.svg)
el kell mesélnem, mit álmodtam, mama,
más volt ma éjjel, nem olyan, mint a többi csigalépcsős álmom,
hajnalban valaki a vállaimba kapaszkodott, úgy emelt ki az ágyból,
s huszonegy nő suttogó hangja vont burokba: valóra kell váltani.
álmomban egy kommunában éltünk, mama:
több száz nő egy kilométereken elterülő erdős vidéken,
fákra épített házakban, a magasban,
gyolcsruhát viseltünk és nem hordtunk melltartót.
más idő volt ott, egészen más,
eltűnt mind a huszonnégy óra: harmincnapos ciklusokban négy évszakunk éltük folyton újra,
minden harmincadik napban újra megszülettünk.
napkeltekor leereszkedtünk fáinkról,
körtánccal ébresztettük föl a tagjainkat.
naphosszat énekeltünk, mama, csönd alig volt,
ki főzött, ki szőtt, ki font, ki mosott, ki vizet hordott a folyóból,
és a munka végeztével mindenki elmondta, mit dolgozott,
hangosan tapsoltunk:
így tettük hallhatóvá a láthatatlan munkát.
szürkületkor angyalkártyákból jósoltunk,
fejemen virágkoszorú, kezeimben gránátalmák, íriszem-pupillám helyén néma fehérség.
éjszaka tüzet gyújtottunk, fekete lepleket terítettünk magunkra,
a holdsütésben Lilithez imádkoztunk.
álmomban a konyhaszéken ültél, mama,
a hajamat fontad és énekeltünk
úgy elmennék, ha mehetnék,
ha magammal szabad lennék!
nem vagyok magammal szabad:
kezemen, lábamon lakat.
úgy elmennék a bú elől,
ha a bú nem menne elöl,
de a bú mind elöl megyen
s nekem utána kell mennem.
