Tizennégy

Nádas Alexandra: Töredék Madonna (2014)

Az ezüst színű szedán csikorgó kerekekkel perdül ki a székház parkolójából. A lámpa éppen zöldre vált a Bánya utca-Kőrösi Csoma-útkereszteződésben, az autó vezetője, egy sötétszőke hajú, magas fiatalember vigyorogva nyomja padlóig a gázpedált. A járókelők bosszúsan néznek utána, egy idős néni a botjával hadonászna, ha lenne botja. A sofőr felpillant a belső tükörbe. Egy villanásnyi ideig még látja maga mögött az elektromos kaput becsukódni, elkapja a portás elmosódó intését, villant egyet az elakadásjelzővel, azután minden figyelmét a forgalomnak szenteli. Cikázni kezd a kocsik között, kihasználva a zöld hullámot az álmos kőbányai forgalomban. Minden sebességfokozatban üveghangig pörgeti a motort, és csak akkor vált fel, amikor már nem érez benne több erőt.

Másfél óra múlva kezdődik az értekezlet a nyíregyházi központban, oda kell érnie kezdésre. A nagyfőnök egyértelmű célzásokat tett a régóta esedékes fizetésemelésre, nem késhet el. Tudja, hogy kevés az ideje, még örül is neki, hogy jó oka van letesztelni az új Opelt kedvenc autópályáján. Amikor havonta egyszer lehúz vidékre, az értékesítő lányok az autókereskedésben köszönés helyett csak annyit kérdeznek, mennyi. Ő ilyenkor százkarátos mosollyal bemondja a számot. Egy-negyven, egy-harmincöt, egy-harminckettő. Vagyishogy ennyi idő alatt ért le Pestről. Az elhaló „ó”-k és omlatag „ahh”-ok már csak a hátát érik, ahogy galoppoz föl a főnöki irodába.

Az Éles-saroknál visszakapcsol, egy pillanatra még rá is segít a kézifékkel, a kocsi engedelmesen kidobja farát a kockaköves hajtűkanyarban. Az imént megelőzött piros Ford azonnal eltűnik a tükörben, az előtte araszoló középkorú női vezető pedig csak üggyel-bajjal tud lehúzódni a szélső sávba, hogy az ütközést elkerülje. Felháborodni sincs ideje, az ezüst nyíl már el is tűnik a vasúti felüljáró alatt. Mazsolák, húzza el a száját a sötétszőke, ne hívjanak többet sztrádapéternek, ha nem érek oda tizenegyre. A fordulatszámmérő és a kilométeróra mutatója párhuzamosan csavarodik, ahogy a Fehér úton hatezerig húzza a fordulatot. A sofőr általában szereti kihozni a maximumot minden járműből, jókat mulat, amikor néha a kerékpárjával is sikerül átlépnie a városi sebességhatárt. Semmi ez a száz lóerő, de amire képes, azt most kitaposom belőle. Általában egyedül autózik, megszokta, hogy magában beszél. A Nagy Lajoson az erős forgalom szelídebb tempóra készteti, megenged hát magának némi romantikát.

Saját gépét látja maga előtt, a legendás fünfert. Kéjesen gondol azokra a pillanatokra, amiket együtt tölt vele, ha este hazaérkezik. Első útja szokás szerint a garázsba vezet majd, az ajtót gondosan bezárja maga mögött, hogy senki se zavarhassa meg őket. Beülök, magamra csukom puhán kattanó, nehéz ajtaját, érezni fogom, hogy hazaértem. A kinti zajok megszűnnek, beszívom a szagot, a bőrkárpit és a belső tér csúcskategóriás illatát. Elfordítom a kulcsot, és megszólal a legszebb zene a világon, a hathengeres német erőgép muzsikája. Pianóban húzzák a vonósok alapjáraton, finoman a gázpedálra lépek, felharsannak a kürtök és a fanfárok. Egy-két pumpálás, fafúvók és rezesek crescendója. A tutti fortissimo a padló, amikor feldübörög az egész zenekar a fuvolától az üstdobig. Orgonálok a melegedő motoron, újra és újra felbőg a háromszáz lóerő a talpam alatt. Felvillannak a műszerfal narancsvörös fényei, Hölderlint és Beethovent hallom Chris Bangle nyelvén megszólalni. Kinyitom a garázskaput a távirányítóval, az automata sebességváltót sportfokozatba kapcsolom, lassan kigördülünk az utcára. Előbb finoman, majd egyre vadabbul járjuk együtt a kertváros útjait, én és ő, a BMW-m. Az egyetlen igazi autó a világon.

Gondolataiból a felélénkülő forgalom zaja zökkenti ki. A komótos hömpölygés lendületes haladásra vált, felszabadul előtte az út. Amikor ráhajt a sztrádára, megkönnyebbülten fellélegzik. Most végre kinyomhatja a szemét ennek a selejtnek. Ezen ismét elvigyorodik, hogy a csaknem új kocsit leselejtezte, persze csak gondolatban. Biztos benne, hogy soha nem tudna ártani egyetlen autónak sem, ehhez túlságosan tiszteli az őket létrehozó technológiát. Szinte mindenféle típust kipróbált már amióta ennél a cégnél dolgozik, de úgy érzi, egyik sem hasonlítható saját bömöséhez. Azt a Porsche Carrerát azért nem tudja kiverni a fejéből, amit két hete tesztelt. Majdnem elájult, amikor felvitte a szerpentinre, minden egyes gyorsítás durva adrenalinlöketet nyomott az agyába. Azzal az utcai csúcsragadozóval egy ismeretlen életminőségbe kóstolhatott bele. Úgy volt, hogy meg kell vennie a cégnek, de a tulajdonosok végül másképp döntöttek.

Főnöke kocsiját is kedvelte, a hibátlan, hatos kupét közösen vették két hónapja. Nem irigykedett, inkább örült, hogy a vezér is a kék-fehér légcsavaros márka mellett döntött. Úgy véli, az azonos embléma egyfajta cinkosságot teremt köztük. Ha együtt mennek üzletet kötni, minden ügyfélnek összekoccan a térde, amikor a két BMW mély hangon duruzsolva befordul a sarkon. Egy ezüst ötös, meg egy királykék hatos. Próbálják titkolni ugyan, de rendesen berezelnek. A puhára főtt ügyfelek persze nem mindig jók, ha nagyon megijednek, nincs üzlet.

Levillog két álmosan poroszkálót a belső sávból, a műszerfal órájára pillant, és derűsen állapítja meg, hogy összesen egy órája és tíz perce van, hogy a kétszázhárom kilométeres utat megtegye. Kiválóan vezet, a szűkre szabott idő kihívást jelent számára, alkalmat, hogy megjavítsa saját rekordját. Visszavált kettesbe, tövig nyomja a gázpedált. Miközben pakolja a sebességfokozatokat, a végletekig kihasználja a motor adottságait. Addig forszírozza, amíg a kétszázat el nem éri a mutató. Az Astra kicsit lassan gyorsul ugyan százhatvan fölött, de hatodikban is húz még, úgyhogy eldönti, ebben marad. Az M3 azért is a kedvence, mivel ez az egyetlen autópálya, ahová még nem telepítettek traffipaxot. Ez a fontos hiányosság a szabadság megmaradt terepét hozza létre számára, háromszáz kilométernyi autós rezervátumot a túlszabályozott négykerekű világban.

Elhagyja Gyöngyöst, feltűnnek a Mátra lankái. Prémium kategóriás csodákat hagy maga mögött, erőszakosan tolja lefelé azokat, akik elé kerülnek. Remekül érzi magát, csak az zavarja kissé, hogy az üzemanyag szintjelző mutatója a vártnál gyorsabban közeledik az E jelzés irányába. Tudja, hogy az új szakaszon még nincsenek benzinkutak. Szokás szerint most is teli tankkal indult, de ez a kis 1,6-os motor túlságosan nagy étvágyúnak bizonyul ilyen sebességtartományban. Saját 2,5-öse tíz liternél többet nem eszik kétszázharmincas tempónál sem, de most meg kell elégednie az Opel motor szerény teljesítményével és nagy étvágyával.

Füzesabonynál egy Peugeot beszédül elé százhússzal a belsőbe, a vezető nem néz a tükörbe. A szőke villog, fékez, halkan szitkozódik. Ezek a hevesi parasztok nem tudják, mire való az autópálya. Száznál úgy érzi, mintha állna. Poroszkál kicsit mögötte, amíg a reflektor és az index segítségével visszaűzi az áldozatot oda, ahová szerinte mindenki való, aki százötvennél lassabban halad, a külső sávba. Amikor felszabadul előtte az út, újra felgyorsít kétszázra és tovább, amit csak bír a gép. Szolid, de szorgos erő dolgozik alatta, lassan eléri a mutató a kettő tízet. Viccesnek találja, hogy kétszázötvenig kalibrálták az órát. Meg van róla győződve, hogy ez a kis kávédaráló szakadékban, hátszéllel se tudna annyit, de a kétszázas tempót azért stabilan tartja. Elmosódnak a terelővonalak, a környezet csíkszerűvé válik, ekkora sebességnél nem nagyon gyönyörködhet az ismerős tájban.

Dúdolni kezd, régi Neoton-sláger jut eszébe. Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot, kétszáz húsz felett átértékeled magadban a világot. Ő már jónéhányszor átértékelte, most azonban pontosan érzi, mennyire korlátozottak a lehetőségei. Belök egy CD-t a lejátszóba, felvonít az elektromos gitár hangja, ujjaival üti a ritmust a kormányon.

A miskolci lehajtónál a benzinmutató negyed tankot jelez, nem lassít, fél órája van még, haladnia kell. Kikapcsolja a légkondit, ezzel is segít a motornak, keményen tapossa a pedált, villog, dudál. Egy bálna mercis férfi arcán villanásnyi néma döbbenet látszik, amikor utat enged neki. A sötétszőke úgy húz el a belsőben, mintha máshol nem is haladhatna. Eddig csak ő előzött, de most utoléri egy fekete hét-ötvenes. Nem várja meg, hogy levillogják, először Pest óta előzékenyen kimegy a szélsőbe néhány másodpercre, elengedi, utánakacag a feketének. Menj csak picinyem, a pálya királya vagy. A te órádon nem vicc a kettő ötven. Harminc kilométert jelez a tábla a célig, amikor kigyullad a sárga lámpa a benzinmérőn. Kelletlenül lassít, nehogy elfogyjon a nafta, a száznyolcvanat azért még mindig tartja. A mutató szenvtelenül esik tovább, néhány perc múlva már a nullán áll, sehol egy kút. Az utolsó cseppekkel fogok beérni, kicsit bosszankodik, de a fizetésemelésre gondol, és százhatvannal hajt tovább. Újra látja a tájat maga körül.

Tizennégy kilométerrel a város előtt a motor kihagy, a kocsi lassulni kezd. Na ne, ezt ne, ezt nagyon ne!

Félhangosan morog maga elé, és lehúzódik a leállósávba. Az autó gurul még vagy háromszáz métert, azután esetlenül megáll. Indítózik. Az indítómotor megforgatja a főtengelyt, a motor beröffen, elindul, megint leáll. Még háromszor megpróbálja, de mindössze százötven métert halad előre, a tank csontszáraz. Bekapcsolja a vészvillogót, a telefon után nyúl, tíz óra ötvenöt. Kiszáll, stoppolni kezd, mindenki elhúz mellette, akit eddig megelőzött.

Tizenegy óra tíz, vadul lengeti a jobb karját, a fizetésemeléséről van szó. Senki sem lassít, a sofőrök rá se néznek, ahogy elhagyják. Belerúg az Opel kerekébe, és felordít a szabolcsi pusztában. Tizennégy kilométer, tizennégy vacak, nyamvadt, kispályás kilométer.