Új jelenség, hogy az író él – sőt eszik! Beszélgetés a kortárs gyermekirodalomról az iskolai oktatásban

Május 26-án, a SepsiBook keretén belül egy nagyon érdekes, gyermekirodalomról szóló kerekasztal-beszélgetés hangzott el. Ennek során Kocsis Annamária szaktanfelügyelő és tankönyvíró, Sikó-Barabási Eszter tanítónő és író, Farkas Kinga magyartanár és a Cimbora folyóirat főszerkesztője, valamint László Noémi költő, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője osztották meg gondolataikat az irodalomtankönyvekről, majd a bennük megjelenő kortárs szerzőkről.

         László Noémi először Kocsis Annamáriát kérdezte arról, hogy miért kell tankönyv. A tanfelügyelő kifejtette, hogy bár a tankönyv nem kötelező eszköz a romániai oktatásban, a tanítónak mégis nagy segítséget nyújt, gyakran támaszkodnak rá, és éppen ezért van szükség olyan tankönyvekre, amelyektől nem „könyvízű” lesz az anyanyelvóra, hanem segítenek megszerettetni a diákokkal az irodalmat. Ezután Sikó-Barabási Eszter beszélt arról, hogy a Waldorf-iskolákban a gyermekeknek nyolcadikig nincs is irodalomtantankönyve, hiszen igazából nem nekik, hanem a tanárnak van nagy szüksége rá, majd pedig Farkas Kinga ismertette az 5–8-as tankönyvhelyzetet: két párhuzamos tankönyvcsalád is van, s a tapasztaltabb tanárok mindkettőt használják, megtoldva őket még más segédanyagokkal.

         A felvezető után László Noémi átterelte a beszélgetést a kortárs szerzőkre. A kortárs erdélyi gyermekirodalom virágkorát éli, nagy a választék, és ezzel kapcsolatban Kocsis Annamária kiemelte a tankönyvszerző csapat összeállításának jelentőségét: fontos, hogy több szempont érvényesüljön a szövegek beválogatásánál, hiszen különböző gyermekcsoportok számára különböző irodalmi művek az élvezhetők, a szerethetők, a személyiségformálók. Farkas Kinga ezt azzal egészítette ki, hogy a tanárnak is rugalmasnak kell lennie; a romániai kompetenciaalapú oktatás előnye, hogy személyre, osztályra szabottan lehet közös olvasmányokat kijelölni, amennyiben ez anyagilag megvalósítható – ezért kell minél több szövegnek eljutnia a kisebb iskolai könyvtárakba is. A kérdés kapcsán, hogy hogyan tájékozódnak a pedagógusok a kortárs gyermekirodalomban, Sikó-Barabási Eszter az irodalmi gyermeklapok szerepét hangsúlyozta.

         Ezek után a közönség az általános trendekről és személyes preferenciákról hallhatott, felmerült többek között Szabó T. Anna, Dragomán György, Lackfi János és a beszélgetést moderáló László Noémi neve. Jó stratégia a megszokott klasszikusokat nem szembe állítani, hanem párosítani a 21. századi művekkel; önmagában egy Jókai- vagy Móra-szöveg már nem mond sokat egy általános iskolás osztálynak, de közelebb hozhatja ezeket is egy olyan kortárs regény, ami az ő nyelvükön, az ő problémáikról szólva vált ki hasonló érzéseket, mint régebbi diákokból a régi kötelezők. Az olvasóvá nevelés mellett a szociális érzékenység felébresztése is feladata az irodalomnak, ez viszont kemény dió egy olyan könyv számára, amelynek világába nem tud belehelyeződni a diák. A gyermekek kortárs nemzedék, és így könnyebben találnak kapcsolódási pontokat a kortárs szövegekkel, ezért kell a tankönyvnek is a mában élnie. Sikó-Barabási Eszter például nevetve idézte fel a diákok döbbenetét: „Nahát, csúnyán beszél! Háde’ tanci, hogyan beszélhetnek egy könyvben csúnyán?”, és László Noémi kitűnő választásnak tartja a klasszikus–kortárs kapcsolatteremtéshez Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című verseskötetét. A verseknek kiemelkedő szerepe van a gyermekeknek az olvasás világába való bevezetésében, hiszen a mai generáció a rövid és gyorsan változó dolgokhoz szokott, s figyelmét könnyebben megragadja egy nem túl hosszú, játékos szöveg.

         Utolsóként a szerzőkkel való együttműködés került szóba. Mind a tankönyvírók, mind a tanárok igyekeznek kapcsolatot tartani a kortárs írókkal és költőkkel. Régen olyan szerzők szerepeltek a tankönyvekben, akiknek a sírja a Házsongárdban, a Farkasréti temetőben vagy hasonló helyeken van, ehhez képest most akár találkozhatnak is a kis- és nagydiákok a sorok mögött álló személyekkel. Nem mellékes, hogy míg Petőfi Sándort nehéz meghívni az iskolába, Lackfi Jánost vagy Kali Ágnest már sokkal könnyebb. László Noémi megjegyezte, hogy a diákok mennyire rácsodálkoznak egy hús-vér szerző jelenlétére, hiszen úgy tűnik, új jelenség, hogy az író él – sőt eszik! Az ilyen találkozások élmény szintjén is közelebb hozzák a tanulókhoz az irodalmat, lelkesítik és kíváncsivá teszik őket.

         Zárásként a beszélgetés résztvevői arra buzdították az erdélyi pedagógusokat, hogy bátran keressék meg a kortárs gyermek- és felnőttírókat, kövessenek el mindent azért, hogy a tanulók találkozhassanak ezekkel a szerzőkkel.

‍