Versek

Jakobovits Miklós: Várakozás

‍

Független zajok

Egy vajas dobozban rejtőzött el.

Egérnek hittem,

de heg volt a vésőre vágó kalapácson.

A fém fej citromot nyelt arca,

mikor meglátta a sarkköröket.

A jégtakaró kettővel osztható.

Sapka és lábbeli marad.

Keret,

amit fix aránnyal eltérít a klímaváltozás.

Fehér téglákat nyel a tenger.

A hajógyári szigetre sodorja

a partra vetődő hullámokat.

Ahogy a dokkból kicsurran egy hajó,

a sín menti fák rögtön elreptetik madaraikat.

Csavar rögzíti dobhártyámhoz

a motorban berobbanó zajt.

Csivitel a rögtönzött felhő.

Spirált fon ujjai közé az erdő.

Manikűrmentes napokban gazdag nyár.

Szellő szórja szét a pigmenteket,

sárga festék a palettán.

A terület vakondjai vaddisznóösvényt túrnak.

Armstrong lábnyomait álmodják saját fejük fölé.

Gyökérmenti hangyasztrádákon igazoltatás.

Ízelt lábaikkal beparkolnak az esőcseppbe,

és az ideiglenes bábállapot hasznot hoz a flórának.

Tundracseppek

A gleccser tarthatatlan.

Befolyik a paplan alá,

és tenyerem csiklandós

partján épít jurtát.

Ájulásig hajtja az idegeket.

Szűkül a kunyhó.

Órám sietteti a szívverést.

A bejárattal szemben

oltár, rózsafüzér,

és Lenin mellszobra kicsiben.

Dísztárcsa lóg a falon.

Az udvaron gumiabroncs hinta,

medvecsapdák,

és a csali:

Szűz Mária vörös hajjal.

Plexi

Bútoraim lelkesen

ajánlják fel ölüket a zajnak.

Hang nélkül az ő arca is más.

Ráborul az alvóra,

szűri a csöpögés visszhangját.

Feltesz egy lemezt.

Tudja,

hogy Bulat Okudzsavára

szoktam lefeküdni.

Mintha a Hold keleti

peremét szántaná a tű.

Lábnyomok,

amik sötét anyagba vágnak.

Legyalulják a kopott teret.

Nullától álomig rövid az út.

Percenként harmincháromszor

fordulok jobbról balra.

Hamar el fog érni így a szíj.

Holdam árnyéka lelassul,

hangja mélyül, majd megáll.

Apró hajók érkeznek,

zászlót tűznek.

Elnevezik a plexit űrkutatásnak,

és magukra zárják.

Semmi köz

Aki húsz, még átfér rajta.

A burkolat érdes,

letépi ruhámat.

Meztelenül könnyebb.

A két bérház közti rés

paradicsomba vezet,

ahol megtanulom

a lótuszülést.

Választok egyet a bolyhos,

zöld szőnyegek közül.

Kiterítem,

sarkait égtájak szerint.

A tajgán mocsarakat ízesítenek

a finnugor halászok.

Mögöttem egy szőke földrész,

mély ágyban, mozdulatlan.

Keleten járható a határ,

de még bontják a kerítést.

A nyugat tabu.

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Tanulmányait egy kisvárosban, Martfűn kezdte, majd gimnáziumba Szolnokon járt. Jelenleg az ELTE magyar–német tanári szakos hallgatója, és Budapesten él. A versírás mellett zenél és fest.

‍