Teljesen más kérdést kell feltenni (Versek)

Teljesen más kérdést kell feltenni

‍

az udvar teli volt rothadó lapikkal

már egyszer betakarta őket a hó

de nem volt idejük eltűnni

pár nap alatt minden elolvadt

s megfeketedve füllesztették a füvet

ketten gereblyéltünk apám és én

a kupacokat talicskára tettem

s hátravittem a ganyédombra

kicsit fölöslegesnek tűnt ez az egész

ha van avar ha nincs

minden olyan üres liminál

az égen a felhők feketék

mégis süt a nap valahonnan

egy-egy rajzfilmben szokott ilyen történni

nem véletlen hogy apám aznap nem éneket tanított

ha énekel az Hobó vagy ilyesmik

Pink Floyd csak fütyülve

gereblyélés közben fontos dolgokról kell essen a szó

vagy csend: olyan helyen szöszmötölünk

ahol másnak nagyobb a hatalma

félreértés ne essék: apám él

együtt gereblyélünk

a talicskát én kezelem

aztán ezt mondta:

         Volt egy testvére nagyapámnak,

         Károly volt a neve.

         Két lánya volt, egyik Iași-ban festészetet végzett,

         majd iparművész lett

         (van tőle egy nyakkendőm),

         a másik megházasodott,

         s Fischer, a zsidó tévészerelő,

         akihez hozzáment,

          a hatvanas évek végén arra lett figyelmes,

          hogy rá gondolnak, kimondottan rá.

honnan tudhatta apa én kételkedek

ez a ház is hogy repedezik

hiába színez az ősz megnyugvást

ha decemberre minden sötétbarna

mert már nincs hó

Fischeréknek még volt hava

évi megtisztulás pilinkáló pelyhek

amik alatt olyan jó volt gondolkodni

honnan tudhatta

állítólag nem ez a lényeg

vagyis teljesen más kérdést kell feltenni

olyat amire nem lehet erőszakkal válaszolni

ami olyan mint egy jelenlét

mint apám néha

apámra nem válaszolhatok erőszakkal

anyámra nem válaszolhatok erőszakkal

a gereblye a legártalmatlanabb hegyes tárgy

egy gereblyére nem válaszolhatok erőszakkal

a talicskát én kezelem

s bár nincs hó a lapik fölött

kupacokban lucskos avar

az ég fekete de a nap süt

s ez legalább liminál

a házak egyre inkább úgy néznek ki

mintha emeletesnek kezdték volna építeni őket

apám ráncai mélyednek

a kupac kerek

anyám ráncai mélyednek

s még egyszer felgereblyél utánunk

a kupackák kerekek

a talicskát én tolom

dombok nőnek kopaszak

aztán lentről elbokrosodik mindegyik

de ezt már nem tudhatjuk biztosan

‍

Sötétedik

‍

A tévétornyot kidöntötte egy meleg szélvihar.

Ez lenne a sirokkó?

Úgy látszik, még nem hallottad,

kezedben műsorfüzet,

párkányodon vöröses por,

mintha tégla morzsolódna,

mintha valahol messze létezne egy sivatag,

aminek a pora elmállott silóké.

Megnézed, ma mit adnak.

A műsorfüzet enyvszagú. Ritkaság.

Mi bizonyítja, hogy a máról szól?

Számok a fejlécben: ősi firka;

tudod-e, mi a fedezet,

mi van az arab számok mögött?

Alkarod az újság széle simogatja;

ez együtt jár a napi műsor megismerésével;

a vékony papír nem szúr, nem vág, csak helyezkedik.

‍

Gyümölcs nincs

‍

A kertem:

fasorok, kaszált fű, méhkasok;

de értek a szimbolikához:

33 fánként van egy troița,

összesen 3, azaz 99 fa van.

A 100. nem látszik.

Arról annyit meséltek már,

hogy nincs amiért elültetni.

Levelein mégis keresztülfúj a szél,

s olyankor az embernek eszébe jutnak

a halál lehető legszemélyesebb formái.

Ilyenkor jönnek jól a troițák:

elnézegetve az ikonokat

a halál általánossá válik,

a keresztek mentén lepakolhatunk

egy-egy mázsát a rettegésből,

azaz összesen hármat,

aztán derékszögbe hajolva

– arcunk pírja a beavatottaké –

nekiszaladhatunk a 99 fa egyikének,

szétzúzva göcsörtös kérgén koponyánkat.

‍