.svg)
Eugen Gâscă: Kompozíció, 1970-es évek.
Pillantás
A mohóság egy rosta
nyugalmával
kétségbe vonja
kincseim.
Tíz perccel
előbbre húzom az órát,
hogyha elkésem,
Isten megbocsásson.
Őrségben
Sodródik az idő,
szoknyája alá
nő a gyom,
nyomot hagy rajta
az elmúlás,
megzsarolja a számokat,
hogy mindent
kiadjanak magukból,
mint mikor kamaszként
elégettem verseim
a pincében fészkelő
kazánban,
minek a lángja
épp félrenézett,
akkor féltem először
a haláltól,
vérszagot érezve
szerettem volna
a szemébe nézni,
de a belőlem táplálkozó
parazita remény
elvette az eszemet,
rabjává tett.
Feltételes
Fénylik a bútor,
élősködik rajta a ragyogás,
célszalaggal kötik
át a kezed, hogy
kiduzzadjanak az erek,
amikor vért
vesz tőled a félelem,
tűzoltó sárkányok
vigyáznak a forróságban
a szabadság házára,
ahová vendégségbe hív
a független képzelet,
bárddal a kezében
egy walesi
bárd,
a tükörszemű kerub,
kinek tenyeréből
jósol ötórás
dokumentumfilmet
egy élete utolsó
perceit számláló sakkozó.
Memento
A családi kép közepéről,
vigyázva, nehogy
a többiekbe belevágjak,
lenyisszantsam
a kezük, a lábuk,
kivágtam magamat
egy életlen ollóval,
majd Isten szobrot
készíttetett velem,
ugyanerről a képről,
ugyanabban a testhelyzetben, de
megengedve, hogy magamat
kihagyjam.
Pihepárna
Anyám fogatlanul
áll a tükör előtt,
fésülködik,
egy ujjnyomásra
megszólal három éves
dédunokája:
mama, ne nézz
a tükörbe,
mert még nem
nő ki a fogad.
Számvetés
/Vörös Istvánnak/
Isten kitép egy lapot
a sors könyvéből,
a szemetes kosárba
céloz vele.
Talán a tizedikre
beletalál, ám az sem biztos,
hisz senki sem számolja
a találatokat, még a szabadság sem.
Az utolsó lap kitépése után
Isten összeszedi az elvétett
papírcsomókat, a szemetes kosárba
gyömöszöli, majd belefordítja
a csaknem teli
kukába.
Körülnézve
Nincs okom rá,
hogy szerencsés legyek,
a vizsgálandó fekete macskák
körmükkel vakargatják
a betörhetetlen háztetők
viszkető cserepeit.
Szokásukká válik,
ahogy az örökkévalóságnak
az öngyulladás.
