.svg)
először mindig a tér jut eszembe a szó helyett
térközt mondok elcsúszik a tudat
mintha kilengenének a tektonikus lemezek
amik nincsenek hozzá vagy hozzád
lennének de nincsenek
ez is ilyen lett
villog vár valamire
egymáshoz érintődünk az éjszakában
hideg neonok rajtafogott szarvasok
didergünk a fényszóróban
feszítjük szét a közöket
a családot a megveszekedettet
a beteget a linket a távoli rokont
az átkozottat aki járja a köröket
a kompromisszumokkal teljes ünnepet
amit táplálsz azt az iszonyt
amiből táplálkozok
egyszer én is el akarom mondani
totem lesz majd a testem
sűrű erdő gyűrődő hegyen
de mindenek előtt megszólal a tér
ahogy vihar előtt felmorajlanak a sorok
ahogy olvasás előtt feltételeződnek
hajlongó fűszálak a mezőn
bóják az éjszakai tengerben
ahogy belengenek
mielőtt beteljesednek
mielőtt végigmegy rajtuk a szél
