.svg)
Răzvan Botiș
lehunyt szemmel
szivárvány lettél
a csukott pillák
ambróziás erdejében
öled fehér patakjában fürdöm
antracit éjszakákon mártózom
meg ízeidben
a gerinc vonalán
mint a jó vers
berzenkednek ujjaid
átlényegülök egy ölelésben
ütemekbe sorakoztatom
az obszcén sóhajokat
hogy mit tennék veled
hogyan szednélek darabokra
és raknálak újra össze
kéjlegóm
az idő kulcsra zárt
sűrített pillanat
csukott szemhéjam
alatt kimerevített film
szemhéjam mögött húzódó
szenzuális táj veled
feloldva
szemed tavában kék moszattá oldódtam
amikor először kimondtad hogy szeretsz
nem akartam többé test lenni
csak lebegő fitoplankton
tengerek végtelen vizek tartozéka
érzéki séta
bőröm mezején sétáltatom
ujjaim
hegyi patakok csobognak
vállamon
illatos avaron hevernek
a gondolatok
kigombolják ingüket
melegük van
türelmetlenek és izgágák
szemed szelíd tó
nyugalmat hímez
homlokomra
a belváros ódon utcáin
pillanatképeket keresek
sétáinkat és hosszú beszélgetéseinket
idézem fel
a reggeli verőfény hangod
fülembe visszalopja
Egy hete a tavasz
beköltözött a tájba
s mert megöleltél
virágok nyíltak
testem hajlatából
