.svg)
Visszasétál a fák alá
(1)
A benned épült strandon megállsz.
A medence körül felszáradtak a lábnyomok.
Itt csend van, senki nem beszél hozzád.
A domboldalon építőgépek teszik fel kérdéseiket.
Szavakat dobsz a vízbe. Elmerülnek.
Szemedben a vakfoltok eltakarják a kezed.
Nem látod, miért nyúlsz. Nem töröd össze.
(2)
Előző nyáron ott felejtetted a hátad.
Elhagyott testrészeid most visszailleszted.
Félig elmerült lábad térd fölött kilóg a vízből.
Azóta is visszasétál a fák alá, és a napozóágyra fekszik.
Iszik egy kólát és közben nézi az eget, a felhőket
és a napszemüvegedben tükröződő medencét.
Majdnem ugyanaz a kék.
Késtél. A kijáratnál nem kapod vissza a letétet.
A környék kukáiból hallod, hogy valaki énekel,
szórakoztatta magát halászás közben. Már elment.
Mégis hallod, ahogy szól, mit talál neked odabenn.
Kóbor állat
Véletlenül
kerültél ide.
Akár egy kóbor állat,
járod a téli utcákat.
Hogy ne fázz,
futni kezdesz.
Hideg van,
és bent
mélyen alszanak.
Csend van, ropog
alattad a föld,
és nincsenek
tiszta ruháid.
Simon Bettina 1990-ben született, miskolci és budapesti költő. Művészettörténetből diplomázott az ELTÉ-n. Első, Strand című kötete idén jelent meg a JAK-Magvető kiadásában. Budapesten él.
