Trionfo della Morte, Palermo, 1446

Ferencz S. Apor: Recycling memories (ciklus) no. 8., 2016/2016

           „Image is everything these days… even for me.”*

Napnyugtakor megnőnek az árnyékok a kertben,

ahol gyarapodni fogsz és uralkodni,

felelősen kertészkedni, kishercegem, megnőnek,

mintha fohászkodnának, a bokrok és a fák,

így fog nőni a te árnyékod is, királyok, papok

és kéregetők gyűlnek be majd árnyékod alá,

hogy fohászkodjanak, és művelned kell kertedet,

nevelgetned nyájadat, tisztelned apádat, a halált,

mert a boldog ember halott ember, ne félj a fénytől,

ha nem látod őket félni és fohászkodni, se a sötéttől,

amikor reszketnek és sírnak, mert nem kerülheted ki,

nem díszítheted fel, nem teremtheted újra, i am the exit,

no exit from the exit, ha kiáltasz, nem hallja senki,

csak te vagy itt és én, én pedig benned vagyok, tudod,

szeresd a halált, mint magadat, hiszen te szereted

a kertedet, szereted az istent, akinek keze vagy,

ismered a lelassított időt, az elnyújtott negatívot,

mutasd meg nekik, hogy az én arcom mindenki arca,

hogy a halál rettenetes arca az ő teremtményük,

ha időd van, nézz ki a kerten túl, nézz ki Panormoszra,

nézd a kikötővárost, nézd ezt a gazdagságot, nézd a tengert,

hát minden azon múlik, mennyi időt adsz magadnak

az idő érzékelésére, kiskirályom, és megnőnek a fák,

és a kövek őrzik a formát, és majd eljövök érted,

mert az én árnyékom fáradtan hordoz téged is,

bennem egyesül a fohász és az erő, a forma, a vers,

a toten hosen, mert nem nézhet meg senki engem,

és nem nézhet ki senki belőlem, kishercegem,

de te ne félj, érezd magad otthon a kertben,

ahol gyarapodni fogsz és uralkodni,

és én leszek minden idegen,

akinek napkeltekor szemébe nézel.

^*Wim Wenders: Palermo Shooting