Szondy-Adorján György versei

Árkossy István: Genius loci

A beszédünk vége

Ha már így elbeszélgettünk, kiittuk

poharainkat is, látom a gond

egy tincse még rácsüng hátrahagyott

hangjaink falára, talán mi szidtuk

volna, csak mi átkoztuk el a múltunk

szabad keringését? még összefont

egy várható jövendővel, de most

átírja azt, mit rég előreküldtünk.

A sóvárgás és a véletlen közti

tér melegében, látomások, érvek

padkáján imbolyogva, pihenés

nélkül űzve, űzetve, ezen földi

szentületben, fényben, tudom és érzem:

álmodni kevés. Ébredni kevés.

Gyanú

Találjon szép utat, ki erre jön,

ezen a pompás ösvényen a romhoz,

mi itt leszünk, hogy itt legyünk, a boltok

nélkülünk is mennek, nem szívvel költ

a férfi, és nem ésszel szeret engem

ideát a kisasszony, még ne oldozz

föl, ha a bűnbánat gyanúsan boldog,

toldd meg egy lánccal, ha örül az ember.

Most már a partokból nincs elég túlsó,

és kupacokban állnak fogaink

nyomai, csak kondul reggel és délben

a káván megingó egyszeri korsó,

mért is hagytuk üresen odakint,

színültig telt már egy véletlen széllel.

Őszi foncsor

Csali két szemeddel hívj a mezőkre,

ne szóljon többé hozzám a tükröm,

lecsordul a ráncon a szilvafák kékje,

homlokomra szentül a megélhetés.

Éváink ölein kezeik hevernek, fiam

szemében száraz levelek – megérett

a szőlő: préselik itt-ott a színes leveket.

Már nincs tovább út a házaknál följebb,

bozótos van, és madarak fákkal, hol csipkés

kedvünkben találtak éppen, táncolunk,

lépünk, előre, hátra, a torpanással

összesúgva, szövetkezve, összezárva.

Melyik gyümölcsöt ettem meg újra,

hova álljak, hogy a következő ég is rám

szakadhasson? Jóllakott vagyok, elég.

Csali kék szemeddel nézz a szemembe,

muskotályfényű bogaram tágul,

szólítsál ismét, vagy jöhetnél szembe.

Féregjárat

Szépséges barátném, mélyebben alig

gyúlt benned az élet, most fölnagyítom

minden rólad való gondolatom.

Lehetnél máshol, mi kezdetben itthon,

messzi görbe, magántársadalom,

méltó vége még ezer indulásnak.

Tudhatod: ha a magány szélig űzne,

valahány másnap, többirányú másnap

kibélel engem lágy, kíváncsi tűzzel,

és áttérhetnék más, csöndesebb hitre –

ebben a testben már otthonos a féreg.

Szóljál nekem elágazásról, itt lenn

is, ahogyan csak gyöngybetűk beszélnek,

talán a kétely körkörös lét mellé

hullhat. Zúzd össze tükreim, legyen

por a visszaút arcomig, hisz nemrég

csak az idő járt eleven ezen

az úton, más minden, az út maga,

látomás.

‍