.svg)
<<< I. rész
A délutáni program filmvetítéssel indul, A Sefket-rejtély című dokumentumfilmet nézzük meg, azt követően az alkotókkal, Maksay Ágnes rendezővel, Filep Farkas és László Lóránd operatőrökkel Boros Lóránd beszélget. A film a kolozsvári születésű Széfeddin Sefket bey titokzatos életútját próbálja felgöngyölíteni, aki költőként indult Erdélyben, majd a hatvanas, hetvenes években Egyiptom és az arab filmvilág egyik leghíresebb rendezőjévé vált. Amint az a beszélgetésből kiderül, a kezdetben alig feltárt, hihetetlen életút a rendező számára eredetileg olyannyira hihetetlennek tűnt, hogy nem is vette komolyan Boros Lóránd felvetését, hogy érdemes lenne filmet forgatni a témáról, sőt, próbálta őt messziről elkerülni. Aztán egy Tusványosi Szabadegyetem alkalmával újabb forrásból hallott a rendezőről, ekkor pedig már muszáj volt hitelt adnia a hallottaknak. Maksay azt is elmondja, hogy habár több évnyi kutatómunka eredménye a film, szerinte ez csak a kezdet kellene, hogy legyen, kedvcsináló mások számára, hogy folytassák az életút feltárását, mivel még rengeteg a megválaszolatlan kérdés.
Fotó: Szentes Zágon
Később fiatal szerzők olvasnak fel, György Alida, Sztercey Szabolcs és jómagam, velünk Márton Evelin beszélget. Este újabb beszélgetés következik, ezúttal Fekete Vince, Király Zoltán és Szentmártoni János olvasnak fel, őket Demeter Zsuzsa kérdezi. Elsőként arra kíváncsi, hogyan szüremlenek be a tájak a szövegeikbe. Fekete Vince elmondja, hogy bár éveket töltött Kolozsváron, Szegeden, másfél éve pedig Budapesten él, ezek a helyszínek nem érintik meg olyan mélyen, hogy bekerüljenek a verseibe, mindig Kézdivásárhelyt és a szülőfaluját írja. Mostanság pedig a halál is ott van a lelki vidékek közt, az édesanyja leépülése, és néhány közeli ember halála okán. Szentmártoni János bevallása szerint külvárosi csibész, a lakótelep árnyékában nőtt fel, bár ők maguk kertes házban éltek, a lakótelepi gyerekekkel barátkozott, így verseiben és regényében a pesti külváros elevenedik meg. Király Zoltán számára Kolozsvár a világ közepe, de Sóvárad, édesapja szülőfaluja is fontos helyszín az életében, mivel azonban ő városban szocializálódott, két-három ott töltött hónap után nyomasztóvá válik számára az a környezet. Demeter Zsuzsa arra kíváncsi még, hogy a szülőföld vidékén kívül van-e számukra olyan hely, amelyet szívesen megírnának útirajzként. Fekete Vince Abbáziát említi, csodálatos helynek tartja, és van már hozzá kötődő verse is, bár az a nyelvvesztésről szól, nem a városról. Szentmártoni számára Afrika és Párizs két ilyen helyszín, és azt is hozzáteszi, hogy minden tájélményünk akkor hiteles, ha nemcsak leírjuk, amit látunk, hanem előbb átszűrődik rajtunk. Király Zoltán úgy érzi, Kubában, Andalúziában vagy Ausztráliában tudna úgy eltölteni pár évet, hogy otthon is érezze magát. A beszélgetést felolvasás zárja.
Fotó: Szentes Zágon
A korán beköszöntő őszi hideget este dézsázás teszi elviselhetővé, a meleg vízben punnyadva Zsidó Feri előadásában hallgathatjuk meg a Csárdáskirálynő legismertebb dalait. Másnap reggel arra ébredünk, hogy rabul ejtett Sztána. Nemcsak a szépségével, a faluba vezető egyetlen utat aszfaltozzák, estig használhatatlan. Akik aznap készültek hazamenni, kénytelenek megnyomni az újratervezés gombot, másnap kora reggelre téve a hazautat, az egyedüli autós szökési kísérlet György Alida nevéhez fűződik, aki a sáros földúton próbál átevickélni a másik faluba, s habár a manőver sikerül, senkinek sem ajánlja, hogy utána csinálja.
Fotó: Szentes Zágon
A délelőtt folyamán lezajlik az E-MIL közgyűlése, délután pedig újabb előadássorozat veszi kezdetét. Elsőként Balázs Imre Józsefet hallgathatjuk meg, aki az elmúlt száz év regionalitáskoncepcióit mutatja be, tizenhárom lehetséges megközelítését az erdélyi magyar irodalomnak. Azt tekinthetjük például az összmagyar irodalom regionális irodalmának, Balázs Imre József szerint azonban ez vitatható koncepció, ugyanis a különbségek folytonos hangsúlyozását is feltételezi. Egy másik lehetséges megközelítés, hogy a regionalitás irreleváns, csak egységes magyar irodalom létezik, ez a gondolat a rendszerváltás környékén erős, és például Szilágyi István vagy Kovács András Ferenc is ezt vallja. A Balázs Imre József által kidolgozott koncepció szerint úgy is tekinthetjük az erdélyi magyar irodalmat, mint egy olvasási stratégiát.
Fotó: Szentes Zágon
Cseke Péter a Székelyföld és Szászföld határvidékének szociográfiai megközelítése című előadásában elmondja, hogy már az ezerkilencázhatvanas évektől gyűjti a szülőföldjével kapcsolatos adatokat, illetve családkutatást is végez, figyelme a nagyszülők háborús részvételére is kiterjed, végül pedig részletet olvas fel az ennek nyomán megszületett műből.
Fotó: Szentes Zágon
Végh Balázs Béla a 2014-ben indult Sugárút című lapot mutatja be, és mesél az irodalom szatmári helyzetéről. Elmondja, hogy Szatmár valamiféle köztes helyzetben van, Budapest és Kolozsvár elszivattyúzza az értelmiséget, és sokáig provinciának tekintették, de a rendszerváltás után az volt a törekvés, hogy folyóiratok, irodalmi egyesületek létrehozásával szabaduljanak ettől a provincializmustól.
Fotó: Szentes Zágon
Bodó Barna Irodalom a végeken címmel tart előadást, melyben Arad és Temesvár helyzetéről kapunk rövid összefoglalót. Bodó szerint az egyik elterjedt szórványértelmezés a halmozottan hátrányos helyzet, mikor a közösség saját forrásaiból képtelen előteremteni a nyelvi és kulturális megmaradáshoz szükséges keretet. Szerinte ilyen helyeken a kritikai funkció helyébe a lelki támogatás lép, azonban azt is hozzáteszi, hogy szerinte ebből a pozícióból nem lehet építkezni. Ő inkább úgy tekint a szórványra, mint egy kultúra határára, ahonnan rálátás nyílik egy másik kultúrára is.
Fotó: Szentes Zágon
Délután Hertza Mikola és Mărcuțiu-Rácz Dóra olvas fel, velük Zsidó Ferenc beszélget. Arra a kérdésre, hogy miből merítik az ihletet, Mărcuțiu-Rácz Dóra elmondja, hogy őt például a román hatóságok hozzáállása a caracali tragédia kapcsán nagyon megindította, sokáig kutatta ennek a sajtólenyomatát. Habár a nemzedékmeghatározó kinyilatkoztatásokat nem szereti, úgy látja, nagyon traumacentrikus lett az irodalom, ő azonban mindig várja a feloldozást, ezért a most készülő prózakötetében is ennek a felmutatására törekszik. Hertza Mikola groteszk rövidprózáihoz az ihletet a való élet adja, szerinte képtelenség túlszárnyalni a valóságot. Azt is elmondja, hogy a kötetre jellemző humoros hanghoz képest az újabb írásaiban próbál továbblépni, mert fontosnak tartja, hogy egy alkotó ne ismételje önmagát.
A nap folyamán a falu kutyáival és kocsmájával is ismerkedünk, és Karácsonyi Zsolt régi szerkesztőségbeli anekdotákat oszt meg velünk. Este ismét pingpong és gitár, másnap reggel pedig fájdalmasan korai kelés, hogy az aszfaltozókat kicselezve sikerüljön meglógnunk Sztánáról, és hazautazzunk vagy folytassuk az utat újabb kalandos könyves eseményekre.
