.svg)
Bárgyúland
Még szétköszön a szádban
a szmog cukrozta város, szipogó szeppenés
idelent ma minden, a vatelintömítés,
a puffadt tőlankadás;
legyintett érvek ébredeznek éppen.
Mert nincs győzelmi tét, se öklök kibontakozása;
pityergő lelked
stoppolásra váró zokni.
Kezeid közt kihagyott abortusz,
szemed fénye; ezentúl tejét
kinek fogja szopni? Pizsongsz régmúlt, s mulasztott
reggeleken, mint zugevészet benned
a krémes nassolás.
Lemosdasz, és versrazzia!
Így már jöhet újabb bárgyú bújócska,
esztelenkedő pizsondulás. Még nyelve unt,
még önhamis ma minden, te meg kéreted magad,
miért is ne tennéd? Leszel, mi vagy,
önelemző áthatás; s ha a szívszemét-recycling
összeroggyan, az majd örökké eltart,
mint hűs-szépelgő pillogás.
Bárgyúland terül el paplanod alatt, kibújni
onnan nem volna nehéz, csak az önsajnálat
súlya húz ma vissza,
az önsemmis, sivár penészenyész.
Nem-nemző
stílusparodeó André Ferencnek
elpamlagol benned a szunnyadó élet
kiszívod párnáit a zsírnak a húsnak
bőrözz hát combot vasalj ráncvidéket
depeche komódjait a feszülő bulnak
ha felhorkan a május attitűdetűdje
véreset hiába köpködsz a pneumon
hárítja figyelmed az asszonánc tűje
míg tüdődön szúr a filozóf teuton
leszen még ó igen még leszen tétel
sprőd farszőrén adorno seggvakar
a létpihe szöszmösz köldöke hegel
gócba gyűl benne mint sarokban a var
felüdül a város az éjben a tettvágy
fanbozót kéje rejtekajtó húsa
lomha a lendület és benne az étvágy
ha isten is falloszát köti be gúzsba
kimart gyomormonológ
„– annyi az én ekhómnak is…/[…]/
– hogy eltelt az idő! /
– kezd későre járni bennem” (marin sorescu);
andré ferenc rímeire
ezt most úgy fogom kezdeni
[…] hogy puhán szétszálazott tájban réveteg
az este […] behártyázza az álmatlanság, és rátapad;
viszketést vakar […] nyomában se heg,
se szövetfoszlatás, csak riherongya […] elhalad.
(ekhóm: elhalad!) […] persze egyenletesen – ki magad
is gondosan begyakoroltan – bár nem lépsz át az íróasztalon –
vele egy időben […] s hogy megszakad? valóban, meg. szakad
az izzadságpótló, hajcsapzás; gyöngyözése hallgat. […] om-
-ladék (netán ömledék?) reá, de másmiképp […] zavar-
-ban katatóniám, noha himbál és felszuszog
a rohamos, mivel rohamos […] görcsanyag, fal és fény takar […]
vagyis -na, mert még mindig önfejtő rébuszok-
-ban mesél az álmatlan. (mesél?!) eldadog!
te meg csak bámulsz […] miként ha nem vagyok […]
és ha el is árasztana a vízalapú érzés
[…] ha mellkasodban fóbiafű sarjadna, szúró légcsomó,
édesebb volna a mélysekély íze? […] és ha igen, mennyivel? […]
ma ennyivel közelebb az entrópiához, ma sem lesz ezüst golyó;
a szorongva-hagyott ma is akarata szerinti […]
lazán evezget egy irdat semmivel […] egyensúlyát veszti minden,
s nemhogy te őbelé – ó, bárcsak láthatnád! –,
de minden más tebeléd kapaszkodik […] aztán elszakad […]
itt hagytad tárgyaid […] most mit kezdjek velük?
nem ismerem jelszavad! […] a vízben a nyomok úti céllal voltak kikagylózva,
mégis félreléptünk […] előbb vízbe fúltunk, majd úszni tanultunk
(vagy tán ez is elmaradt?); benned és általad […]
gyomrod keveslett egének falába rágtunk,
s hah! a torka-szakadt prozódiája még aznap tehetetlenül elapadt […]
