Versek

Ferencz S. Apor: Fejreállt portré álgeometriával (önarckép helyett), 2017

hogy megmaradj

sokáig várt bennünk a sírás

takaréklángon égtünk egy szárnyaszegett tavaszban

durcásan feleltél a kérdéseimre

de cselt vetett félelem s eltűnődtem

komolyan gondoltuk-e a kitörést

a halogatás szakadékából

és mekkorára kell még összehúzni magunkat

hogy a mélyre hulló árnyékok eltakarjanak

s mint egy bélyegalbum fortélyos összevisszasága

lotyók és tolvajok közt bennem rejtve megmaradj

nem ismerlek – csak a hibáidat tudom –

lekéstelek de annyi mindent lekéstem már

hallgatom misztikus szerenádját szívnek

felforgatom a temetőket

s ha engedélyt kapok hozzád: újra megtanullak

de addig csak olcsó pótcselekvés az élet

perspektíva

fecsegésedet már senki sem hallja

s az idő arctalan homályából is csak

vasárnapi árvaságunk tekint rád vissza

tudom nincs benned harag

s hogy a csípőre tett kéz gesztusa

csak a közvetlenségét jelenti

és nem a modortalanságot

kérdezz de ne kérj számon

fogadd el hogy fogságod bennem szabadság

s akkor hitedet nem ingathatja meg

a kőoszlopok hideg távolságtartása

és ne félj: innen nézve sem lesz hazugabb

a világ s én itt maradok örökre veled

mielőtt

téblábolsz a téren a sok gíroszt zabáló

tinédzser között és néha otrombán

belebámulsz egy-egy idegen történetbe

melyek csak megerősítik kétségeidet

kutatod a menekülést kínáló gesztusokat

a befejezetlen mondatok izgalmát

kavicsokat rugdalsz s a visszanyelt szavak közt

bolyongó mostoha emlékekbe kapaszkodsz

mielőtt világgá indulnál újra

‍