Valami visszafordíthatatlan

tizenhét évesen voltam a legjobb

már túl a gyerekkor burokban nevelt egyke-dacán

már levetve az otthoni ruhát

még nem belenőve másoktól elhordottakba

még épp nem öltve föl semmilyen szerepet

talán csak pont a szereptelenségét

nagyon jó volt tömzsi ujjaimat

fürge póklábaknak hinni úgy matatni

a basszusgitár vastag húrjai közt

mélyhangú játéknak tűnt az élet

minél cefetebbül röffen annál jobb

és nem is kell más

éreztem tudtam hogy itt kéne megállni

mielőtt mindez tűnik múlik mert rohant

és én is rohantam ki abból a legjobból

aki éppen akkor voltam magamnak magam

alacsony magaslatra futottam fel nagyon alacsonyra

mégis beleláttam onnan a jövő kitátott szájába

ahol vaskos sárga vásott agyarakról csurgott

a pénz- a hatalom- a kéj- és a bírvágy

a zenét megölő torokba menetelőre

akit ha nem menne lucskos nyelv nyalna nyálasra

visszataszigálva az újhínárú úton kígyózó hosszú boldog sorba

amelybe ugyanúgy nem akartam beállni

ahogy egyikünk se

csak közben halálbiztosan tudtam hogy úgyis beállok

dalolva

mert a húrok egyszer elszakadnak

s az ujjakon vérhólyag fakad

aztán bőrkeményedés nő

különös minőséget adva a tapintásnak

de aztán felpuhul újra

ha nem hangolom be megint a hangszert

és éreztem hogy egyszer csak nem fogom

és akkor ugyanúgy érek már megint mindenhez mint ahogy akárki más

az érintés már nem az enyém lesz

és úgy lett

nem voltak illúzióim

legalább nem csalódtam

tudtam hogy menthetetlenül romlani fogok

mert onnan csak romlani lehetett

romlani romlani és romlani

ameddig teljesen meg nem romlok

de egészen romlottá

eltelik húsz év és aki leszek azt pofán köpném

és csak vakon bízhattam abban a húsz évben

ahogy magamat ismertem lehetett volna tíz is

akkor döntöttem el ha már nem maradhatok így meg

figyelni fogom kérlelhetetlenül magamat saját magam

hogy mikor mennyit romlok és listázom

persze csak magamnak fejben

még az kéne hogy valaki számonkérjen

aki még olyan magaslaton se járt amilyenen én akkor régen

szóval csak fejben van meg onnan az összes romlás

vagy majdnem mind mert ahhoz rengeteg fej kéne

a tokba kötve hagyott lehúrozott gitár

a mások eldobott ruhái szerepei

valakinek az autója háza fizetése

ugyanannak a kötelessége felelőssége

a rég és a most között

a szorongások és a szorongattatások

az a sok apró csalás és hazudozás

meg a nagyobbak a sokkal-sokkal nagyobbak

a sunyítás és a lapítás

a te és az én között

a pufogás a pofabefogás

a letaposás és a megtaposottság

a hétköznapi meg-meghunyászkodás

nagyravágyás pofára esés fel nem állás

a fent és a lent között

a szemfényvesztés az árulás az irigység és az önzés

az elhagyás és az elhagyattatás

az önhittség és az önfejűség

a fenyegetőzés és a fenyegetettség

a rossz döntések és az elhibázott választások

az én és az én között

alku alku alku alku alku

és a félelem és a reszketés hogy mindez ugyan miért

az egészen apró finom részletekkel együtt

amiktől nem férnek lényeges dolgok be ebbe az egy fejbe

vagy hogyha beférnek hát ki is hullanak szinte észrevétlen

ezek között a kis lépések között a nagy semmi előli menekülésben

még jó hogy tizenhét évesen előre szaladtam

azóta egy előre kettő hátra

csak ma már tudom hogy elöl is a semmi van nem csak hátul

hosszú a lista mostanra túl hosszú

de még mindig vezetem

nem engedtem el

számontartom és emlékszem rá jól

hogy milyen voltam

és hogy jutottam honnan hová

lassan magyarázom pedig világgá kiáltanám

dörögve dörömbölve üvöltve ordítanám ha nem

volna ostoba hiúság hogy bár huszonhét év eltelt de nem

hogy teljesen nem romlottam meg

bár bennem is ez a kérdés sikít hosszú évek óta

de nagyon igyekszem túlsüvölteni még most is

mikor már annyi mindent elkövettem

amitől akkor hánytam volna

a zene megtört disszonáns lett elhallgatott bennem

de abban a játékban amelyet most játszom míg írok

hiszek még ha túl mélyre is hangoltam a húrját talán

és még nem vagyok sértett és gonosz és cinikus

nem élek magammal eltelve vélt értékeim szűkös gömböcében

és még most is tudom hogy nem én vagyok a legjobb ember a világon

nem voltam nem is leszek már

és bár magamat ezerszer szembeköptem

még mindig csak edződöm ehhez a rózsaszín langyos löttyhöz

amiben lubickolok igaz egyre mélyebben megmerülve

és hiába mondom hogy nem jött meg hozzá a kedvem

azért maradok még tovább szépelegni

amíg teljesen be nem borít a nyála annak a nagy szájnak

és meg nem feledkezem végképp arról aki voltam

és az ő listájáról

épp ezért

hogy ma még megvan

nem tölt el büszkeséggel

nem tölt el boldogsággal

csak bizonyossággal

hogy

még

mindig van

romlani hova

tovább

innen is holnap is

holnap délután is

hej a kurva anyját a rohadt életemnek

a semmi és a semmi között

igen

‍