Talányok

Az ősök tisztelete – szólongatás. Az apához fordulás – mint Laurettáé Puccini Gianni Schicchijében. Vagy mint a régesrégiek megszólítása, csupa kérdező alakban, hiszen nincs, nem lehet róluk közvetlen tapasztalatunk.
Van elődje, volt mestere – de kit vall ősének a látványszerző művész­ember?
A képzelet határa a csillagos ég, mondhatnók, de tudjuk, azon is túl terjed; sebessége van, technikája – egyelőre – ismeretlen. Állomásait és nem határait jelzik az anyag művészileg érzékelhető formái.
*
Második egyéni tárlatával áll elő Nemes András Csaba. Miféle utakra hív?
Ott jár, ahol a madár sem. Ló és (hős helyett) ember: vagy inkább mágikus születésük és nehéz célbajutásuk; aztán a nyers erő, a ravaszság, a másféle tudás, a harcvállalás, az elhivatottság plasztikus képei. Egynemű, föld-víz alapanyagú, tüzes próbákat kiállt alkotások.
Kijelentjük, hogy Hephaisztosz álmodik.
Mondhatnók azt is, Vasgyúró álmodik, de a figura a kiállított munkák egyike…
Az álmok önállósodnak: az agyag formát öltött, alkalmas ideig szikkadt, hevült, színt nyert, talapzatra került. (A kínai agyaghadsereg figuráit a korróziótól védte valaha a lakkfából kinyert réteg: itt a képzeletnek a patinázás sugall színeket.) Hephaisztosz most hagyta a pajzsokat; álomba merült, keze játékba vette – az agyagot. Műhelyét bevilágította a kemence tüze, a falra vetített árnyékok mozogni kezdtek.
Lám, álmodik. Vasgyúrós-kőmorzsolós történetek alakjai népesítik be az alvás mélyebb, még mélyebb időszakait. Varázsdob szava visszhangzik a figyelem csöndjében, a valamikor sokat hallgatott csodaelbeszélések levegőjében pedig eltévedt lovas patadobaja (mondjuk ki: szívverés).
*Nevet az agyagnak, Hephaisztosz!
Gúnyolja is a puszta erőt, sajnálja a varázsénekbe talán belevétő jósige-szerzőt. Igazmondó meséket rak ki az arcot nyert képzetekből. Megalkotja (ha úgy tetszik, idézi) a közösség múltját, mint valami időtlen időt.
És látjuk vele a születést: (Fehér)lófia világra jön és háromszor hét esztendeig – felnőtté válásáig – a varázskabala tején él. Hogy képes legyen túlvilágjárásra, akár elrabolt tavaszokat is visszavezessen a földre!
Hol jóakarók, hol csalárd barátok veszik körül meseszülte ősünket vagy a magyar Don Quijote de la Manchát. A nagy büszkeségre semmi ok, de túlélni a halálos próbákat szabad. A hétéletű, matuzsálemi kenderszakállú manó a földön bosszantó garabonciás – az önmagára találás útjára azonban ő vezeti az utazót.
Mintha valami távoli hangra figyelne itt minden. A tekintetek, mozdulatok, mértani formák dinamikája az „ősidőkre” utaló, változatokban élő történeteknél is jobban összehangolja a kiállított darabokat. A dobverő ormótlansága, az emberi testarányok megőrzése vagy megváltoztatása, a körpalást, a függőlegesek sajátos rajzzá rendeződnek.
„Kelj fel, anyám, kelj fel, apám (…)
Mert béjöttek a régiek.”
Hogy a művész a felhők játékára figyelt vagy a gyermekkorban hallott mondókák, mesék és A Gyűrűk Ura történetei összefonódott emlékképeire, verssorokra vagy Freud-olvasmányokra – nem fogjuk megkérdezni. Azt sem, hol szorította meg az agyagot; vagy a bumfordiságot, titkos tudást, sorsba gabalyodást vagy letisztultságot milyen véletlenek kombinálásával hozta létre.
Az agyagból, földből, hőből (sőt füstből) született lényeken állapodik meg a tekintet. Firtathatjuk ezeket és a részleteiket is, mint jegyeket, szabálytalan számú vagy sűrűségű testrészeket, dobon titkos ábrát, totemállaton csillagot – legalább hét rejtélyes feleletet identitáskérdéseinkre.
Állomások, helyzetbe hozás, a lélek virtualitásai.
*
Teremtő játék és mítoszkritika határán Nemes András Csaba tavalyi, Tükör című bemutatkozó tárlata után Kolozsvár központjában vállalkozik egyéni kiállításra. Mítoszértelmezése ezennel terrakotta kisplasztika-sorozatban szemlélhető, szimbolikus alakjai egyike raku technikával készült. A kamarakiállítás megindító vagy mulatságos arányokban megformált figurái, izgalmas patinázásukkal, kemény cserefa talapzataikkal, egyszeri társításukkal anyagi és képzeleti dimenziók érintkezési felületét alakítják.


Elhangzott Nemes András Csaba Ősök útján című, Magyarország Főkonzulátusán megrendezett kisplasztika-kiállítása megnyitóján, 2019. március 24-én, Kolozsvárt.

Regős

Ősapám

Monyók

Lófia

Kőmorzsoló

A hadúr

Emese álma