Űrutazás (Versek)

Űrutazás

(Vosztok–1)

‍

A start pillanatát csak a rádiózásból és a megnövekedett rázkódásból

lehet érzékelni Egy perc tíz másodperc múlva első státuszriport

Egy perc tizenkilenc másodperc – a leválás első fokozata

Negyvenegy másodperc után leválik az orrkúp A leválás második

fokozata két perc ötvennyolc másodperccel később A start után közel hat

perccel kifogy az R-7-es központi üzemanyaga a fokozat hajtása

leáll mindössze négy helyzetszabályzó rakétafúvóka működik pár

másodpercig amelyek a rakéta pályán tartását biztosítják a meghajtás

kiesésének idejére Ezt követően leválik a fő fokozat és a végfokozat gyor-

sítja tovább az űrhajót A meghajtáskiesés tíz-tizenöt másodperce alatt

először érzékelhető a súlytalanság A harmadik fokozat leválása

a pályára állás a start időpontjához képest tizenegy perc huszonnyolc

másodperc múlva következik be Az űrhajós azóta kétoldalú rádiókap-

csolatot tart fenn a földi irányító központtal Feladata az űrhajó rendsze-

reinek folyamatos figyelése saját életfunkcióinak ellenőrzése jegyzetek

készítése Csak a központ utasítására vagy extrém vészhelyzet esetén

nyúlhat a kezelőszervekhez Egyelőre semmilyen probléma nem mutatkozik

ha csak az nem számít aprócska malőrnek hogy a ceruza amivel a hajó-

naplót írta volna az ülés alá került és azóta sem tudja onnan kivenni

Mivel világközi járműve nem rendelkezik manőverező hajtóművel pályáját

nem tudja változtatni így visszatérése a Föld felé ballisztikus pályán történik

a felszállás utáni harminckilencedik percben a magasságszabályozó auto-

matika bekapcsolásával A hetvenegyedik percben működésbe lép a féke-

zőrakéta Pörgés sebesség horizont pörgés sebesség Afrika pörgés és az ég

Bíbor lángok szemem sarkában Bíbor fény a jobb oldali kisablakon Beleng az

az űrhajó a hőpajzs borítása égni kezd A lassulási erő fokozatosan növekszik

Ahogy a túlterhelés eléri a csúcspontját meglátom a Napot A sugarai a kabin-

ajtó kisablakán és a jobb oldali kisablakon szűrődnek be Mire a túlterhelés

eléri a csúcspontját a kabin lengése tizenöt fokra csökken Két-három másodperc

a műszerfal elhomályosodik A látásom szürkülni kezd Megfeszítem az izmaimat

És minden visszakerül a régi kerékvágásba A hosszas légköri fékezés nyomán

a végső távot az űrkabin és utasa külön-külön ejtőernyővel teszi meg Azután Föld

föld Föld föld Föld A szántóföldön egy kislány egy gyönyörű asszony tart feléje

Szemedben katapultált évek Szemedben az ég Súlytalanság Bolygóközi ragyogás

                     Csíkszereda–Kolozsvár, 2024. február 26.

Meztelen árnyunk

‍

Emlékszem, egy táborban először –

forró teát ittál, szívtad a cigarettád,

egy farmernadrág volt rajtad,

vastag kabátod alatt is vacogtál.

Hallgattad, ahogy a többiek,

mindegy is, ki kinek, miről,

velük nevettél, ők röhögtek,

aztán estébe csordult a délután.

Emlékszem, nem hallottam a neved,

és már nem tudom, hogyan,

de egyszer csak mellém ültél.

Nem szóltál hozzám, mit is

mondhattál volna, és én mit.

Mozdulni sem tudtam, te sem,

így lett páncéllá köztünk a csend.

S bár éjfél körül felparázslott

valami névtelen, melyikünk tudná,

pontosan honnan, meddig, miért.

Reggelre már érintetlenül

álltunk, ültünk ugyanott,

ugyanazokkal, semmiért,

nem sejtve, nem ugyanúgy.

Párás nappalok, süket éjszakák

meneteltek végtelen sorban,

és a lég miriád atomjain,

a lélek lélegzetvételén

közeledni látszott az, ami.

Két álarcos így lett védtelen,

s azóta meztelen árnyunk összeér.

                     Sztána, 2021 szeptembere

‍

Flasztercsend

‍

Azt mondtad, én nem értem.

Azt mondtad, meg akarsz halni.

Azt mondtad, ha tudnád, két

hónapod van még hátra, Bécsbe

mennél. És engem is magaddal

vinnél. Múzeum, hangverseny,

hosszú séták, flasztercsend.

Képekből, ütemekből, lépésünk

ritmusából próbálnálak majd

összerakni. Hiába.

Ez a hiába lenne az én életem.

És fák, füvek türelmével várnálak,

míg egy reggel onnan is magaddal.

És újra. Mindig.

                     Kolozsvár, 2024. január 21.

‍

‍

Csendünkben tapos

‍

Áll az ajtóban. Visszafordul. Elfordul.

Az üzletben a polcok között keresgél.

Mit csinálsz itt, kérdi. Hangjában vihar.

Mindkettőnknek másképp ég és éget.

Nem néz rám. Mintha nem léteznék.

Pedig pontosan tudja. Pontosan tudom.

Az elmúlt napok. Az utóbbi beszélgetés.

Itt, most nincs jóvátétel. Kopognak a szavak.

Indulunk. Merre is? Mintha álom lenne.

Ketten vagyunk. Magunkra vagyunk ketten.

Egyenletes, párhuzamos lélegzésünk hallani.

Két test, ahogy fekszik egymás mellett.

Két lélek, ahogy hajnalig egymásba rezdül.

                     Kolozsvár, 2023. november 10. – december 26.

Párhuzamos halál

‍

Egy nap nem találom el a mértéket,

kevesebb tej a kávéba, több cigaretta,

elméretezem az ablaknyitáson a rést,

attól félek, egy nap kifogysz a szavakból,

és csak hallgatsz, nem válaszolsz,

hiába kérdezlek, próbálom körülírni,

úgy fogsz tenni, mintha nem is hallanád.

Mintha nem is léteznél, olyan leszel,

csukott szemekkel, mozdulatlanul

egy másik világban álmodsz.

És akkor, és akkor olyanná leszek én is,

mint kit itt feledtek, mint ki – – –

attól félek, nem tudom elképzelni

párhuzamos halálunkat.

                     Csíkszereda, 2024. január 12.

‍

Tertia die

‍

Ha beleesnék egy aknába, utánam ugranál?

Vagy hagynád, hogy zuhanjak, merüljek,

és aztán ezzel a tátongó hiánnyal élnél?

Ha elkapna egy ragadozó madár hajamtól,

utánam repülnél, hogy azonnal kiszabadíts?

Feljajgatnál az égre? Megátkoznád azt a madarat?

Ha a csontkemény éjszakában kutyák rontanának

ránk, megpróbálnánk megszelídíteni őket,

vagy elszaladnál, és csak folyna vérem az aszfalton?

Ha egyszer – ezek után – váratlanul feltámadnék,

és egy zűrös reggeli órán bekopognék hozzád,

lenne szavad? Mit mondanál? Feltámadnál?

                     Csíkszereda, 2024. január 26–27.

‍