Valahol Dél-Karolinában (Versek)

Valahol Dél-Karolinában

„Air won’t breathe me,

Water won’t clean me,

Wind won’t carry me,

Dust won’t cover me,

Sleep won’t rest me.”

Egy vörös hajú lány kétszer is gyorsan lehajol,

odanyúl a leejtett telefonhoz,

de csak harmadszorra emeli fel és beleszól,

folytatja a beszélgetést, mintha mi sem történt volna,

ez a nagy Karolina úti színészgyakorlat.

Sárkánybőr­vetemény

Sosem mernék kígyót viselni,

bőven elég a csörgőkígyó hőszeme,

ami éveken át figyelt a polcról,

mert a sárkány évében születtem.

Amikor tűzkígyók tekeregnek bennem,

tűztojás repedezik odabent,

amit hatástalanítani kell,

fekete fénye komoran tör felszínre,

szavaim csak gyenge füstjelek.

A sárkányok, amelyekkel szántani-vetni akarok, az ész

trónfosztói:

ezért bőröm pikkelyeit öltik magukra, húsomból falatoznak,

szárnyaik már ott suhognak a kéményben.

Indukció

A konvektor felperzseli az éjszakát,

belső égése megfeszíti az izmokat,

éberré tesz.

A forgolódás nem tisztítótűz,

bugyrok helyett gumiabroncsok, mint bordák,

szorítják az üres teret.

A nyugtalanság lehet az újdonság energiája,

ismeretlen térerő, ami újraprogramoz,

a változás szele maga.

A lombkoronák magasságában még lehetek bogárhátú iszkolás,

zöldhulladék, görgő kavics,

eszköz az eszköztelenséghez,

eset az esetlenséghez,

levegő a párához,

szél a fényhez,

szín a kilátáshoz.

Ferencz Orsolya 1988-ban született Csíkszeredában. Költő, szövegíró, jelenleg Budapesten él. A Prae, a Tiszatáj, a szem, a SZIFonline, az ÚjNautilus és az Echinox folyóiratokban jelentek meg versei. Az űrt hivatásszerűen nem kutatja, a csillagos ég iránt érdeklődik.

‍