Versek

Hiány

sokat agyaltam rajtad az utóbbi időben

úgy voltam hátha te is

valami hasonló

ha nem

végül is így van rendjén

végül is az elmúlt hónapban volt minden a rendjén

szóval értelme mindennek? az nincs.

csupán túlságosan ragaszkodom ahhoz

ami lehettünk volna

mert semmi sem megy simán

de jó hinni hogy tart valamerre

akkor is ha épp megállt

mert baszhatom

ha cigit tekerek a sion-hegyen

ha londonba csavargok és végig stoppolok

mert isten egy tinilány

és áll rá a farkam

és baszhatom

mert kurvára nem élek tovább

akármit is cenzúrázok a fejemben.

és ha isten egy tinilány

akkor a remény az isten

és hogy maradjak tétlen

amikor épp isten könyököl rám

vagy rúg vesén

vagy töri el az állkapcsom?

mert az éjszaka egy dugóhúzó

és rajta az ég

egy telefon kijelzője

és rajta a csillagok

az odatapadt maradék

amfetamin.

szóval hogy maradjak tétlen

ebben a szétcuccozott falkában

ahol az egy vérből valók

ugyanazt a dalt vonítják

mint a farkasok?

és farkastól fél csak a farkas.

szóval értelem? az nincs.

hangulat van és érzelem

és az értelmet

ha szerencsés vagy

beléd verik

mint a napi kétszeri fogmosást.

cigaretta van és pohár

és ha szerencsés vagy a végén

nem csak a cigaretta és a pohár marad

vendég az asztalodnál.

szóval miért ne hihetném azt

hogyha eleget küzdök

szerencsém lesz nekem is

mert kijár

mert mindent megérdemlek

amit elképzeltem.

és ha felhasítasz én akkor is ölelnélek

mint az üveget

ha már mindegy

mert nem volt elég az első tíz pohár.

Halakat kergető hálók

Halakat kergető hálók vagyunk,

levegőnek öltözve.

Fénysapkában csöngetünk be ide-oda,

szeretjük elvakítani az embereket.

Figyelni sem kell az ajtókat,

nyitódnak, csukódnak.

Aztán a parkban kell ülni,

csak ne legyünk otthon.

Mindig morognak a kutyák,

ha elmennek mellettünk.

Mindenki lát minket,

ha nem is szól senki hozzánk.

Harapunk.

Az illuzionista

Az évek során vajon hányszor

mantrázhattam hazugságokat a pupillámba hajolva?

„Mint két vörösvérsejt a város ütőerében.”

Ilyenek voltunk mi?

Jó vicc, mondhatom.

Az önérzet alapja az önismeret,

de van olyan illúzió,

amelyre megéri felépíteni önmagad:

„Az nem lehet, hogy annyi szív

hiába onta vért.”

Az illuzionista nyomora az,

hogy ismeri a trükk mögötti igazságot,

varázstalanított varázslatmániás.

A legjobb csalók úgy tévesztik meg a világot,

hogy közben önmagukat is becsapják.

Túlsérült

Fogalmam sincs, mit látok,

pedig határozottan nézek dolgokat.

A megszűrt látótérben

csak annak kellene életképesnek lennie,

amire emlékezni akarok,

mégis állandóan az bújik elő,

amit elfelejtenék.

Egy internetről rendelt piros ruha,

ezt nézem, ebben biztos vagyok,

és ebben a racionális tudatállapotban még különösebb

érzés

a ruha helyén azt a szokatlanul hosszú orrot szemlélni,

amelyet bár szégyellsz,

mindketten tudjuk, hogy ez illik hozzád a legjobban.

Talán így teremtenek érzéseket maguknak az érzéketlenek:

A megkaphatót megkaphatatlanná fokozzák.

Itt van ez a ruha,

fogom, gyűröm, szagolom,

mégis észlelhetetlen,

mert valaki hiányzik belőle,

valaki vagy Te,

én már nem igazán tudom,

hol rejtőzik a különbség,

mert elkopott az a valahogy érzés,

tudod, te tudod a legjobban,

hogy milyen, amikor nem tudod, hogy is vagy.

Elkopott minden idegszálam,

túlsérült vagyok ahhoz,

hogy megszólítsalak.

Szén Benjámin: 1994-ben született Székesfehérváron, jelenleg a budapesti ELTE történelem szakán végzős hallgató. Verset, slamet ír, illetve újságírással foglalkozik.

‍