Versek

Kett Groza János: Amikor nem látsz és hallgatsz mi az értelme

javítás

sokáig tartott a készülődés, az Anya nehezen

tudta eldönteni, hogy milyen frizurát is vágasson

magának, a mennyasszonyi ruha is el volt rakva

a ház egyik rejtett zugába, ahonnan csak sok

keresgélés után lehetett előkotorni, amikor

felvette, egy picit elbizonytalanodott, megállt

a tükör előtt, igazgatta a ruhát, nem hitte volna,

hogy ennyi idő után még jó lesz rá, egy picit

szorított, de azt az egy órát kibírja benne, gondolta,

az Apa is alig találta meg az öltönyt, amit akkor viselt,

kissé gyűrött volt, mert soha nem

akasztotta a vállfára, csak úgy lerakta, ahogy

sikerült, nyakkendőt azóta se tudott kötni,

de valahogy formált egy idétlen bogot,

lassan vonultak az oltár elé, hangosan szólt

az orgonaszólam, a család és a rokonok újra

gyönyörködhettek a pillanatban, mindenki szerette

a mennyasszony visszafogott, mégis elegáns ruháját,

néhányuk meghatódva sírt, a fényképészek fel alá

futkároztak, hogy a lehető legjobb szögből tudják

megörökíteni az eseményeket, majd az Apa és az Anya

megálltak a pap előtt, rövid ideig csend lett,

mindenki feszülten figyelt, majd elengedték egymás kezét,

hangosan és érthetően elmondták, hogy ők

már nem szeretik egymást, a pap áldásukat adta rájuk,

lehúzták egymás ujjáról a gyűrűt, zsebre rakták, mindkettejük

ujján ott volt a gyűrű nyoma, mint egy másodlagos gyűrű

a főgyűrű alatt, élettelenül fehér volt a bőr alatta,

de lassan színnel kezdett feltelni, a ceremónia után

hazamentek, fogták a közös gyereküket, visszavették

tőle a nevét, őt már többé nem fogják hívni sehogy,

majd fáradságos munkával az anya visszacsinálta magába,

apa asszisztált hozzá, szorosan fogta a kezét, míg

a másikkal segített visszagyömöszölni a gyereket, majd türelmesen

megvárták, amíg felszívódik, eltűnik, végül felöltöztek,

elköszöntek, és többé nem beszéltek egymással.

kérdés

egyszer mentünk le apuval és anyuval

hóembert csinálni, a blokk elé,

nagyon szép lett, én mondtam, hogy tegyük

be a fagyasztóba vagy a hűtőbe, hogy még

ne haljon meg, de nem tettük, mert ott

az ételt tartjuk, többször aztán nem

csináltunk közösen hóembert soha,

azóta mindig bánom, hogy nem raktuk

be a hóembert a fagyasztóba,

mert ott az ételt tartjuk, de

anyu hiányát hol tartjuk akkor, milyen hűtőbe

panaszkodás

anyám megfogta a szívemet, és becsavarta

villanykörtének. szobájában az én hülye

szervem a villanykörte. mindig keres

valamit, kasmatol, tesz-vesz, olvasgat,

megint kutat valamit ennél a fénynél.

és mindig panaszkodik, hogy milyen

kurva nagyok a villanyszámlák.

Sztercey Szabolcs 1991-ben született Gyergyószentmiklóson, jelenleg filmrendezést tanul a Sapientia kolozsvári karán. Első verseskötete A nyelvtani közép címmel jelent meg 2017-ben.

‍