan kezekkel

fűvel és pojácákkal

a kiszáradt folyómedrekkel

nem kellene kívülről fújnotok

életet és halált kacagást sírást

a csizmát és a meztelen lábat

a karikás szemek nimbuszát

a szünet nélküli harcot

a napokat nem vállrózsaként

viseljük és a költők mindig túl fiatalon halnak

ámítják maguk hogy sohasem

veszítenek merthogy

nyerni sem nyernek soha

a vers felsebzett ámulat

kötél mely egybemosódik a Földdel…

1979

Az ifjúkor bevallása

(Declarație de tinerețe)

Sziklák omlanak le a szavakban

a választott kéziratok maguktól lépnek a tűzbe

az az érzésem túl sok a zseni

túl sokan tudják hogy a költőkben van

valami a félkegyelműek elesettségéből

szigetek kísértek engem?

cserben hagyott a hallgatás?

sikerült száműznöm a magányt?

nem tudom!

eddig csak verseket írtam

egyesek megszöktek tőlem

mások kutakba vesztek látni sem akartak többé

de mostantól minden más lesz

csak remekműveket írok

így gondolom e keserű éjszakán

az örömet a gyűlölettől elválasztó pengeélen

„és ha nem tartod be az ígéreted,

ha nem tartod meg a szavad?!” –

kérik számon rajtam a szomorú tárgyak

„valami történni fog! – mondom –

valaminek kell történnie,

példának okáért egy madár

testébe száműzhetnének…”

1979

A vesztett vér színe

(Culoarea sîngelui pierdut)

A költők akiket szerettem többen voltak

mint azok akiket ismertem. Meleg napok

jöttek – egy herceg kivirágzott a mesében

egy harangnyelv a földben vergődött az ég

szájában boszorkányos éjszakák nyíltak.

Ilyen volt életünk amikor a költőkkel

dolgoztunk együtt valamely égről

begyűjtötték a zamatos málnát és szórták

mindenfelé. Nem mindenki szerette őket

mert olyan nagyon szomorúak voltak és

csak úgy párállt a hangjuk hogyan is

hívhatták volna be őket a házba melyben

a kenyér elé soha nem ült le egyetlen

kristálygömb sem. Vagy legalább egy

koszorúcska. Hogy egy lábatlan rokkant a

fejére tegye és láthassák a fák.

Szöveg T-hez

(Text pentru T.)

annyi robajjal jár egy domb halála

édes terhek hullámzanak. az ég akár

egy szakadék telik meg gondolataiddal

nagy térképeken az emlékezet árnyékfoltjai

la belle epoque d’enfance c’est fini.

A költő (és a suttogó filozófusok)

(Poetul /și filosofii șoaptei/)

Ironizáló fráter mondták a nagykövetek

igen ironizál mintha nem tudná

mi is egy család

bizony az mondták a kereskedők is

rojtok az életen rojtostól emésztjük fel

megrögzött ironizáló mondták a

kritikusok voltak még aztán letűntek

elvégre nem zsibvásár az irodalom

mosolyt áruló árus mondták a mosónők

az effélékkel soha ne add össze magad

egy ironizáló mondták a tábornokok

no de a fronton…

fenéket mondta a költő magányossága

mit tudtok ti arról ami megóv titeket.

Az édenen túl semmi és…

(Dincolo de paradis nimic și…)

Akár a vakok láng sírt a gyökerekben

messzire bújva (volt ott egy puszta

színpad én és a fénykép láttuk a zárt

szemeket) és egyéb más semmi

semmi egyéb akarta mondani a fa

semmi

semmi

A gyökér a földben egyre vakabb lett

annyira egyedül voltunk.

Utolsó vers

(Ultimul poem)

Másoknak rosszabbul megy mégis tovább

élnek hogy láthassák a felkelő napot. (Vajon ha

nekem jobb sorom lesz hamarabb halok meg…?)

Hány évig éltem ezzel a gondolattal és

akik rosszul olvastak azt hitték

szentimentális vagyok (egy keleti költő!) –

és ha a penge ami valómat hasogatja csak

egy ostoba érzés akkor igenis szentimentális

vagyok és nem véletlenül gondolok este az

erkélyen az író mishimára. Nem volt semmi

rejtenivalója.

Az erkélyen állok egy (madár)tetemmel.

1990. szept. 12.

JÁNK KÁROLY fordításai

Aurel Dumitrașcu 1955-ben született, és a kommunista rendszer kései áldozataként 1990-ben (még megérve a rendszer bukását) halt meg. Életében csak két verseskönyve jelenhetett meg, a Furtunile memoriei (Az emlékezet viharai) 1984-ben az Albatrosz Kiadónál, illetve a Biblioteca din nord (Az északi könyvtár) 1987-ben a Cartea Românească Kiadónál. Az 1988-ban leadott Mesagerul (A hírnök) című verseskötetének anyagát a cenzúra nem engedte kinyomtatni, így az csak 1992-ben, a költő halála után látott napvilágot. 1995-ben Tratatul de eretică (Szerződés eretnekségre) címmel megjelentek A.D. kiadatlan versei is. Költészeti díjat neveztek el róla, verseit több nyelvre lefordították.

‍