Szocializáció a szocializmusban

Csutak Gabi: Csendélet sárkánnyal. JAK+PRAE.HU, Budapest, 2017.

Csutak Gabi novelláskötete nem vacakol a címválasztással, a kötet valóban erőteljesen apellál a vizualitásra, a szövegek mind egy-egy hangulatra éleződnek ki. Mintha egy családi albumot lapozgatnánk, a román államszocializmus utolsó éveiben szocializált gyerekkor hangulatait villantja fel életszagú pillanatképekben. Kitartó figyelemmel fordul a környezetéhez, ugyanakkor a tapasztalatlanság naivitásával illusztrálja a diktatúra abszurditását. Nem köntörfalaz, nem értelmez, csupán érzékel. A félszemű sárkány a faliszőnyeg mögött alapos türelemmel követi a család minden egyes rezdülését, de ez az állandó szem előtt tartás megnyugtató és zavarba ejtő. És ez a frusztráció önkéntelenül is öröklődik „jelen van otthon, az utcán, a parkban, az óvodában, mindegyre ott fészkel a Vöröskörmű hatalmi játékaiban, ott rezonál az ikrek karmolásaiban, a hattyúfélelemben, ott szimatol a nagyapa alkoholizmusba fojtott kilátástalanságában és a Popescu néniék, a szomszédok, meg „azok, odafönt” elleni felgyűlő haragban, a levágott nyulakban és a felhólyagzott nyelvekben, az állami tévében, az értelmezhetetlen halálokban és a véresre súrolt ujjbegyekben. A bizalmatlanság pedig elkeseredett, dühös gesztusokat provokál ki az emberből.
Ezek a novellák azonban többek, mint puszta pillanatképek, a precízre csiszolt hangulatokat kimért színek, tömény szagok és kimunkált felületek teszik igazán érzékletessé, engednek együtt lebegni a benyomásokkal, igénybe vesznek minden érzékszervet. És hiába a rémület, a ragaszkodási kényszer, a rejtőzködés és megmutatás közötti feszültség, a falak felejthetetlen tekintete és a sírás tilalma, a történetek nem maguk alá temetnek, hanem épp hogy valamiféle kimozdulási lehetőséget nyitnak meg, nem engedik túlcsordulni az elnyomás nyelvét.
Mert minél inkább megfigyelnek valakit, az annál kevésbé képes figyelni másra. Az elbeszélő ezt a szóródást tapasztalja meg, hiába mondják, hogy érte, mégis saját magukért cselekszenek, de csak mert még nem tudják, mi lesz akkor, ha ez a kislány egyszer tényleg igazán üvölteni kezd.