“túl sokat tud ahhoz képest, amit nem” - György Alida Bretteréről

A félévzáró Bretter-körön György Alida olvasta fel két prózáját, a Bagatell és a Bizonyíték címűt, ezekhez Sárkány Tímea írt vitaindítót.

Alida történeteiben nagyon izgalmas a nézőpont és az elbeszélői perspektíva kérdése. A nézőpontváltások a Bagatellben néhol egészen meglepőek, néhol talán még finomíthatóak. Felmerül, hogy kicsit túlbeszéltek ezek a szövegek, Horváth Benji szerint érdekesebbek lennének, ha nem tudnánk meg mindent azonnal, csak a végén derülne ki, mely lények kitaláltak, vagy akár azt, hogy ki meséli a történetet. Csuszner Ferencz megjegyzi, hogy főleg a Bizonyítékban nem áll össze a főszereplő, a manöken perspektívája, hogy mikor és honnan tud vagy nem tud valamit; “túl sokat tud ahhoz képest, amit nem”. Kali Ágnes szerint viszont ez a szöveg így annak is lehet bizonyítéka, hogy bizonyos dolgokat nem lehet rendszerszerűen megfogalmazni, egy trauma leírásához ilyen elbeszélésmódra van szükség. Sárkány Tímea pedig azt állítja, a szöveg egy nem-kronologikus tudatra ébredés története.

Vajon hitelesen elbeszélhető-e egy történet egy gyerek vagy egy próbababa szemszögéből? Kali Ágnes felteszi a kérdést, hogy mi van, ha nem egy manöken a beszélő, illetve mi lehet még, ha nem manöken. Vita támad abból, hogy a Bagatellben a nyalókás jelenet vajon tényleg gender-problémára történő utalás-e, vagy csak leírja a gyerekek nyalókaválasztási szokásait, bár az nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb folyamat. Kérdés az is, hogy merünk-e beszélgetni egy olyan témáról, amihez még szavaink sincsenek, vagy jó az nekünk, ha kerülgetjük és újra meg újra beleütközünk, ahogy ez történt hétfő este.

Alida átveszi a szót, igen, fog húzni a szövegekből, és írni is még (hiszen megvan ehhez érzékenysége, csavaros esze, érzéke a magyar prózai mondathoz). És, ha egy Bretter körön elhangzik, hogy jól írsz, na..., akkor mindenképpen érdemes.