Versek

Amalia Crișan: Oroszlángriff

Sokáig piros

Az éhség vagy a vágy volt

előbb? Körülötted már minden

értelmezve volt, soha nem akartad

látni a halált, ezért lefényképezted,

szűkölő gyomorral emlékeztél vissza

a lábadon elkenődött nyál horizont-összeolvadására.

Csak a lexikális vágyban tudtad

teljesen elengedni magad, hogy meglegyenek

majd a megfelelő szavaid. Eközben az

égitestek, azok a fallikus szörnyek

leírnak valamit a valóságból.

Miután fürödtél, nem nyúlhatott

hozzád egyikőjük sem.

Aztán semmi.

Tényleg semmi.

Repülni

másik rúdba kapaszkodott

ezzel üzente: megtagadlak

furcsán heroikus arca volt

valami istenes verset képzeltem el

magabiztosan közeledett

a pokol magányos hely neki

nincs miért nem magabiztosnak lennie

mikor odaért azt mondtam neki:

repülni szeretnék de nem tehetem

és láttam az arcán ilyen hidegben

minek menekülni

Jelzőfény

jelzőfényeket lövök fel

messze délen az óceán morajlott

messze északon pedig a hegyeket ez

nem érdekelte

olyan mintha föntről valaki tükörbe

nézne de túl közel van hozzá és

ezért semmit nem lát

folt marad az odanyomott orra után

Sorban

Egy vékony vágást ejtettél

az ütőeremen, pont akkorát

hogy beférj és kiszellőzzön

a festékszag.

Valahol messze kalapálnak.

Megfelelő távolságra egymástól

piros padok sorakoznak:

hogy leülhess, ha elfáradnál.

Valahol messze kalapálnak.

És olyan sokan vannak még.

Megnyílik

Megint a naprendszert hagytad

utoljára. Te szexelni akarsz, de

csak szóban. A világűrről te is

csak terjengősen tudsz beszélni.

A falakon rovartetemek maradványai.

Behallatszik a kattanás a

lépcsőházból, ahogy kialszik

a villany. Mintha a szobában is

megváltoztak volna a fényviszonyok:

bolygókat látsz elkenve a falakon.

Hűtőmágnes

Ahogy egy szarvas sétál ki

a vízből, és egyre nehezebb lesz.

A nyitva hagyott hűtőajtó fényénél

látszik a tenyered nyoma a

villanykapcsolón. A mobilod

hátát kaparászod, ledörzsölöd

róla az aznapi távolságok

rétegeit. Becsapod az ajtót,

a huzat átlibbenti a hajadat

a pokolba. Egy szövegtelen

emailt kapsz, mintha hozzád

vágták volna, miközben a

gyomrod beázott.

Teljes súlyoddal kinyitsz egy ajtót.

Fogó

Le akartam törölni az

arcát, mint a filmekben,

lassú, feszült mozdulattal,

de nem sikerült, csak elkentem őket.

Kurva filmek, kicsinálnak.

Németh Gábor Dávid: 1994-ben született Budapesten, jelenleg is ott él, a Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakos hallgatója.

‍