Torreádor

Még négy nap maradt a szobafogságomból, juttatom Anyuka eszébe, aki erre azt mondja, akkora surmó vagyok, mint apám, és soha semmiből nem tanulok. Márki anyukájától kellett megtudja, hogy mégis volt házi olvasmány románból, így szeptemberben felváltva olvastuk az Amintiri din copilărié¹-t, hogy be tudjuk fejezni a tanévnyitóra, pedig Anyuka már egyszer el kellett olvassa, akkor is unta, és Mamáék nem segítettek neki a háziban, bezzeg nekem milyen úri dolgom van, mégis rosszak a jegyeim. De nem lesz több ilyen, arra megesküszik. Tíz-tíz oldalt olvastunk fel hangosan, aztán cseréltünk, de hamar felhagytunk ezzel a módszerrel, folytattuk magunkban, úgy gyorsabban ment, szóban össze kellett foglaljam tíz oldal cselekményét. Anyuka nem hagyott csalni, de legalább segített megírni az olvasónaplót. Nem javított bele nagyon, nehogy azt higgye a romántanárnő, hogy a rezumat² alapján írtam, megegyeztünk, hogy a cseresznyelopós volt a kedvencem, meg amikor eldugják a ruháját fürdés közben, Anyuka kicsit húzza az orrát, évek óta mindenki ezeket emlegeti, de mi mást írjunk, ő is csak ennyire emlékszik, és valószínűleg a romántanárnő is. Amikor már azt hittem, kibékültünk, Anyuka ismét megesküszik, hogy soha többé nem segít semmiben, és kaptam két hét szobafogságot, aztán még egyet, mikor levittem Rexit a parkba, pedig megmondta, hogy ne vigyem.

Ha szobafogságban vagyok, iskolába se járhatok, mondom a tanítás második hetében, ez a szobafogság lényege, de Anyuka csak legyint, hogy apám fia vagyok, aztán rám szól, hogy szálljak be az autóba és ne okoskodjak annyit. Amikor megérkezünk az iskolába, akkor jut eszembe, hogy kartont kell vásároljak az uniós bemutatóra, mire Anyuka megkérdezi, hogy minek az nekem. Megállunk, Anyuka benyomja a vészvillogót, amíg elmagyarázom, hogy az Európai Unió országairól tanulunk földrajzórán, mire Anyuka megint dünnyögni kezd, hogy azt is minek, ha úgyse vagyunk uniósok, de belátja, hogy erről aztán igazán nem tehetek, megígéri, hogy vesz nekem kartont, aztán elbúcsúzik, mert mögöttünk már dudálnak. Azt már nem tudom megmondani neki, hogy kicsi kartont vegyen, legyen könnyű megtölteni szöveggel, de aztán eszembe jut, hogy Imolával kell plakátot csináljunk, ő biztos sokat akar majd írni rá, és akkor legalább nagyobb jegyet kapunk.

Imola a legnagyobb tocsi az osztályban. Még le se veszem a dzsekimet, már letámad az első óra előtt, hogy akkor vettem-e kartont, mert ez az egyetlen dolog volt rám bízva. Mondom, még nem, mert szobafogságban vagyok, és Anyukától nem kapok pénzt, mert megint hülyeségekre költeném el, de ő elment a piacra és vesz. Imola megjegyzi, hogy helyettem mindent anyám intéz, én visszavágok, hogy miért nem vett ő kartont, ha ilyen nagy a szája, de azt mondja, úgyis rá hárul a munka oroszlánrésze, ilyen oroszlánrészesen beszél, hogy felvágjon, és egyébként is én vagyok a fiú, legyek nagyvonalú. Mondom, jó, megveszi Anyuka a kartont, de a plakátot ő csinálja meg, mert ő a lány, az oroszlánoknál meg úgyis a lányok dolgoznak. Imola kiröhög, azt mondja, ha egyedül csinálja meg a plakátot, egyedül is mutatja be, de rávágom, hogy olyan nincs, azért kell együtt dolgozzunk, mert párosan vagyunk az osztályban, és Chiș bácsi ragaszkodott hozzá, hogy mindenkinek kell legyen párja.

Közben ránk csengetnek, Imola idegesen felnyomja a hajpántot a homlokáról, remélem, hogy ezzel a lendülettel elmászik a padunk mellől, de még mindig ott őrködik mellettem.

Jó. Ha anyukád megvette a kartont, akkor ma suli után gyere át, rakjuk össze a plakátot – mondja, nem érti, hogy nem tudok, mert szobafogságban vagyok. Anyuka nem enged sehová, mondom neki, még kartont venni sem, házit írni sem. Nem bízik bennem, Apukában se bízott, de ehhez Imolának semmi köze.

Megcsináljuk jövő héten, akkor lejár a büntetésem – mondom unottan. Alig várom, hogy Keresztes végre jöjjön be, de megint fontos dolga akadt, már tíz perce késik.

A szolgálatosok óvatosan kimerészkednek a tábla elé, hogy felírják azokat, akik hangoskodnak és nem várják ülve a tanárt, de már az első héten tudtuk, hogy ez a módszer nem fog működni, mert senki se akar patkány lenni. Imola ötödikben beköpte a rendetlenkedőket, de most már leszokott róla. Megneveltük.

Jövő héten be kell mutatni, annyit nem várhatunk. Gyere át hétvégén.

Hétvégén csak a frájerek melóznak.

Ezt is anyádtól tanultad?

Gyere át te, ha annyira meg akarod csinálni azt a plakátot.

Nem megyek át hozzátok.

Te is szobafogságban vagy?

Nem, de apám nem enged fiúkhoz.

Apád is olyan szentfazék, mint te.

Fejezd be, mert tökön rúglak.

Nem mered. Aztán meg kell gyónjad a papnak a tökönrúgást.

A pünkösdi karizmatikusok nem gyónnak, te hülye.

De hülyézhetnek?

A katolikusokat igen, azok tényleg hülyék.

Mindegy, nem érdekel, felőlem hozzad magaddal apádat is, majd Anyukával ellesznek, úgysincs most épp senkije.

Imola tényleg megpróbál tökön rúgni, de bokáig érő szoknyában nehéz, egyébként se tud verekedni, ötödikben már felsült, ahogy kikapott Hannától, pedig ő aztán olyan finnyás, hogy senkivel se verekszik, de Imolát pofon vágta, amikor beárulta, hogy lesett földrajzfelmérőn. Imola majdnem elvágódik a lendülettől, megkapaszkodik a padomban, Márki megkérdi, hogy elöntötte a Szentlélek, vagy csak simán jó napja van, de nem válaszol neki, mostanában már a Szentlélekkel se lehet szívatni. Azt mondja, nem is akar velem plakátot csinálni, megoldja egyedül, aztán Chiș bácsinak azt mondok, amit akarok, még anyámat is behívhatom, majd ellesznek a földrajztanárral. Márki elröhögi magát, azt hiszi, nem látom, de mielőtt visszaszólnék, Keresztes beér az osztályba, elnézést kér a késésért, majd megkönnyebbülten nyugtázza, hogy belefért az akadémiai negyedbe, el is magyarázza nekünk, mi az, de csak annyit sikerül megjegyezzek, hogy valami, ami a tanároknak jár, de nekünk nem. Észre sem veszi, hogy Imola akkor szalad vissza a helyére, a szolgálatosok lapítva helyet foglalnak, és jelentik, hogy csak Hanna meg Balázska hiányzik, Keresztes szól, hogy Hannáról tud, a szülei beszéltek vele, jövő héten jön.

Már előszedném a magyarfüzetem, de még nem írunk semmit, Keresztes rácsap a naplóval a katedrára, a csattanásra mind felfigyelünk, lehord minket, miért nem szóltunk neki, hogy a múlt héten elfelejtette bekérni az olvasónaplókat a nyári olvasmányokról.

Volt háziolvasmány? – kérdezem Márkitól halkan, erre rávágja, hogy háziolvasmány mindig van, és zavartan turkál a hátizsákjában, biztos otthon hagyta az olvasónaplóját. – Mi volt feladva?

Nekünk A Pál utcai fiúk, a lányokét nem tudom.

Melyik rövidebb?

A miénk, az biztos.

Te elolvastad?

Igen, de nem kapsz semmit. Keresztes egyből kiszúrja, ha másolnak. Emlékszel, tavaly is sorra felolvasta a feketelistásokat, és szerintem rám még mindig pikkel, szóval az enyémet szóról szóra át fogja nézni.

Átírom majd.

Szarul fogod átírni. Inkább nézd meg a filmet.

Hozzávágom Márkihoz, hogy egy fösvény dög, de nem válaszol semmit, megrúgom a pad alatt is, hogy érezze a törődést, ő visszarúg, elfordulunk egymástól, úgy teszek én is, mintha az olvasónaplómat keresném, addig se kell Keresztes szemébe nézzek.

Bogi a legjobb a védőbeszédekben, nem is kell szóljunk neki, egyből felpattan, hogy ma nem hozott magával senki olvasónaplót, mert nem tudtuk, hogy mára kell, sikerül meggyőznie Keresztest, hogy csak holnap szedje be a füzeteket, Imola előkapja a táskájából az övét, aztán el is pakolja, de csak miután meggyőződött róla, hogy Keresztes látta, neki megvan és már egy hete magával hordja. Megússzuk, de nem teljesen, akinél nyílik a napló, az felel a háziolvasmányból, Imola gyorsan jelentkezik önkéntesnek, jó hosszasan felel, nem tudom eldönteni, hogy azért, hogy időt nyerjen nekünk, vagy már azzal kezdi az évet, hogy benyalja magát minden tanárnál. Márki szerint Imola kettős ügynök, sose lehet tudni, kinek az oldalán áll. Kiderül, hogy ő az Abigélt olvasta, mert az neki jobban tetszett, a legtöbb lány viszont a Trudi naplóját, mert az volt rövidebb, de még az is hosszabb A Pál utcai fiúknál, úgyhogy nem fogom elkérni a lányok olvasónaplóját sem, Keresztes biztos gyanakodna, ha a hosszabbik könyvet olvasnám el, Anyukát meg nem kérhetem meg, hogy segítsen, mert akkor karácsonyig szobafogságban leszek.

Keresztes leülteti Imolát és előszedi a feketelistásokat, Márki már kelletlenül ki is biceg a tábla elé, és meséli, hogy tetszett neki a nyári olvasmány. Megtudom, hogy valakinek elveszik az üveggolyóját, ezért összeverekednek valami udvaron, és az egyik fiú meghal, Márki kedvence pedig Boka volt, nem a halott fiú. Balázska hiányzik, így őt nem lehet feleltetni, tudom, hogy rám kerül a sor, de szerencsére épp időben csengetnek. Óra végén odamennék Imolához, hogy egyezzünk meg a plakátban, de egész szünetben Keresztes nyakán lóg, aztán a nap második felében hazakérezkedik, mert hányingere van.

Otthon végignézem az összes kazettát, átlapozgatom a másolt DVD-ket is, amik Apukától maradtak, még a tilos fekete bőrös tokot is átnézem, de nincs meg nekünk A Pál utcai fiúk se könyvben, se filmben, se játékban. Amíg Anyuka nem jön haza a munkából, bekapcsolom a számítógépét, hogy megnézzem a neten, miről szól a könyv, milyen ez a Boka, lehetne az én kedvenc szereplőm is, vagy a másik, amelyik meghal, ne legyen pont ugyanaz, mint a Márkié.

Felzizzenek, amikor kopogtatnak, hirtelen azt hiszem, rosszul hallom, hozzánk sose kopogtat senki, de utána csengetnek is, ez már biztos a mi csengőnk. Amikor kinézek, egy vastag keretes szemüveges bácsit látok, mellette Imola, hajpántot cserélt napközben. Anyuka sosem hagyja, hogy egyedül nyissak ajtót, idegeneknek nem szabad, ismerősöknek meg nem vagyunk itthon, de gondolom, Imola plakátolni akar, azért jött, és nem viccelt, tényleg magával hozta az apját. Ajtót nyitok, nem tudom, hogy kell vendéglátni, csak intek, hogy jöjjenek be, megkeresem a papucsokat, de csak Anyukának van, azt odaadom Imolának, az apja azt mondja, neki nem kell, mondom, hogy nálunk még nincs fűtés, mert Anyuka is ezt szokta mondani nekem, ha papucs nélkül járkálok, Imola apja halványan elmosolyodik és beljebb lép, bolyhos fekete pulcsi van rajta, alóla kilátszik a pólójának a nyaka, nem ingben van, mint a hívők.

Imolával bemegyünk a nagyszobába, az apja újságot hozott magával, megigazítja a csergét a fotelen és leül olvasni. Imola azt kérdezi, hol a karton, mondom, hogy Anyuka még nem ért haza, nem hozta el, Imola fintorog, hogy akkor minek hívtam át magamhoz, én visszaszólok, hogy úgy volt, hogy nem jön, és egyébként is szólhatott volna előtte, de nem merek nagyon rámorogni, amikor itt van az apja.

Ne ezt nézd – fintorog Imola, amikor észreveszi, mi van megnyitva a számítógépen. – Ez az olasz változat, köze sincs a regényhez.

Ne mondd, hogy a fiúk könyvét is elolvastad.

Jobb volt, mint a lányoké.

Elmondod, miről szól, amíg megjön Anyuka a kartonnal?

Imola apja felnéz az újság mögül, mire gyorsan hozzáteszem, hogy kérlek szépen, de csak ha akarja, vagy elkezdhetünk a plakáton dolgozni, elvégre azért jött, nekem mindegy, csak kérdeztem. Imola megrázza a fejét, egyem meg, amit főztem, és rám parancsol, hogy írjam be a keresőbe, mikor csatlakozott Spanyolország az Európai Unióhoz, mert azt nagyban fel kell majd írjuk, hogy jól látható legyen, és amíg megérkezik Anyuka, keressünk rá a spanyol himnuszra, mert jó lenne, ha azzal kezdenénk a bemutatót, hogy elénekeljük a spanyol himnuszt. Azt hiszem, viccnek szánja, de már be is írja a keresőbe, a szavak akadozva jelennek meg a képernyőn, lassú a gép, mondom Imolának, nem baj, mondja, az övé is, de ha várunk egy kicsit, betöltődik, a viva eszpanját meg is jegyzem. Elég az első szakasz, mondom, a rendes himnuszból is csak annyit énekelünk, Imola erősködik egy darabig, aztán feladja, és elkezdi lemásolni a szöveget egy papírlapra. Megkérdem, hogy azt is feltesszük-e a plakátra, azt mondja, meglátjuk, és csöndben figyelem, ahogy idétlen első osztályos betűkkel lemásolja a spanyol himnuszt. Bal kézzel ír, elkeni a tintát.

Ha már elénekeljük a spanyol himnuszt, meg lehetne csinálni azt a bikás dolgot is – mondom.

Imola gúnyosan néz rám, biztos vagyok benne, hogy le fogja szólni az ötletemet, nem is nézek rá, hanem beírom a számítógépbe, hogy spanyol bikás játék, mire Imola teátrálisan a homlokára csap, hogy a bikaviadalra gondoltam, mondom, igen, és már mesélem is, beviszünk egy vörös lepedőt, lehetne ő a torreádor, én meg a bika, mekkorát röhögnének rajta, Imola is röhög, ahogy mesélek neki, de ahogy arra számíthattam, kijelenti, hogy erről szó sem lehet, nem bohóckodunk a többiek előtt.

Leírjuk, hányan laknak Spanyolországban, hányan Madridban, szerintem unalmas, de Imola szerint ezek fontos adatok, megkérdi, van-e nyomtatónk, mondom, nincs, Apuka elvitte, amikor elváltak, akkor mégis hogyan nyomtassunk képeket, háborog Imola, mondom, rajzolhatok, amíg ő ír. Egy nagyon bonyolult templomot hoz be a keresőn, nézem, hogy ezt nem tudom szépen leutánozni, de megpróbálhatom, amíg Imola szöveget másol, az ő írása sem szép, de olvashatóbb, mint az enyém, és az bőven elég.

Még be sem fejezem a rajzot, Imola átnéz a vállam fölött, hangosan felkacag, azt mondja, ez aztán mindenre hasonlít, csak épp a Sagrada Famíliára nem.

Anyuka meglepődik, amikor meglátja, hogy vendégeim vannak, de nem szid meg, azt kérdi Imola apjától, hogy kér-e kávét vagy sört, ő az elején visszautasítja mindkettőt, majd mégis összecsukja az újságot, jó munkát kíván nekünk, Imolát emlékezteti, hogy hétkor indulnak vissza, és kimegy Anyukával a konyhába. Beérződik a cigiszag, megkérdem Imolától, hogy az apja cigizik-e, azt mondja, most nem, de régebben cigizett, kicsit mintha restellné, hogy az ő apja sem jobb Anyukánál, csak ő hiszi magát jobbnak mindenkinél.

Még a plakátot se tudjuk befejezni, elmegy egy csomó idő azzal, hogy arra várunk, száradjon meg a karton, mert Imola kitalálta, hogy fessük le spanyol zászlósra, és a bal oldalára rajzoljam fel a címert, de ne olyan pancserül, mint a Sagrada Famíliát. Jó ötletnek tűnt, de Anyuka vékony kartont vett, mert ez volt olcsó, és az meghullámosodott a temperától, rá kellett tenni a kaloriferre, hogy száradjon, de fűtés nélkül lassan száradt, Imola apja megunta, mondta, hogy most már nyolc óra van és menni kellene, Anyuka marasztalni kezdi, még egy cigi, még egy sör, de annyi idő alatt nem szárad meg a plakát. Megegyezünk, hogy holnap is találkozunk nálunk, már majdnem Imola után akarok futni, ahogy látom, hogy az egyik füzetét itt hagyta, de amint kinyitom, látom, hogy ez az olvasónaplója, amibe A Pál utcai fiúkat is beleírta, úgyhogy gyorsan kimásolom belőle Boka jellemzését.

Másnap Imola nem jön iskolába, a szolgálatosok jelentik, azt mondják, beteg. Gondolom, mégiscsak örülne, ha az olvasónaplója időben jutna el Kereszteshez, úgyhogy óra végén odaadom az övét is, még szövegelek is mellé, hogy Imola nagyon szerette volna, hogy időben jusson el az olvasónaplója a tanárnőhöz, mert nagyon szeret olvasni, és képzelje el, még A Pál utcai fiúkat is elolvasta, Keresztes felvonja a tetovált szemöldökét, nem sikerül átejtenem, így szó nélkül a kupacra hajítom mindkét olvasónaplót, és visszasietek a helyemre. Mivel Imola nem jött iskolába, a délutáni plakátolás is elmarad, nem jön senki hozzánk, Anyuka sincs otthon, hagyok neki üzenetet a hűtőn, hogy lejárt a szobafogságom, és öttől sötétedésig lemegyek a blokk elé játszani. Anyuka későn ér haza, biztos megint randin volt, halkan zárja be az ajtót, bejön a szobámba, kapok egy puszit, és hallom, hogy letesz valamit az íróasztalomra, de már nem bújok ki a takaró alól, hogy megnézzem.

Reggel a plakát hozzávalóit találom az íróasztalomon, kinyomtatva a komplikált templom és a címer, mellette egy cetli Imola kézírásával, hogy színezzem ki, mielőtt feltenném a plakátra, és kariókával, hogy jól látsszék, ne temperával, mert akkor ez is meghullámosodik. Nem tudom, honnan veszi Imola, hogy nekem van színes kariókám, szétnézek a tolltartómban, végül a zsírkréta mellett döntök, az messziről is látszik.

Az osztályban azt rebesgetik, hogy Imolát kirúgták az iskolából, de ennek semmi értelme, a tocsikat nem szokták kirúgni, ők rúgatják ki a többieket. Megkérdem Márkitól, hogy mit tud az egészről, az anyukája a büfés néni, és a büfés nénik mindennel képben vannak, de Márki azt mondja, erről nem mondott az anyukája semmit, de az biztos, hogy Imolát nem rúgták ki, lehet, átvitték valami vallásos iskolába, hogy ne rontsuk meg, de hát a pünkösdistáknak nincs iskolájuk, a katolikusok meg hülyék, nem értünk semmit.

Ha Anyuka látná, hogy frájer vagyok és hétvégén is dolgozom, biztos kinevetne. Imola nélkül kell összeraknom a plakátot, amíg Anyuka újabb randira megy. Az a gyanúm, hogy Imola apjával találkozik, de Imolától nem tudom megkérdezni, Anyuka meg sosem mondja, kivel találkozik, csak akkor, amikor eljön az idő, nehogy összezavarjon.

Végül egészen pofásan néz ki a plakát, felkerülnek a nyomtatott képek, az egyik felét Imola kézírása dominálja, a másik felét kiegészítem egy-két saját dologgal Salvador Dalíról, őt könnyű lerajzolni, a bajuszáról egyből felismerhető, odabiggyesztem a leolvadó óráját, végül a spanyol himnuszt is felteszem a plakátra, hogy teljen a hely, egyedül biztos nem fogom tudni elénekelni, mert belegabalyodik a nyelvem, a bikás dolgot is csak úgy tudnám bemutatni, ha Balázska vállalja, hogy ő lesz a bika. Ahogy bekenem ragasztóval a lap hátát, feltűnik, hogy Imola ceruzával felírta, hogy „sajnálom”, de kiradírozta.

Imoláról azt mondják, elkapták a tanári vécében egy nagyobb fiúval, és felhívták az apját az igazgatóhoz, vagy feljött magától, zavaros a történet, Márki azt mondja, látta, hogy az apja letámadja a nagyobb fiút a folyosón, és akkora pofont kevert le neki, hogy az nekiesett a kalorifernek, és kiesett egy darab a fogából. Márki hajlamos túlozni, nehezen tudom elképzelni, hogy Imola apja verekedjen, ő csak szigorúan néz, mint a legtöbb apa, de nem mondok semmit, valahol mélyen még mindig arra várok, hogy Imola bejöjjön az osztályba, és együtt mutassuk be a plakátot, hátha még a spanyol himnuszt is elénekli, és akkor nekem kevesebbet kell beszélnem.

A vécén szembejön velem a nagyobb fiú, de nem látom, hogy hiányzik-e a fogából egy darab. Akarok mondani neki egy viccet, hátha elneveti magát és látom a fogát, de félek szóba állni vele. Túl sokáig nézem, leszólít, hogy mit bámulsz, te kis buzi, nem mondok semmit, kifutok a vécéből, tényleg hiányzik a fogából egy darab, meg is kell mondjam Márkinak.

Magyaróra után Keresztes félrehív és megkérdezi, mit tudok Imoláról, és miért volt nálam az olvasónaplója. Mondom, nálam felejtette véletlenül, amikor itt járt, együtt csináljuk a plakátot az uniós országokból, Keresztes egyből rám förmed, hogy magyarul olyat nem mondunk, hogy csinálni, és hozzám vágja az olvasónaplómat, amibe egy nagy négyest írt. Megkérdezem, hogy miért nem jó, amit írtam, szerintem Nemecsek igenis egy nyámnyila volt, megpróbálok őszintén felháborodottnak tűnni, de Keresztes átlát rajtam, tudja, hogy nem olvastam el A Pál utcai fiúkat, de ha elolvasom jövő hétre, beír mellé egy tízest. Tudom, hogy azt kellene mondanom, hogy elolvasom, mert ha visszautasítom az ajánlatot, Keresztes pikkelni fog rám, és még nehezebb lesz kijavítani azt a négyest, de így is annyit ültem szobafogságban, és nem akarok megint olvasni, így azt mondom, hogy nagyon lefoglal az uniós plakát, amióta Imola nem jár iskolába, én kell megcsináljam az egészet. Keresztes legyint, nem úgy ismeri Imolát, mint aki megvárná az utolsó hetet, hogy elkészüljön a házi feladatával, biztos megvan már az a plakát, és mielőtt beírná a négyesem a naplóba, megígérem, hogy kiolvasom A Pál utcai fiúkat, sőt még az Abigélt is, csak ne írjon be négyest szülői értekezlet előtt, mert akkor Anyuka megint nem enged ki a szobából.

Keresztessel nehéz alkudozni, de nem lehetetlen, ír néhány könyvcímet az olvasónapló hátára, ezeket olvassam el, aztán utamra enged.

A plakátbemutató napján már egészen egyértelmű, hogy Imolát soha többé nem fogjuk látni. A helyén egyenes hajú, sovány lány ül, a D-ből kerülhetett át hozzánk, Márki azt mondja, ott látta református vallásórán, de akkor sem szólt egy szót sem, olvasott a pad alatt, néha lehajtotta a fejét és aludt, csak a református tanár sosem szólja meg, mert nincs kiállása. Az egyenes hajú, sovány lányt Emőkének hívják, senki sem ismerte az osztályból, pedig a mi iskolánkba jár. Bogi hamar nyugtázza, hogy ez is tocsi, mint Imola, csak egyelőre még csendes, de kimutatja majd a foga fehérjét, biztosak lehetünk benne. Ezen a héten ő a felelős, kiül a tábla elé, hogy megnézze, kik rendetlenkednek becsengetés után, de tudjuk, hogy Bogi nem ír fel senkit, és ha számon is kérik a tanárok, hogy miért nem, kitalál egy jó mentséget rá, miszerint senki sem állt fel a helyéről, csak ha feltétlenül muszáj, valaki szomjas volt vagy sokáig állt sorban a büfében forró csokiért.

Odamegyek Emőkéhez, felajánlom, hogy bemutathatja velem Spanyolországot földrajzórán, mert a párom hiányzik és nem is fog jönni soha, de fintorogva megjegyzi, hogy odaát már plakátoltak. Egyébként is hülyén néz ki a plakátom, látszik, hogy az utolsó napon dobtam össze, és különben is milyen bajszos fazont firkáltam oda a plakát aljára, mondom, az Dalí, a festő, ennyit se tud, ő festette az órát, ami lecsorog a fáról. Emőke cinikusan néz rám, ahogy Imola szokott, aztán visszafordul a könyvéhez.

Földrajzórán Chiș bácsi odatesz minket, hogy jegyzeteljünk és adjunk jegyet egymásnak, mert az óra végén kikérdez minket egymás bemutatóiból. Elsőként Bogi és Hanna jelentkeznek, hogy bemutassák a plakátot, az övéké a legnagyobb és legszínesebb, Olaszországot mutatják be, egy nagy olasz térkép a plakátjuk sok színes képpel, ragasztott figurákkal, amiket mágnessel lehet a plakáthoz fogni. Bogi rengeteget mesél, fejből, nem olvassa, mint a többiek, közben Hanna olaszországi karamellát osztogat nekünk, itt nyaraltak a múlt héten, majdnem beleragad a fogam az édességbe, Márki elteszi az övét a tolltartójába, ő Nagy-Britanniát mutatja be Nagymárkkal, ránézek a füzetére, ő is tízest adott Bogiéknak. Ahogy visszafordulok a saját térfelemre, véletlenül belerúgok a spanyol plakátomba.

Másodiknak én jelentkezem, legyek túl rajta. Megpróbálom kifüggeszteni a táblára, de felkunkorodik, nem látszik rendesen, lécet kellett volna tegyünk Anyukával az aljára, de nem jutott eszünkbe, megkérem Márkit és Nagymárkot, hogy fogják meg, előveszem a papírokat, amiket Imola írt a bemutatóhoz, és egy távirányítós autó antennájával mutogatok a plakátra, ahogy a tanárok szoktak. Igyekszem úgy felolvasni, hogy közben Chiș bácsira is nézzek, de ő a tankönyvben lapozgat. Nem énekelem el a himnuszt, csak felolvasom, az első szakasz bőven elég, megkérdem Balázskát, hogy akar-e bika lenni, hogy bemutassuk a torreádoros játékot, de azt mondja, nem, Emőke beszól, hogy az egy barbár, állatkínzó szokás, és szerinte be kellene tiltani, Chiș bácsi felkapja a fejét, és szól, hogy igyekezzek a bemutatóval, haladjunk. Nem sikerül mindent felolvasnom a papírról, mert tíz perc után Chiș bácsi leállít, azt mondja, látszik, hogy felkészültem, de az is, hogy ennek a plakátnak a nagyját Imola rakta össze. Megköszönöm a Márkoknak a segítséget, visszaülünk a helyünkre, látom a szemem sarkából, hogy Márki hetest ad a plakátomra, megkérdem, hogy mire fel, padtársak vagyunk, nem ér szívatni egymást, de ő azt mondja, ez így igazságos, a lányok plakátja sokkal jobb volt, duzzogok, hogy csalás, a lányok lefizették, látszik azon a plakáton, hogy sok pénzből van megcsinálva, meglátom én, mit kezdenek ők Angliával, mire Márki kijavít, hogy az Nagy-Britannia.

Az óra végén felolvassuk egymás jegyeit, Chiș bácsi mindenkinek tízest ad, mert látszik, hogy dolgoztunk, de ezt összeszámolja az osztály által adott jegyekkel is. A legtöbben hetest és nyolcast adnak a spanyol plakátomra, és Emőke az egyetlen, aki négyest adott, a többiek fújolni kezdenek, követelik, hogy Emőkét zárják ki a szavazásból, mert neki nem is volt plakátja és szabotálja a többieket, de Chiș bácsival nem lehet egyezkedni, ez demokrácia, szokjuk meg, így működik az Európai Unió is. A cirkusz csak akkor lesz hevesebb, amikor kiderül, hogy Boginak és Hannának is csak ötöst adott, így az átlaguk színtízes helyett csak 9,80. Amikor Hanna rákérdez, hogy miért, csak annyit mond, hogy a plakát nem tájékoztat semmiről, ha nincs ott Bogi, hogy magyarázzon mellé, nem ér semmit az egész, csak ráhajítottak egy csomó drága dolgot és hoztak nekünk karamellát.

Akármennyire is undok ez az Emőke, és haragszom rá, amiért leértékelte a plakátunkat, valamiért mégiscsak Imolát juttatja eszembe. Szünetben azonnal odaszalad Chiș bácsihoz, mielőtt kiszaladna az osztályteremből. Nem hallom, miről beszélgetnek, azt viszont hallom, hogy Hanna már egyezkedik a fiúkkal. Mekkora beképzelt liba ez az új csaj is. Meg kell nevelni, mint Imolát.

Jegyzetek

¹                  Ion Creangă: Gyermekkorom emlékei. Fordította: R. Berde Mária, Kiss Jenő

²                  Összefoglaló

‍