.svg)
Kristó Róbert munkája
Hommage à Seneca
Megtanulni a cselekedeteket,
S visszavonultságban végezni el mindet…
Ne csukd le, Kor, hát idő előtt
Nehéz pillájú szemeinket!
Erősítsd újra meg sorvadó izmainkat,
S a lélek húrjait te hangold feszesre:
Játsszon rajta az érett férfikor,
S jusson még idő a szerelemre.
Jusson még kedv és indíttatás
Rácsodálkozni arra, hogy élek.
Ne bántson már, hisz tisztulni vágyom,
Hogy ajkamig ér a szenny s a vétek.
Minden, amibe belemásztam,
Bizony látom már: fölösleges –
Kigyúl egy lámpa az utca végén,
S ki egyszál maga van: örök és nemes.
Túl halandó a halhatatlanok
Megismerésére, én, a hatvan feletti,
Átadom magam a szemlélődésnek
S tanulok újra szólni és nevetni.
Csodálom mindazt, amit Natura
Bolygókkal kerül körbe-körbe,
S bár széthull minden atomokra:
Megtér az anyag sok termő ölbe.
Mely állam vonzana
Akár egyetlen bölcset,
Hogy cselekednék s ne visszavonulna
Ágat gondozni, a letörtet?
Nem volt, nincsen és nem is lesz soha:
Barbár túlerő zár le utakat –
Fölösleges az áldozat ott,
Hol betömték már a kutakat.
Visszavonulni önmagunkba:
Kiteljesíteni az erényt…
Nem várni semmit senkitől,
Mert nem adtad fel a reményt:
Néhányan a jobbak közül
Felkeresik majd egyszerű otthonod –
Köréd települ velük a Csend, és
Élőbb leszel, mint gondolod.
