.svg)
Fontos a különféle társadalmi problémákat boncolgatni. Fontos, először is, szembesíteni a nézőket ezekkel. Gender- és rasszkérdések, orvostudomány vs. egyház, antiszemitizmus, szexizmus, feminizmus vagy „feminácizmus” (ki ahogy érzi…), online propaganda, a szélsőséges ideológiák mennyisége és minősége, a politika hatalma, jobboldal vs. baloldal, ha lehet, azokból is a szélsőbbik stb., és ez mind nagyon jól hangzik, ugye? Itt pedig a „mind”-del van a gond. A mindenből, sajnos, általában nem sok marad. Tehát a problémák töménysége, egyszerre megjelenített sokasága alááshatja saját hitelességüket.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház idei repertoárja Temesvár kulturális fővárosi címéhez igazodik. A brit író és színházi rendező, Robert Icke darabját, A doktort Andrei Șerban rendezésében mutatták be 2022 decemberében. Az angol szerző klasszikus szövegek modern adaptációjával vált híressé, ilyen A doktor is, amely Arthur Schnitzler 1912-ben írt Bernhardi professzor című darabjának aktualizált átirata.
Az eredeti szövegben a bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy tinédzser lány, aki az önmagán végrehajtott abortusz következtében vérmérgezést kap. Bernhardi, a zsidó származású orvos-igazgató nem engedi be a beteghez, aki egyébként nem tud súlyos állapotáról, a katolikus papot, hogy feladja az utolsó kenetet, azzal a magyarázattal, miszerint a pácienst felzaklatná, ha szembesülne sorsával, halálának folyamata pedig minden bizonnyal felgyorsulna. A lány meghal bűnbocsánat nélkül, a sajtó pedig eléri, hogy az esetből botrány kerekedjen, mégpedig akkora, amelyben végül az egészségügyi miniszter és a parlament is részt vesz. Tényekből percek alatt önkényes értelmezések születnek, amelyek középpontjában Bernhardi zsidósága áll, így fellángol az antiszemitizmus. Az orvost két hónap börtönre ítélik, és a praktizálás jogát is megvonják tőle.
Adott egy alaptörténet, amelyet Icke többszörösen is túlbonyolít. A főszerepet egy zsidó származású, leszbikus, ateista nő (minden, amibe a közvélemény bele tud kötni) veszi át, Ruth Woolf (B. Fülöp Erzsébet m.v.), akinek magánklinikája az Alzheimer-kór kezelésével és kutatásával foglalkozik. A lány állapotát kiváltó okot később tudjuk meg, és azt is, hogy eszméletlen állapota miatt kerül ebbe az intézetbe, ezért sokáig nem tiszta az, hogy miért vagyunk éppen ebben a kórházban. A Ruthot alakító B. Fülöp Erzsébet egy temperamentumos, magabiztos, elveiből nem engedő, olykor gőgös, ám törékeny orvosnőt alakít Ruthként. Szenvedéstörténetének minden stációjában mi is részt veszünk. A mostani Șerban-rendezésekre jellemző játékstílus magával ragadó, a hangulatok közötti váltakozás, Ruth szakmai és magánéleti énje tökéletes ritmusban váltakozik, de mindez mégsem elegendő.
A nézők és szereplők közös történetalakításához a jól bevált brechti színház elemei is hozzájárulnak: a színészek ki-kiszólnak a nézőkhöz, számolják az esemény napjait, amely vészjósló jelleget hordoz magában, eltörlik a negyedik falat, az állásfoglalásunk „kötelező”. Meg is teszem, de néha elérhetetlenné távolodik az előadás jelene.
A katolikus pap (Bandi András Zsolt), aki a szülők kérésére érkezik feladni az utolsó kenetet, fekete is, persze ezt csak az elmondottakból tudjuk meg. Itt lép színre a rasszprobléma, mivel Ruth megérinti a vállát, vagy enyhén lök rajta egyet – ez nem lesz világos az előadás végéhez érve sem –, tehát már rögtön több oldalról válik támadhatóvá a főszereplő: nem tiszteli a hívőket, ráadásul még rasszista is. Lehet-e még ezt fokozni?
Egy mellékszála a történetnek az intézeten belül hozott döntések egyike, amely a feminizmust helyezi középpontba. Több a női alkalmazott, a férfi főorvosok lázonganak, de itt is helyet kap a fehér-fekete kérdéskör, mert az osztályt egy fekete professzor kapja meg. Az előadás kulcsfogalma a relevancia, de a földrajzi elhelyezkedésünk lehet a rendező céljához vezető út legnagyobb akadálya. Realista ábrázolás az abszurditásba fulladva.
„Orvos vagyok!”, hangzik el többször is az orvos-igazgató szájából. Egy orvos, aki betartja a szabályokat azzal, hogy nem engedi be a papot. Tudomány az egyház ellen? Vagy egyház a tudomány ellen? Összetett téma, ezért veszélyes is, mert könnyű félig kibontatlannak hagyni. Az erkölcs és a korrektség között ingadozó Ruth, a hivatásán túl nem látó „szakbarbár”, a woke kultúrának és a ma „mi vagy a többiek” szemléletmódjának áldozata, majd mártírja lesz. Kiszámítható, hiszen receptszerűen halmozódnak az öngyilkossághoz vezető tényezők, minden csapás utoléri, ahogy minket, nézőket is utolér a túlterheltség.
Azon kívül, hogy a főszereplő ateista, zsidó származású, feminista és (elméletileg) homoszexuális, a körülötte lévő karakterek nem szenvednek hiányt a szélsőséges tulajdonságokban: Sami (Vajda Boróka) tinédzser barátja egy transzszexuális fiú, aki megosztja életét Ruthtal, beleértve a szerelmi tapasztalatait is. Sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy a szereplő milyen nemű, mert Vajda Boróka alakítása erőteljesen a fiút láttatja velünk, csak az alakító neme a megtévesztő. Ez a dramaturgiai csavar nem csak nála alkalmazott. Az orvosnő elhunyt szerelme, aki az Alzheimer-kórral szembesülve öngyilkos lett, és már csak látomásként jelenik meg Ruth számára, Charlie (Magyari Etelka) sem beazonosítható, mert olyannyira vigyáz a színész arra, hogy neme a neutralitás határait ne lépje át, hogy az alapkoncepció, miszerint Ruth leszbikus, kétségesssé válik.
A szerzői utasítás a hagyományos szereposztással nemcsak a színészek és szereplők nemeinek felcserélése által fordul szembe, hanem a rasszukkal is. Kreatív ötlet, de ingerlepte nézőként már alig-alig tudtam tudatosan és minden tulajdonsággal együtt egy kerek egésznek látni a karaktereket, mert egy-két fontos jellemzőről biztos megfeledkeztem, az pedig, hogy folyamatosan emlékeztetnem kell magamat mindenre, kizökkentett a folyamat befogadásából.
Az elidegenítő effektusok működnek az érzelmekkel csordultig túlpakolt játékmóddal, főleg egy kórházi közegben, ahol a feszültség mindig igen nagy. Felelősség és nyomás alatt idegileg összeroppanó orvosok, stressz, az ezt eredményező harsányság, mindent megkapunk, de valamit még kerestem.
Mindvégig az volt az érzésem, hogy egy akármelyik klinikás sorozat egyik epizódját látom. A forgóasztalra felépített ház, amelynek szobái a kórház vagy Ruth otthonát jelölik, látványos, de nem éreztem feltétlen szükségét, jól vagy nem jól bevált tévéműsor-jelenetet (ami természetesen a propaganda szerepkört kapja) is láttunk már, az élő zenekar a kolozsvári Oidipusz-rendezésben is jelen van, ahogy a már-már szájbarágósaknak tűnő vetítések is.
Egy még nem látott, megrázó és új valóságot kerestem, de cserébe a kifulladtan divatosat kaptam meg.
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Robert Icke: A doktor. Rendező: Andrei Șerban. Szereplők: B. Fülöp Erzsébet m. v./Éder Enikő, Mátyás Zsolt Imre, Tokai Andrea, Aszalos Géza, Bandi András Zsolt, Tar Mónika, Jancsó Előd/Erdős Bálint, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Vajda Boróka, Borbély B. Emília, Czüvek Loránd, Molnos András Csaba, Kiss Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Vadász Bernadett. Társrendező: Daniela Dima, Díszlettervező: Irina Moscu. Zeneszerző: Cári Tibor. Rendezőasszisztens: Bálint Előd, Patricia Gavril. Ügyelő: Kertész Éva. Sound design: Bayer Sebastian. Light design: Gidó Zoltán. Video: Sorin Mocan, Ioan Bledea. Zenészek: Bogdan Buică. Súgó: Czumbil Marika.
