Tőből tenyérbe – TBC-töredék

1.

Ahogy tüdőkórházban illik köpni,

a tőből felköhögött keserű évek

láttán az ember azt is elörökli,

amit már nem neki, nem rá mértek,

vagy amiben lehet, hogy téved,

barnássárgán felszakadnak,

hisz a fényre immár megértek

darabjai egy-egy régi életfalatnak.

2.

A vérképlet nem másítható meg,

legfönnebb az értelmünk van alatta.

Akár egy női testet a hajlatok,

átrendez anatómiát, lélekrajzot,

a tagadás láza hiába megy magasra.

Napi örömeim: a versek és az altatók!

Ami nincs, mindet lekenték fehérre.

Papírfogytán jegyzetelek a tenyérbe.

Bolondokháza van a fejemben.

Ez itt a szótlanság áporodott világa.

Elviselhetetlenül is el kell bírnom,

a legnehezebbjét tűrve elszenvednem:

saját magammal vagyok összezárva, –

sohase lehettem otthon, se itthon.

3.

Aszott asszonyoknak asztalán

lehet ilyen töpörödött a kenyér,

mint ezeken a vaságyakon fekvők.

Az arc sápadt, a gondolat fehér,

és nem lesz ennél a vér, a vizelet

vörösebb, se ragyogóbb, se tisztább,

a köpet se lehetne aranyszínűbb.

Csak azt ne halljam, hogy viszlát!

Pedig elnézve őket, olyan ismerősök,

minthogyha rokonok lennénk mind,

magunkat hanyatt, plafonig vizsgálók, –

s a menny-alapba maradékolt életeink.

‍