Talán a halhatatlanságra gondolok (3. rész)

Experimentum crucis. Létkísértés

3. rész
Fogadtatás

‍

I.

Nullpont, ringatózás.

Az én keresztem önmagából nőtt ki,

közepében nincsen semmi se.

Hömpölyög a víz az alvó búzaföldön.

Nem sírok. Nevetek: egy rigó fészkiben.

II.

Rámás kép, kora este.

Közénk költözött az árulás.

Aszályban tengődő fekélyvirág.

Ragyogó kép: ikonarany.

Bögyéből élettel táplál egy

halálgalamb.

III.

Gyermekkorom emlékeiből.

Mit keresel már megint a padláson?

Mit keresel már megint a pincepadláson?!

Léleksonkát. Füstölt titkokat.

Rég észkedtem, ma már csak égek.

IV.

Két fehér vonal. A hinta összecsukva.

Ugató fény, nem szentjánosbogár.

Gyerektopánkát rejtő asztagok.

Ha volt karod, miért nem öleltél?

Ha fáztam, vizes rongyot mért kaptam?

És ha földre estem szótalan,

miért nem sírtál te helyettem?

V.

Néma ember áll az ablakában,

rigó füttye ömlik le az arcán.

Nem érez mást, csak ezt a patakzást.

Növény vagy állat – nem tudja, mivé vált.

VI.

Széthasadt ég és föld között

síró rét a híd.

A holdat vadzab szúrta szíven,

fél szeme egy hete könnyezik.

Lepkék hímpora hull:

visszhangzó dalok.

Ki kit néz, ha a galambfióka

bicegve szalad?

VII.

Az ember titokban esik foglyul,

mert saját tükörképe egyre hívja.

Behunyt pilláin át kilesve

máris anyja szíve alatt ébred.

Fagyistenek nevetnek kívül,

ám a bélműködéstől ott bent ezt ki hallja?

Úszunk, pikkelyeink bőrünk fonákján viseljük.

Halászokról még nem tudunk.

Szétnyílik a makulátlannak hitt rend.

Már a méhben letagadtak.

Sose tudom meg, ki lehettem.

Ember? Állat? Egy madár torkú őskísértet.

VIII.

Utazás, vissza.

Hegyeden jártam, nem voltál jelen.

Sebbel borított trónodat láttam.

Aztán a porszemek hajójára szálltam.

Eltanultam furcsa világod.

Fekélyeimre agyagmadarak szállnak.

A mennybolton ragyogó birsek.

Minden tökéletes. Megbocsátok.

IX.

Madártorkú isten, mit eszel?

Galagonyák között a fészked,

fiad elrepül.

Mire a dombokon átérek,

tavasz lesz.

Az orgonás kertből is te kiáltasz.

Hallom, ahogy nő a szárnyam,

és szívem egyre fogy.

X.

Egy örvös galamb fiókához.

Maradj velem, kis madaram,

ha leszáll rám az éjjel:

nincsen halál, csak elfordul

egy percnyire az élet.

Levélfonákon ott a fény,

a szívben fordított jel.

Nincsen élet, csak elfordul

egy percre az enyészet.

XI.

Gyakorlat, helyben.

A menekülés a halál egyik formája.

Levedleni a sírást, amit a

köldökzsinóron át kaptunk:

se eső, se aszály

ne okozzon már szenvedést.

XII.

P. S.

Kalácsot adtál,

vajon ki voltál?

Füvek közt jártál,

mit énekeltél?

Sötétség kútján át

végigmentél.

Ne higgy a végnek,

égi vendég.

‍