THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak. Kilencedik levél. Az üzenetről

1. A teo-teatrális Levés Leveleiből megtudhattad, hogy olyan tele-korrespon­den­ciális kapcsolat Céltárgya vagy, amelynek viszonyrendszerében a Föladó és a Címzett között olyan paradialogális, párbeszédes megfeleltetődési viszony létesül(t), mint amilyen a Levés és a Levél-váltás gyakorlata között áll fönn.
2. A Levés állaga és a Levél műfaja között üzenetváltás zajlik, mivel a Levés önmagát jelenti ki, önmagát írja meg s elő e Levelek jelenében a Jövendő Jelenben megjelenő és jelesülő, lélektani szintű Emlék-Emel­vényként, Mentál-Monu-Mentum­ként.
3. A Hajdan ilyenszerű föl­támadása és újrafölbukkanásának ténye a Majdanban pedig azt eredményezi, hogy a Majdan a Hajdant Ma gyanánt fogja kezelni és elkönyvelni.
4. Mindez nemcsak a magyar nyelv alakjelentéstani összefüggésrendszerének a paramétereiben domborodik el: a Levés és Levél közös, morfo-­onto­ló­giai tőről való együtt-metszettségét a francia l’être (levés) / lettre (levél) fogalompár még hangtani szinten is alá­tamasztja.
5. A Levés mint Létezés sem más, mint Levél, azaz megosztott, föltett, címzett, a belső Itt-Honból Kül-Földre ki- és föl-lőtt, az Űrbe űzött, küldött, külsőített, egy új Hazát kereső avagy az egykori Ott-Honba, az Ó-Hazába visszatérülő, ám a föladói hatalom által mindenképpen szükségszerű módon száműzött Üzenet.
6. Ilyen minőségében a Létezés mint ontológiai Levél nem más, mint a Lét, az ős-Lé forró forrásába szórt Létezés-sűrítmény; sárkányfogszerű, ark­haikus információ-vetemény, palackba-zárt-­Dzsinn (lat. Genius) avagy – alkímiailag fogalmazva – egyféle késleltetett érésű, Kémiai Kenyér, azaz Kín és Kén, vagyis egy Fövő, Fölső, Fő-Föld, amely, miután a Befogadás kovászától megkelt és föléledt, az Elfogadás kovaköve által beszikráztatott Láng s az ebből élesztődő Hő révén mindinkább megpirul, fölnő, majd átsül.
7. Tatianus Syrus szerint a Levelek által közvetített és távközlésileg kibernetizált információ-átadás művészetét Dáriusz özvegye, Atossza királyné fedezte föl, aki Aiszkhülosz Perzsákjában az egyik főszereplő: Déutéro-Ágonisz­tészként (a Második, a Má­sik mérkőző-színész-verseny­játékos­ként) Atossza Xerxész hübriszének a megszelídítője próbál lenni.
8. Mennyiségtani tény és szézám, hogy a létezés általános megjelenési formája az Egyes szám következetes ismétlődéséből megszülető Többes szám, amely, noha véges elemekből tevődik össze, kombinatorikailag mégis egymástól látszólag vég­telenül különböző sorozatosságokban, sorsokban bontakozik elő.
9. A többesség eme ontológai tényéből következően a Létezés egészére érvényes az a teat­ro­lógiai jellegű szükségszerűség, miszerint a Létezés mint ontológiai Színmű föltétlen módon közösségi meghatározottságú.
10. A Létezés már önnön alapvetésében is majdnem nyilvánvaló módon látványművészet, hisz váltig Többes számot hozva létre, a Létezés a Halmot, a Hádészi-Pluto-i pluralizálódást, a halmozódást, a Halmazt választja önmaga rendszerbeni fönnállási formájaként, s minthogy a Halmaz nem más, mint öntükröződő Haladvány, a Létezés Halomként, mint a Halmazt alkotó elemek Közössége már eleve magában foglalja önnön Kö­zönségét: Múltként összeadódó, ön­meg­sokszorozódó és eként exponenciális módon többlet-tőkét termelő Multiplicatio continua gyanánt, a Létezés mintegy önmagát játssza önmagának mindinkább kiterjesztvén ezenmód a mindenképpen téri­esülő Időben a létszínházi Dráma-Mű keretét és a Néző-Szemlélő-Tekintő látószögi és belátási rámáját.
11. Erről a Keretről világosítja föl és meg az emberiség Bukása óta immár csak jobb híján Kinti Kintseknek nevezhető túlvilági Tárgyak és Tárházak Keresőit az ószövetségi és keresztyén Kert, de mítoszbölcseleti értelemben már az antikok számára sem vala hétpecsétes titok az a Nagyszámok Törvényét megerősítő tény, hogy a Halmazok Halmaza a Halál.
12. A Létezésben résztvevők, a Levés-Levél anyagi és lelkesült hordozói csupán Többlet-tagadó tagok a Létezés mint Halmaz létszínházi Közösségében és Közönségében. E minőségükben tehát korántsem lehetnek elsődleges rangú Vers-Versenyzők, Merku­riális Mérkőzők avagy a megjelenített, az Időben Ide-Idézett Lényekkel transzontológiai szinonímiában létező Színészek vagy Ügyvédek.
13. A létezéselméleti és a Szent Ágoston által föltárt participatio pártos tagjai, kik befogadói önmagukat istenségekként bálványozzák, távolról sem lehetnek eként főszereplők a Létezés tragikomédiájában, de még beugró segédszínészek avagy statiszták sem, hanem csak Theo­roszok, azaz Látók, Tekintők, mint Te, s ebből a létszínházi természetű, befo­ga­dás­esztétikai alapvetésből kifolyólag a teo-­teatrális Darab keretében csupán Szemantikai Szemlélődő lehet minden emberi Személy.
14. Mert az Egyes szám abszolútnak tűnő látszólagossága csupán az egyedet ösztönző ábránd, létoptikai illúzió és szemfényvesztés, tudniillik az Egyes szám föltétlen egyedisége ösztönszerű, lélektani öncsalás: a Lét Lépe, amelynek ál-bizonyossága az Egyén hübriszét, az önfönntartó Gőg Gőzét váltig fölszító «mézesmadzag», ami az egyéni töltéshordozást, vagyis a pusztán tekintői szerep többes számú másodlagosságának az elfogadását az egyediséget dicsőítő, félrevezető eufé­mizálással könnyíti és jutalmazza meg.
15. A Létezés e gépies rendjének megrendítő jellege, a létezésben megjelenő, strukturális és tartalmi önismétlődés azonban mit sem von le a sorozatosságokban történő Repetitio, a sorsszerű, ismeretszerző és ismertető, lélekvándorló Ismétlés, az ontológiai Ismétlőpróba, vagyis az önmagába átmásolódó, s észrevétlenül is Mássá-­Váló-­Valóság, a Re-alitás, az önmagába való be- és újra-átépülés lét­szín­ház­lélek­tani, mimetikai és mnemotechnikai tényéből.
16. A Létezés Teátrumában valójában önmagunk váltig változó alteregói vagyunk, s ez egyszerre azt is jelenti, hogy az egyén mint létszínház-befogadó Többes száma – a kollektív Én mint a pszichofizikai iker-ikrák Halmaza – az ókori nyelvtanok (héber, görög, latin, arab, szanszkrit) Kettős, duális, Páros számává egyszerűsödik, s megépíti azt a Hit-Hidat, amely összeköti az egyént önnön szellemi ikrével, önnön Másával, a Másik (egy)énnel, a Párjával; szimmetrikus közlés-kapcsolatot teremtvén a létezési participatio-ban (résztvevésben) egymással szemközt lévő két Part között.
17. A létúti, szerzett avagy a Szeretet mint Pán­tókrátor, mint mindent-teremtő Ön- és Én-Energia által kiosztott Szerep s maga az Út is egyfelől az épp tudatosított Létezésben való résztvétel előtt, a Szereplő Elő-Életében, másfelől pedig ezen tudatosodó Utazás Után következik be és kezdődik el.
18. Engem tán az Után, Téged pedig minden kétség fölött az Előtt, az Élet-Előtti ténylegesít, mert Te vagy a Terv, az Előkép és számomra az Utószó.
19. Az Előkép ontodramaturgiai Élőkép a Levés e Leveleinek a lét-környezetében, noha az is igaz, hogy nincs jobb para-ontológiai rejtekhely és psyicho-morális védőpajzs, mint a megnyilatkozatlanság, vagyis a Jelen Jeleiből való valós és nyilván még csak nem is igazolatlan hiányzás.
20. De Krónosz – a Kerek Kő, a Kör, a mindig megújuló, sza­turnális (sa)Uroboros, a számolatlan Kor, a Terra-Teremtői Korona – paradicsombéli bio-birodalmának mára már befellegzett.
21. Mert a Sarlós Saturnus Sas-Fia, Zeus – s az unikátumként is unott Unoka, a Röpti Raptor, a Rabló, a Ragadozó Tollas Tolvaj, a Haramia Hermész, a Háromszorosan nagy Hírnök, az Írnok, a mindent Követő Követ égből lecsapó és alászálló ide-oda cikázásai s hirtelen forgó s forró Fordulatai folytán a Kor egykor idősen is üde, örök-fiatal Korpusza Korhadássá és Kórrá oxidálódik, s végül szublimálódva párolog vagy hasadva forgácsolódik el.
22. Krónosz krematóriumi humusz-kreatúrái Korának leáldozott és magja szakad, vagyis a Természet-Te­rem­tés auto­sacramentaléja a létezésszínházi Teremben és Teátrumban lezárult.
23. A sebesen Történelemmé törődő és sebejtő, római Vita et Via, az életbevágó, Éles Élet és az Utó-Kori Út, az Agyak Agónja és agóniája, a külsőült Küzdelmek, a létezés-szövevényű Mű-Mí­toszok, a sztoikus Szó-­Szto­rik periódusa, az onto-­hisz­to­lógiai (szö­vet­tani) História, a Kormos Kór, a Tőnél kezdőde el, s ez az egzisztenciális Le-Tét, ez a létezési kiinduló-Tőke törik föl mindinkább fölaprózódó, tör­té­nés-­tör­tek­ké, Nibelung-gyűrűs Törpékké és Történelemmé.
24. De Te, Te ne légy Légy, noha alanyi és alaki ál-állagodat tekintve, Lélek, azaz lenti és egyelőre csak lentóban alázuhanó, Ikaroszi Iker-Lepke leszel a Levés Levesében!...
25. Legyél itt Lenn inkább haladó, halandó és hálaadó Hal, s páros, kettős, paralogikus szín alatt Egyél egyet-s-mást s így-úgy Igyál: legyél tehát Élő és Ővele Egy Lény, krisztusi Kristály-X (Iksz) és Iktisz (gör. ἰχθύς, ikhthüsz, hal)! 26. És most meg lásd mivé lettél!... Levéllé Levél!